esemény

Jelenlegi hely

II. Végtelen határok - Konferencia a popkultúráról

Szerző Próza Nostra On the
Az elmúlt néhány évben a képregénykiadás hazai fellendülése figyelhető meg, ami egyrészt gazdasági, másrészt a filmipar hatásának is köszönhető. A konferencia előadói valamilyen módon az angolszász képregény hívószóhoz kapcsolódnak az előadásukban, a kerekasztal-beszélgetés során pedig a képregények film- és sorozatadaptációira fordítunk figyelmet.
 
2019 májusában a Próza Nostra szerkesztőségével hagyományteremtő szándékkal megszerveztük az első konferenciánkat. 2020 tavaszán a járvány miatt le kellett mondani a II. Végtelen határokat, viszont idén, október 15-én pótoljuk az elmaradt eseményt a szegedi Grand Café mozitermében.
 
A járványügyi intézkedéseket minden esetben figyelembe vesszük, és a konferencia lebonyolítását ennek megfelelően módosítjuk. Amennyiben az esetszámok indokolttá teszik, az egész programot online tartjuk meg. Az esetleges változásról a Próza Nostra facebook oldalán, illetve az eseménynél nyújtunk tájékoztatást.