fantasy

Jelenlegi hely

Szörny+felhívás=vaják (Andrzej Sapkowski – Az utolsó kívánság: Vaják 1.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság (Vaják 1. – Witcher)

„Tavaly télen Hrobarik herceg, aki nem volt ily kegyes, megpróbált engem felbérelni, hogy keressem meg azt a szépséges leányzót, aki elmenekült a bálból, miután elege lett az ordenáré udvarlásból. Még a cipőjét is elvesztette. Nehéz volt elmagyaráznom neki, hogy ehhez udvari vadász kell, nem pedig vaják.” (132.)

Ha azt mondom, hogy Ríviai Geralt, akkor sokaknak valószínűleg a Witcher játékok jutnak eszébe, nem pedig a lengyel Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata, amely a játék univerzumának forrásaként szolgál. A kötetben egy szétbontott novellába illeszkedik hat önálló történet (közte a címadó novellával), amelyek előzményként vagy a hős visszaemlékezéseként szolgálnak. A szövegek egy-egy megbízás eseményeit mesélik el szarkasztikus, fekete humorral fűszerezve.

A Vaják-sorozat egy feudális világban játszódó fantasy széria, amelyet nemcsak hogy (lengyel) mitikus lények laknak, de bonyolult politikai játszmák tere is, amellyel jelen kötetben csak utalások formájában találkozhatunk. Noha a környezet a feudális rendszert idézi, mégsem kizárólag középkori tudományokkal találkozhat az olvasó; ennél Sapkowski szélesebb spektrumot teremt. Az asztrológia, az alkímia és a mágia mellett fontos szerepet kap az anatómia magas fokú ismerete, valamint a mutációs eljárás. A vaják univerzum “szakterületeinek” terminusai ismerősen csenghetnek az olvasók számára, hiszen napjaink tudományos közegéből származnak. Éppen ez az egybeolvadás teszi nagyon érdekessé a világ felépítését, a feudális viszonyok és napjaink ismeretének találkozása. A legkülönfélébb szörnyek élnek a világban, melyek kiirtására különböző mutagén anyagokkal létrehozták a vajákokat, akik megfelelő ellenszolgáltatásért levadásszák őket. A kötetből csak annyi derül ki, hogy a vajákok teszik a kisfiúkat “mutánsokká” különböző füvek és szerek segítségével. A főhős, Geralt is a vajákok kasztjához tartozik, a novellák pedig kalandjain keresztül ebből a világból adnak ízelítőt; illetve előkészítésként szolgálnak a későbbi eseményeknek.

Egy örök történet újramondva (Gerencsér János – Kósza utak legendája)

Szerző Katsa On the

Gerencsér János: Kósza utak legendájaEgyre gyakoribb problémának tűnik a könyves szférában, hogy a fülszövegen szereplő leírás nem tükrözi a valóságot egy adott kötet kapcsán, vagy egyszerűen rossz kategória-megjelölést kap a mű. Ez több problémát is felvet. Az egyik legkárosabb hozománya ennek, hogy nagymértékben módosíthatja az értelmezést is. Illetve, nyilván a legnaivabb hozzáállással: legtöbbünk azért emel le a polcról egy fantasy/sci-fi kötetet, mert azt szeretne olvasni. Így a sok negatívum javarészt annak tudható be, hogy maga a műfaj nem felelt meg az előzetes elvárásoknak.

Gerencsér János 2017-ben megjelenő első regénye egy új magyar fantasynek aposztrofálva került ki a nyomdából, igen szépre sikerült borítóval. Nagy reményekkel szaladtam végig a könyvön, de a fantasy elemek legapróbb nyomaira sem bukkantam közben. A Kósza utak legendája inkább valamiféle fiktív történelmi írás: egy feudális alapokon nyugvó államot mutat be 1151-ben, és a történetvezetés következtében az uralkodók és a nép világába is betekintést enged. A könnyű olvashatóság mindenképpen pozitívuma a kötetnek: a történet viszonylag gyorsan beszippantja az olvasót. Helyenként azért erősen kiléptem komfortzónámból (erről majd később), de csakis azért, mert nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. Aztán vége lett, és csak ültem értetlenül, hogy ez most mégis mi volt.

A történet két szálon futó cselekménye fejezetenként váltakozik. Az egyik szál egy üldözött, koldusruhába kényszerülő király történetét meséli el, akit letaszítottak a trónjáról. Ő Aceras király, akiből az alcímnek megfelelően hamar Kalászkirály válik: hajdani népe között megbújva mezőgazdasági tevékenységet folytat és a fenséges palotából a parasztság szerény körülményei közé jut, megtapasztalva az ínséget.

A másik egy hasonló és szorosan kapcsolódó történetet. Eime hercegnő, Ektíria birodalmának egykori uralkodója ugyanerre a sorsra jut, ám őt épp Aceras király fosztotta meg hatalmától. Így hát Aceras király és Eime hercegnő is bujdosásra kényszerül, a túlélés érdekében pedig meg kell válniuk régi identitásuktól és a társadalomban elfoglalt helyüktől. Mondani sem kell, hogy a két szál a végén összefut: megtörténik a találkozás. Ezzel nem árultam el sokat a történet alakulásáról, hiszen ez az információ bizony már a fülszövegen is megtalálható. Az állandó kiszámíthatóság – legyen szó a közeli történésekről vagy a szereplők egymáshoz való viszonyáról – szintén rontja az olvasmányélményt. Ez alól természetesen vannak kivételek, például a legelső oldalon felbukkanó Nagyúr, akinek kiléte csak a történet végére tisztázódik.

A kard útja (Robert Jackson Bennett – Pengék városa)

Szerző acélpatkány On the

Robert Jackson Bennett: Pengék városa“Számodra a háború mindig is egy nagyszabású előadást jelentett. Szerintem nem több egyszerű öldöklésnél, ami meg a legundorítóbb dolog, amit ember művelhet. [...] Ha tehát muszáj gyilkolni, akkor szükségtelen nagy feneket keríteni a dolognak.”

Vúrtya a háború istennője volt. Nevét milliók rettegték, és ugyanennyien éltették, parancsára emberfelettivé vált katonái kegyetlenül lemészároltak bárkit, aki az útjukba került. De ennek már lassan kilencven éve: az istennőt a kadzs a csatatéren lelőtte, ezzel pedig kezdetét vette az eddig rabszolgaként tartott szájpúriak hadjárata, aminek végén eltűntek az istenek a Kontinensről a csodáikkal egyetemben. A háború fővárosa, Vúrtyasztán ma egy viskókból és sátrakból álló, vad és elmaradott hely a Szolda-folyó torkolatánál, a hajdani, elsüllyedt isteni város mellett.

Ide érkezik Robert Jackson Bennett előző regényének, a Lépcsők városának egyik szereplője, Thurjin Mulagesh tábornok, hogy utánajárjon egy szájpúri terepügynök rejtélyes eltűnésének. A helyzete korántsem egyszerű: az itteni szájpúri vezetés úgy tudja, Mulagesh csupán rutinszerű körútját végzi, mint a hadsereg egy kegyvesztett tisztje, így viszont sokkal óvatosabban kell eljárnia, mintha nyíltan felfedhetné lapjait. Ráadásul a helyiek és a megszállók közt folyamatosan feszült a viszony, ugyanis a Szolda-folyó torkolatában létesítendő kereskedelmi kikötő a sok pozitív hozadék mellett egyeseknek kárt is okozhat. És, ha mindez nem lenne elég, a nemrég megalakult, északi drejlingek fiatal állama végzi a kikötői munkálatokat, újabb érzékeny elemmel gazdagítva az amúgy is pattanásig feszült diplomáciai helyzetet.

Hamarosan azonban kiderül, hogy minden politikai és gazdasági játszma csak apró perpatvar ahhoz képest, ami a háttérben húzódik: egyes rejtélyes gyilkosságok és egy különös anyag felfedezése arra engednek következtetni, hogy talán Vúrtya még mindig jelen van a Kontinensen. Ez pedig mindenkit csontig hatoló rettegéssel tölt el, aki valaha is hallott már meséket a vúrtyasztáni istennőről és legyőzhetetlen strázsáiról.

Az idő két lehetséges helyretolójáról (N. K. Jemisin – The Obelisk Gate)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: The Obelisk GateAz előző kötet Hugo-díja és közönségsikere után, A megtört föld-trilógia második része mind kritikailag, mind olvasói elvárások tekintetében hatalmas várakozásoknak kellett, hogy megfeleljen. Az írónő társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe vevő kritikája Az ötödik évszakban, a The Obelisk Gate narratívájának már kevésbé integráns része. A történet egyik részében az első könyvben megismert idősebb főszereplőre, Essunra koncentrál, a másik szemszöget képviselő karakter szerepében pedig megszöktetett lányát, Nassunt követheti az olvasó. Rezdületlen világán az apokaliptikus események következtében az összezártság, a megváltozott viszonyok és a félelem új kötelékeket hívnak életre, ahol a korábbi társadalmi rend hierarchiája már nem érvényes, csak és kizárólag a túlélés a döntő. Itt, ahol a lét minden korábbi formáját aggasztó ütemben errodálja a kataklizma, remek ellenpontként érthető a lassan épülő, folyamatosan változó és állandó újraértékelésre kényszerítő két női fejlődéstörténet, amely valójában a regény gerincét adja.

A történetszálak megfogyatkoznak, összefonódnak és ezért még a korábbinál is fókuszáltabbnak hatnak. Az előző részben folyamatosan haladó cselekmény minél több oldaláról igyekezett bemutatni Jemisin posztapokaliptikus világát, még ha ezt visszafogott, titkolózó tempóban tette is. Ezzel ellentétben a The Obelisk Gate Nassun apjával, Jijával való vándorlását, majd egy különös közösséghez való csatlakozásukat tudja újdonságként, mintegy felfedezetlen területként a korábbi témákhoz csatolni. Essun fejezetei egyetlen túlélői közösségre koncentrálnak, az ottélők mindennapjait követhetjük nyomon, ezért ezekben a részekben a haladást más módon határozza meg az írónő. Ez a váltás egyúttal azt is jelenti, hogy inkább a világot irányító erők és politikai akaratok megismerésének szentel teret a szerző, illetve az átívelő szál is nagyobb figyelmet kap.

Újra az úton (Mark Lawrence – A hazug kulcsa)

Szerző stv On the

Mark Lawrence: A hazug kulcsaVan a fantasyhagyománynak egy olyan ága, amit különösen szórakoztatónak tartok.

Ez az a fajta fantasy, amely nem igyekszik minden fantasztikus elemét megmagyarázni. A fantasy ugyanis – csak látszólag paradox módon – kezdettől fogva erős szálakkal kötődik a realista prózához és rengeteg technikát, eljárásmódot örökölt onnan. Ennek egyik oka az lehet, hogy olvasóként nehéz egy olyan (szöveg)világot komolyan venni, amelynek legalább részben nincsenek valóságos alapjai. Ezeket az írók általában a realizmus sajátos komolyságával tálalják. Amikor azonban óriási szövegalkotó erőket fordít az alkotó arra, hogy a világ minden különösségét feltárja, megmagyarázza és ezzel domesztikálja, az számomra éppen annyira unalmas, mint Hajdú Péter bármelyik műsora.

Mark Lawrence könyvei nem ebbe a kategóriába tartoznak. A Széthullott Birodalom trilógiával (Tövisek hercege, Tövisek királya, Tövisek császára) bizonyította, hogy nem csupán a világépítésben és a jó ritmusú információadagolásban tehetséges, de a karakterek megformálásában és a fordulatos történetek felépítésében is. Ugyanakkor a trilógia megmarad régivágású fantasynek – a szó előző bekezdésben tárgyalt, legpozitívabb értelmében. Nem kapunk aprólékos magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért működik úgy a világ, ahogy. Helyette kapunk egy helyet, tele titkokkal, rejtélyekkel, melyek egy részére választ kapunk – ha figyelmesen olvasunk –, de lesz olyan, ami mindig rejtély marad.

Jorg történetének lezárulta után a Vörös Királynő háborúja című trilógiába kezdett a szerző, melynek első kötete Bolondok hercege címmel jelent meg. Mindkét trilógia a Széthullott Birodalomban játszódik. E hely azonos a mi világunk jövőjével. Egy óriási kataklizma változtatta meg a birodalmat, mely a regénybeli történet idején nagyjából a reneszánsz kor kulturális és technikai állapotait tükrözi. A kataklizma (Ezernyi Napvillanás Napja – jó eséllyel valamifajta nukleáris csapás) megbolygatta a valóság szövetét is, így megjelent a világban a mágia. A második trilógia cselekménye és a történet tétje egészen más mint az első három regényé és bár vannak olyan karakterek, melyek a második trilógia köteteiben újra felbukkannak, a regények főszereplői szintén nagyon különböző alakok.

Arany 200 – Balladaremix (Novellapályázat)

Szerző Próza Nostra On the

Zichy Mihály: HídavatásArany János balladái a magyar irodalom igazi csúcsteljesítményei közé tartoznak, s közben számos szállal kötődnek a népi és városi folklór hagyományokhoz, valamint a korabeli ponyvairodalomhoz egyaránt. A magyar, de akár a világirodalomban is kevesen tudtak olyan kevés szóval, mégis rendkívüli feszültséggel megírni a bűn és bűnhődés történeteit, egy szerelmi gyilkosságot vagy éppenséggel egy tömeges kivégzést, mint Arany. A lírai költemények precíz szerkezetének és a homályban hagyott részleteknek köszönhetően ugyanakkor a mai napig izgalmas olvasmányok lehetnek, hiszen nagy tér nyílik az olvasói képzeletnek és értelmezésnek. Arany születésének 200. évfordulóján éppen ezért egy újabb irodalmi játékra hívjuk olvasóinkat a Próza Nostra pályázatán.

Elgondolkodtál már azon, mit követett el Ágnes asszony? Mindig is izgatott, kik is lehetnek valójában a Híd-avatás kísértetei? S vajon ki lehett az Eduárd elé álló három “velszi bárd”?  Most itt az idő, hogy megírd nekünk!

Olyan prózai műveket várunk tehát, amelyek valamely zsáner felől közelítenek meg egy-egy szabadon választott Arany-balladát. A képzelet határait a pályázóra bízzuk, lehet bűnügyi történet, horror, steampunk, de akár fantasy és sci-fi történet is. Az átiratok foglalkozhatnak a szövegek konkrét eseményeivel, de lehetnek előzmények vagy utótörténetek is.

A beérkezett munkákat a Próza Nostra szerkesztősége, szakmai közössége bírálja el.

Határidő: 2017. április 2. (vasárnap) 23:59.

In memoriam 2016 (Próza Nostra szerkesztőségi lista)

Szerző AdamG On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKöszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

Ki született helyretolni az időt? (N. K. Jemisin – Az ötödik évszak)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: Az ötödik évszakAz elmúlt évben az Agave Könyvek jóvoltából volt szerencsém több olyan kötetet is olvasni, amelyeket a külföldi kritikusok a fantasy következő lépcsőfokának neveztek. Hosszan lehetne értekezni arról, hogy leírható-e a fantasy haladása fejlődésként vagy sem, meglátásom szerint ezek a könyvek úgy tudják összeszedni a műfaj jellegzetességeit – gondolok itt a világépítésre, az idegen fajokra, legyenek azok emberszerűek vagy sem, és magára a narratívatípusokra –, hogy ezalatt intelligens módon behozzák az újat a korábbiak helyére vagy mellé, amitől valóban kiugróvá válnak. Ilyen elképzelésekkel élt A varázslók-trilógia, de Az ötödik évszak N. K. Jemisintől is ebbe a kategóriába esik.

A Jemisin írta fiktív világ onnan indul, ahol a legtöbb narratíva véget ér, az Apokalipszistől. Ezt a tényt azzal bővíti ki az írónő, hogy ez az esemény nem egyszeri, hanem többszöri – amikor kizökken az idő, megtörténik a pusztítás, vagyis egy negyedik évszak után jön egy ötödik is. A látszólag lehetetlen pozíciót Jemisin arra használja fel, hogy posztapokaliptikus világát egyfelől felépítse, másrészt ezalatt meg is magyarázza azokat a tudnivalókat, amelyek segítségével gyakorlatilag egésszé teszi ezt a világot. Ezen kettősség játéka adja az egyik különlegességét Az ötödik évszaknak és itt a varázslat – itt orogénia – működésében szinte megkülönböztethetetlen a science fiction mechanizmusától.

A könyv kezdetén egy mindentudó narrátor közli az olvasóval, hogy milyen formában érkezett az utolsó ítélet a kontinensre, Rezdületlenre. Bemutatja a negyvenkét éves női főszereplőt, Essunt, aki férjét keresi, mert elrabolta a lányukat, Nassunt és megölte fiúkat. A világ bemutatásában azonban a másik főbb szereplőnek, Damayának és Szienitnek van nagyobb jelentősége.

Azzal, hogy a kötet átvette az SF azon metódusát, hogy mindent racionalizálva kell elsajátítani, semmi sem maradhat magyarázat nélkül ezen, egy megismerési fékkel gátolja a narratívát. Egyrészt Essunon keresztül kapunk egy olyan szemszöget, amely már nem talál értéket az életben, ezért tapasztalatainak köszönhetően, az újdonságok bemutatása és azok megismerése nála háttérbe szorul. A nő céltudatos megindultsággal tudósít a körülötte folyó eseményekről, mégis az ő elbeszélői pozíciója az egyes szám második személy miatt órási mankó a szöveg átélésében és megértésében.

Fantasy klasszikusok III. – John Caldwell: A Káosz Szava

Szerző Pálsanyi On the

John Caldwell: A Káosz SzavaA Zrínyi Nyomda “Griff könyvek” című sorozatában jelent meg 1990-ben egy kötet, amely sok mindennek megadta az alaphangját a magyar fantasy szcénában. A regény Nemes István, azaz (a számos írói név közül ezúttal) John Caldwell A Káosz Szava című könyve, amellyel egy, a további évtizedekre nézve nagyon markáns stílust és irányvonalat jelölt ki. Ugyanebben az évben látott napvilágot egy másik alapmű, ugyanazon kiadónál és ugyanabban a sorozatban, az azóta sokak számára szintén jóleső nosztalgiát előhívó A Halál havában, bizonyos Wayne Chapman (Gáspár András) tollából.

Hogy mi mindennek ágyazott meg A Káosz Szava, azt talán a szerepjáték, az RPG felől érkező egykori és/vagy jelenlegi fantasy-rajongóknak kell a legkevésbé elmondani. Persze ez a szubkultúra sem volt sohasem egységes, hiszen aki szerette és játszotta a Chapman által is bebikázott M. A. G. U. S.-t, az egyik ízig-vérig magyar szerepjátékot, valamint Ynev világát, az nem feltétlenül lett rajongója a később indult és igen nagy mértékben Caldwell regényei nyomán kirajzolódó Káosz Szerepjátéknak, illetve Worluk világának (nem beszélve persze az örök klasszikus D&D-ről). Bár hogy legalábbis ne tudott volna egyik híve a másik létezéséről, az nem nagyon elképzelhető (anélkül, hogy itt és most karakteralkotásbeli, szabályrendszerbeli és egyéb metodológiai kérdésekbe belemennék).

Nos, ha létezik klasszikus, a szerepjátékos hagyományokat maximálisan integráló fantasy, akkor Caldwell regénye mindenképpen az. S hogy mik ezek a tradíciók? Egy kellően „tápos” karakter, egy többnyire esetlegesen összeverődő és általában a várható zsákmány motiválta kalandozócsapat, különféle könnyen hulló ellenfelek, nehezebben hidegre tehető főgonoszok, fogadók és sunyi, pénzért infót és minden mást azonnal szervírozó fogadósok, számtalan faj, mágia, varázstárgyak, valamint kusza politikai viszonyok a számos hercegség, birodalom és a közigazgatás nélküli, elvadult területek között. Persze mindez nem véletlen: tudható, hogy a történet főhőse, Skandar Graun, Yvorlnak, a káosz istenének félork harcos-papja Nemes kedves játékos karaktere volt annak idején, majd innen avanzsált regényhőssé.

Hogyan támasztasz fel egy istent? (Max Gladstone – Nagyrészt halott)

Szerző acélpatkány On the

Max Gladstone: Nagyrészt halottÖrökké Égő Kos lángja kialszik, vagyis az isten meghalt. Az adósságai okozták a halálát. Mi ilyenkor a teendő? Jogászokat kell hívni, akik átnyálazzák a szerződéseket, és próbálnak rájönni, vissza lehet-e hívni Kost az életbe. Vagy legalábbis valamit hozzá hasonlító entitást.

Az Agave kiadó vitán felül a kortárs, izgalmas és újító fantasy zászlóshajója a magyar piacon, Gladstone regénye a Lépcsők városával és Az ötödik évszakkal együtt azt a fajta sziporkázóan ötletes fantasyt nyújtja, amivel még Miéville könyveiben ismerkedtem meg. (És akkor ne feledkezzünk meg A varázslók-trilógiáról sem, már ami az újítást illeti, még ha egészen más típusú fantasy is, mint az előbbi három.)

De miben áll Gladstone újítása? Leginkább talán abban, ahogyan a mágiát (a Tudást) kezeli – már-már tudományosan. Ezért is állhatott olyan közel hozzám: a mágiahasználók – Mesterek és Mesternők – nagyjából úgy viselkednek, mint a közgazdászok, akik azt nézik, hol lehet lecsippenteni egy kis hasznot, amit aztán máshol felhasználhatnak. A mágia itt közgazdasági alapon működik. Nem elég, hogy minden varászlásnak ára van, de a mágia maga is lehet fizetőeszköz. Az istenek és híveik viszonya is lényegében hasonló alapon szerveződik: az istenek, mint a bankok, a „befektetőkkel” (a híveikkel) kvázi szerződéseket kötnek, ahol a hit erejéért cserébe csodákat visznek véghez. Csodálatos, ahogyan Gladstone az emberek és istenek viszonyát fejtegeti, hogyan létezik a kettő egymás mellett, és hogyan változott meg a köztük lévő viszony. A történet helyszíne remek példája ennek az együttélésnek: Art Coulumbot Kos, a Tűzisten uralja, cserébe üzemelteti a házak fűtését, a gőzgépeket, mozdonyokat. Gyakorlatilag az egész város léte Koson múlik. És éppen ezért olyan nagy probléma, hogy az isten elhalálozik.

Oldalak