esszé

Az itt leírt gondolatok Pintér Bence Milyen, és mire jó a magyar fantasztikum intézményrendszere? című pontos és alapos írására reflektálnak. Érdemes tehát először Bence szövegét elolvasni, de az érthetőség kedvéért a számunkra fontos részeket összefoglalom néhány bekezdésben.

Az intézményrendszerről szóló írás alapvetően három területre koncentrál: a kiadók szerepére, a fantasztikus irodalmi recepciót szolgáltató műhelyek (blogok, portálok, események, díjak stb.) tevékenységére és az olvasói mozgalmakra. Habár mindenképpen érdemes e három tényezőt együtt vizsgálni, ehelyütt én csupán – a Próza Nostra nyilvánvaló érintettsége miatt – a második kategóriára, tehát a recepcióra koncentrálok.

A recepció színterét, a zsánersajtót további három szempontra bontja az írás. Ezek a hírszolgáltatás, a hírszolgáltatáson túlmutató anyagok és a könyvrecenzió. A Próza Nostra működési modellje az évek során úgy alakult, hogy leginkább e harmadik területre koncentrálunk, miközben lehetőség szerint igyekszünk a második kategóriát sem elhanyagolni interjúk és helyszíni beszámolók készítésével. Híranyagokat csupán ritkán közlünk, habár a fontosabb anyagokról és a profilunkba vágó megjelenésekről a Facebook oldalunkon keresztül igyekszünk tájékoztatni az olvasókat. Mivel azonban a hírszolgáltatás rendkívül gyors reakciót kíván, ezért ezzel az Próza Nostra, korlátozott lehetőségei miatt, nem kíván foglalkozni.

Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást, de tényleg, bizisten! Hogy melyiket is? A Popsugar nevű bulvároldal arra vállalkozott, hogy kitágítja az emberek irodalmi komfortzónáját, ezért minden évben kiad egy új, negyven vagy ötvenkét meghatározásból álló listát, aminek alapján a kihívásokat kedvelő olvasók olyan szokatlan, meghökkentő, vagy éppen rendkívül unalmas könyveket vehetnek a kezükbe, amilyenekre jó esetben még soha nem is gondoltak, hogy el kéne olvasniuk. A 2015-ös meghatározások közül mazsolázva az egyszerűtől kezdve (olvass el egy drámát; egy trilógiát; egy vicces könyvet) a trükkösön át (olvass el egy könyvet egy olyan írótól, akinek ugyanaz a monogramja, mint neked; aztán egy olyat, amiben nincsenek emberi szereplők – erre mindenkinek ajánlom Edwin Abbott 1884-es Flatland című művét, amiben a szereplők… wait for it! ... síkidomok) egészen a kellemetlen őszinteséget és komoly tűrőképességet kívánóig mindenféle megtalálható (egy kötelező olvasmányt, amit mégsem olvastál el; egy rossz kritikákat kapott könyvet; egy regényt, amit félbehagytál).

Idén lesz harmadik éve, hogy nekivágok. A 2015-ös kihívást még a harmincadik könyv után abbahagytam, mert volt “jobb” dolgom is (pl. disszertációt írni). A 2016-os, negyven(egy) könyves kihívást megcsináltam, viszont ez egyfajta “könnyített” változat. Az idei, 2017-es olvasói kihívás megint ötvenkét (40+12) könyves lesz, amiben van egy alaplista és egy második, “haladó” szekció, amelyben a komolyabb, több figyelmet igénylő vagy “izgalmasabb” megkötéssel rendelkező könyvek szerepelnek. Már most, Újévkor elkezdtem tervezgetni, mire mit választok. Azonban mivel volt egy újévi fogadalmam 2016 január elsején, ideje elmesélnem, hogy is telt az elmúlt év olvasásilag. Ezért fogom a meghatározásokat az eredeti sorrendjükben, és villámkritikákkal, visszaemlékezésekkel próbálok rendet teremteni ebben a kaotikus évben.

Kényelmetlenül érzem magam a legutóbbi írásom kapcsán. Tóth Csaba A sci-fi politológiája című könyvéről alapvetően jókat írtam úgy, hogy egy hibáját elhallgattam: az általam olvasott, kiadás előtti verzióban hemzsegtek a helyesírási, szöveggondozási hibák. Ezek egy részét jeleztem is a kiadónak és tudomást szereztem arról, hogy egy szerkesztési körrel ismét végigmennek a köteten. Ezért bizalmat szavaztam és nem beszéltem ezekről a problémákról. Sajnos, mikor kézbe vettem az immár végleges, nyomtatott kötetet, láttam, hogy ugyan pár dolgot orvosoltak, azonban továbbra is vannak olyan elírások, sőt tárgyi tévedések, amelyek egy nem tudományos igényű, de mégis ismeretterjesztési célú írásban nemcsak, hogy zavaróak, de aláássák a hitelességet is.

2016 különösen jó év a hazai Lovecraft rajongóknak, hiszen nem csupán egy, hanem mindjárt két fanzin indult el kis időkülönbséggel a témában. A Magyar Lovecraft Portál által kiadott Azilum és a The Black Aether (szintén) lovecrafti weboldal által kiadott Black Aether – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja.

Kis kitérővel kell, hogy kezdjem.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt találkoztam először Lovecraft irodalmi munkásságával és azóta is rendszeresen vissza-visszatérek a szövegeihez. Amikor az Azilumot a kezembe vettem, valamifajta nosztalgikus izgalom kerített hatalmába. Húsz éve nagyon örültem minden apró hírnek, cikknek, megjelenésnek, ami Lovecraft szövegeihez kapcsolódott, hiszen nagyon máshogyan hatottak rám HPL szövegei, mint ahogyan azt más rémtörténetektől megszoktam. Jópár barátom hasonlóképp volt ezzel és sűrűn beszélgettünk a novellákról, amelyeket épp olvastunk. Sokat adtunk volna egy ilyen-olyan időközönként megjelenő fanzinért, nemhogy kettőért. Ma, amikor az online jelenlétünk annyira kiterjedt, hogy ha nem vagyunk felcsatlakozva 24 órában az jobbára tudatos döntés eredménye, nem pedig a technikai korlátoké, rengeteg tartalom érhető el Lovecrafttal kapcsolatban (is), ez a két megjelenés mégis képes volt izgatottá tenni. Húsz év telt el és közben a Lovecraft-életműhöz való viszonyom is megváltozott. Van pár nagy kedvencem az írásai között, mások újraolvasására pedig semmi szín alatt nem fecsérelném az időt. Látom a nehezen tagadható korlátait a prózájának, miközben csodálom azt a sajátos atmoszférát és gazdag mitológiát, amelyet teremtett. Röviden: nem vagyok fanatikus rajongó. Mégis nagyon megörültem a megjelenéseknek, olyannyira, hogy mindkét magazint azon melegében megvettem.

„Aki nem mond és nem hallgat mesét,

az csak a pillanatnak él, és az nem elegendő.”

(Isaac Bashevis Singer)

A Posztmodern tündérmese újraértelmezések, egy 2011-ben, angolul megjelent, Kérchy Anna által szerkesztett esszégyűjtemény, mely a Tündérmese Angela Carter után konferencia (2009, University of East Anglia) leglényegesebb gondolatát továbbgördítve azt mutatja be, hogy a tündérmese mennyi változatos formát ölthet jelen korunk sokszínű kulturális közegében. Az antológiában olvasható, többnyire a fenti konferencia előadásaiból sarjadt tanulmányok körbejárják a tündérmese képlékeny műfaját, miközben feltárják annak újraértelmezési lehetőségeit – főként más műfajokkal való elegyedése, mediális hajlékonysága, újrahasznosíthatósága tükrében. A könyv folytonosan szem előtt tartja a műfajra jellemző, az elmélet és a gyakorlat, valamint a kreatív és a kritikai diskurzus közötti kapcsolatot.

2012. január 3-án jelenik meg, a már előrendelhető új William Gibson kötet, a Distrust That Particular Flavor.