2020 könyvekben – a szerkesztőség kedvencei
2020 sok tekintetben emlékezetes év marad a számunkra, hiszen pillanatok alatt váltunk egy olyan globális járvány részeseivé, amelyet sokféle változatban olvashattunk már, akár kedvenc zsánerkönyveinkben is. Alighanem sokan azt tartják majd a legjobb részének, hogy vége lett, de persze messze még a csúcs, pláne a leereszkedés... Közismert tény, hogy a tavalyi év során a kiadókat is rendkívüli módon sújtották a járvány okozta korlátozások, ám hiába voltak nagy elkaszálások, eltolások, mégis szép számmal jelentek meg új könyvek is (ezúton is köszönet nekik a kitartásért), és szerencsére az olvasók is tartották a frontot. A bezárkózás viszont lehetőséget adott arra – kinek többet, kinek kevesebbet –, hogy időt szánjuk az újdonságokra vagy éppenséggel az elmaradások csökkentésére. A képregényes évértékelőnk után tehát érkezzen a könyves áttekintésünk, így olvastak a szerkesztőségünk tagjai 2020-ban.
Sas Ágnes
Olyan, mintha nem is tavaly, hanem sokkal régebben történt volna, de 2020 elején olvastam az Irha és bőrt Moskát Anitától, és egyértelműen ez lett az egyik kedvencem az évben. Az alapötlet izgalmassága mellett jól aknázza ki a történetben rejlő morális/társadalmi potenciált, anélkül, hogy bárhol didaktikussá válna. Remekek a karakterek is, a történet utolsó harmadában is képesek meglepetéssel szolgálni, közben mégis hihetőek, következetesek maradnak. Egyedül a lezárást sajnáltam, de ez inkább író és befogadó ízlésének szétválása, a szöveg értékeit nem csorbítja. Szintén 2020-ban fedeztem fel magamnak Szvoren Edinát, a kiváló novellistát. Rendkívüli nyelvi világgal képes átadni hétköznapinak érződő történeteken keresztül ezeknek a hétköznapoknak a szorongatóságát, vagy éppen szorongató helyzetek hétköznapiságát. Érdemes interjúkat is olvasni a szerzővel, csodálom a hozzáállását az irodalomhoz. Legvégül pedig nagy felfedezés volt számomra kollégám, N. Nagy Zoltán krimije, a Keselyű. A thriller elemekkel átszőtt szöveg remekül használja a saját magyarságát, feszes tempójú, szórakoztató. Legnagyobb erényének a sajátos atmoszférateremtést tartom, ügyesen kreál önálló mitológiát, miközben valós történelemre, helyszínekre és procedurális ismeretekre épít.
Mindenkinek legalább ilyen jó szövegeket kívánok 2021-re!