Die Liebe

Jelenlegi hely

Egy zombi luddita meséi (Jódal Kálmán - Die Liebe)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

 Die LiebeOrcsik Rolandnak köszönettel                   

Jódal Kálmán nevével egy Bartók Imre-esten találkoztam először. Amikor a tárgyalt íróról elhangzott az a megállapítás, hogy a kortárs magyar irodalmi mezőnyben nem igazán lehet hasonló stílusú és megközelítésű alkotóról beszélni, Orcsik Roland felállt és Jódal Kálmánt ajánlotta az érdeklődő közönség figyelmébe. Azóta vártam a lehetőséget, hogy találkozhassak a vajdasági szerző új írásaival.

A Die Liebe a harmadik Jódal-kötet, amelyben szinte J. G. Ballard-i science fictiont kap az olvasó: egyszerre elborzasztó, felkavaró és esetenként zsigerien félelmetes történeteket, valamint különös képzelettársítások által összeeszkábált transz-és poszthumán orgiát, ahol mindezek ellenére az ember játszhat főszerepet. Emellett azonban mocskosul gyönyörködtető érzés, amikor a következőképpen összegződik írói poétikája: „előttem terem egy rohadtul kétes egzisztencia, sejtem róla, istenség valamelyik kevert mitológiából. Ronda, taszító jelenség, nem enged tovább, hiába püfölöm. Ezt meg sem lehet rendesen ütni, ragacsos spermatozoid-masszából és nehézvízből állították elő gyárilag, és akármilyen paradox, nincsenek világos, biztos körvonalai – ahogy igazából semminek sem –, mégis él, lélegzik, vigyorog, fenyegetően és ízléstelenül” (183.o.).

Jódal nyersen és kendőzetlenül tornyosul elénk és invitál, csalogat ebbe a makacsul a valóságban gyökerező, valójában mégis fiktív világába. Három ciklust foglal magába a Die Liebe, a novellák többek között olyan kortárs problémákra irányítják rá a figyelmet, mint a (többségi) társadalom (elsősorban a vajdasági magyar lét) és az individuum kettőse, az állam és állampolgár vagy akár az őrület és a normalitás viszonya, de megjelenik motívumként vissza-visszatérő hatalom és elnyomottak kérdésköre is. Ezzel egy időben a szövegek stilisztikailag cyberpunkot idéző atmoszférát teremtenek, amelyben az általában főszereplő-elbeszélő elhagyott, külvárosi lakónegyedekben az antropocentrizmus határait feszegető/megsértő entitásokkal lép kapcsolatba. E lények között akad klasszikus szörnyeteg, mint a csonka család volt fejeként megjelenő vámpír, de kétnemű szadomazo-angyal és zombiápolónő összefércelések is megtalálhatóak.