Popkultúra a felsőoktatásban II. – Interjú Sepsi Lászlóval
Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. Az első interjút itt olvashatod.
Sorozatunk második részében Sepsi Lászlóval beszélgetünk.
Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?
Sepsi László: 2008 óta dolgozom kulturális újságíróként, filmes lapoknál kezdtem, mint a Filmvilág és a Mozinet, illetve mint a Prizma egyik szerkesztője, de azóta szabadúszóként elég sok helyre bedolgoztam, és az utóbbi pár évben többet foglalkozom irodalmi témákkal is, tavaly óta például a Műút folyóiratban vendégszerkesztem a zsánerkritikai rovatot. A tanítást 2013-ként kezdtem az ELTE doktori iskolájának keretein belül, letoltam pár félévet a filmszakon a trashkultúráról (ez a kutatási témám), az elmúlt két évben pedig Nemes Z. Márióval közösen vittünk kurzusokat az esztétika szakon, posztmodern zsánerirodalom, a gótika története(i), legutóbb animal studies – szóval, ami éppen piszkálta a fantáziánkat. De mióta abszolváltam a doktori iskolában, a tanítás inkább amolyan úri passzió vagy intellektuális hobbi, szerkesztésből meg fordításból élek, és most őszre nem is vállaltam kurzust, mert pont kell az a heti másfél nap, hogy év végére be tudjam fejezni az új regényemet.