cyberpunk

Jelenlegi hely

Feláldozhatók (Cullen Bunn – Miguel Valderrama: Cyberpunk 2077 Trauma Team)

Szerző Babos Orsolya On the

A Cyberpunk – Trauma Team a CD Projekt Red által készített videójáték, a Cyberpunk 2077 világában játszódik. A majd száz oldalas kötetet Cullen Bunn írta és Miguel Valderrama illusztrálta, és eredetileg minisorozat formájában jelent meg a Dark Horse Comics kiadásában. A hazai verziót Rusznyák Csaba fordításában a Fumax kiadó szállítja keménykötéses kiadásban.

A játék megjelenése körüli botrány a gamer sajtóból a mainstream médiába is átgyűrűzött, a fejesek ugyanis annak ellenére erőltették a program kiadását, hogy az szemmel láthatóan még nem volt készen, illetve a hosszú évek várakozása annyira feltornázta a rajongói elvárásokat, hogy azoknak lényegében képtelenség lett volna megfelelni. A Cyberpunk 2077-et azóta is foltozgatják, és bár forradalmi lépcsőfok nem lett a videójátékok történetében, bőven került bele olyan mennyiségű és minőségű tartalom, hogy érdemes legyen belevetni magunkat Night City egyszerre mocskos és lélegzetelállító világába.

Most is ebbe az univerzumba tehetünk kirándulást, hiszen a képregény egyik nem titkolt célja, hogy kedvet csináljon a játékhoz, hiszen egy Night City atmoszférájába maximálisan illeszkedő, vérben és morális dilemmákban bővelkedő történetet mesél el.

A kötet címadója, a Trauma Team egy elit kommandós mentőcsapat, melynek tagjai egyszerre kapnak orvosi és harci kiképzést, és feladatuk, hogy ügyfeleiket bármilyen életveszélyes szituációból percek alatt kimenekítsék és életben tartsák, adott esetben kíméletlenül leszámolva az őt fenyegető erőkkel. A Cyberpunk 2077 egyik első küldetésében átélhetjük, ahogy a bevetés helyszínére érkező Trauma Team tagjai gondolkodás nélkül szitává lövik a bandatagokat, akik majdnem hidegre tették a kliensüket. Ez az először lövő, aztán kérdező attitűd azonban az életben maradás kulcsa lehet a városban, ahogy azt a képregényben is számtalan helyen láthatjuk. Főszereplőnk Nadia, akinek csapatát a legutóbbi kiszállásukkor egytől egyig lemészárolták. A sztori in medias res kezdődik, Nadia épp utolsó bevetésének emlékképeit idézi fel egy pszichológiai munkaalkalmassági vizsgálaton, amely azt hivatott eldönteni, hogy egy ekkora pszichés trauma után visszamehet-e a terepre, immár egy másik csapat kötelékében. Az első néhány oldalon a visszaemlékezés kiváltója és kerete tehát maga a vizsgálat látható, ami képileg erősen emlékeztet a Blade Runner Voight-Kampff empátiatesztjére, amely az androidok és emberek megkülönböztetésére szolgál, és bizonyos kérdések által kiváltott fiziológiai reakciókat vizsgál: szemmozgás, pupillatágulás, pulzus.

Így szólott Spider Jerusalem (Warren Ellis, Darick Robertson & Rodney Ramos: Transmetropolitan - A teljes gyűjtemény 1.)

Szerző bobzenub On the

2012-t írtunk. Pár évvel korábban az internetnek köszönhetően ismét felfedeztem a képregény médiumát, és javában faltam az olyan rajongói fórumokon kötelező olvasmányoknak kikiáltott címeket, mint a Preacher, Hellblazer, Hellboy, Sandman és a Y: the Last Man. Addiktív hobbi ez, és legyen akármilyen hosszú is egy sorozat, ha jó, az idő csak úgy repül vele, és a végére érve kétségbeesetten keresem a következő adagot. Elkerülhetetlen fejlemény volt hát a Transmetropolitan felfedezése, ám nehéz szavakba öntenem, hogy mennyire mély benyomást tett rám a mű akkor. Tinédzser korom óta szorosan követtem a politika alakulását, legyen szó a hazai vagy az Egyesült Államok közéletéről, ám 2012-re mély kiábrándultság vett erőt rajtam, és súlyos értékrendi válságba is jutottam. Túlzás nélkül, a Transmetropolitan rántott ki a gödörből, és azóta is az egyik legmeghatározóbb olvasmányként tartom számon a személyiségfejlődésem szempontjából. A sorozat kapcsán a legfőbb bánatom az volt, hogy a médium periférikussága és a nyelvi korlátok miatt milyen kevés olvasóval osztozhattam az élményben. Most a Fumaxnak hála végre a magyar olvasók is elmerülhetnek a mocsokban az Igazság keresésének céljából.

Sokan a DC Comics Vertigo nevű alkiadójának egyik legfontosabb címeként tartják számon a Transmetropolitant, ám a sorozat nem a Vertigónál, hanem a rövid életű, science fiction és fantasy zsánerre specializálódott Helix alkiadónál indult 1997-ben. Az elhibázott marketing és az emiatti alacsony eladás miatt a Helix egy év után megszűnt, és a neve alatt futó több mint tucatnyi sorozat közül egyedül a Transmetropolitan maradt talpon, hogy aztán a Vertigo égisze alatt folytatódhasson tovább. Ez jól látszik a Fumax kiadás első tizenkét fejezetéből is, ami végső soron a Helixnél megjelent tizenkét szám: a sorozat nyitánya egy háromrészes, egymással szoros egységet alkotó történetszál, amit hat, lazábban kapcsolódó epizód, majd egy újabb háromrészes történet, a Fagyassz meg a csókoddal követ. Ezután a sorozat felveszi a Vertigo alkiadóra jellemző öt-, illetve hatrészes történetszálak (story arc) struktúráját, amikből a kötet a Rohadék évét, illetve két különkiadást, a Karácsony pengéit és az Utálom az egészet című történeteket tartalmazza. Utóbbi a főszereplő fiktív könyvének válogatott részleteiből épül fel, amelyek illusztrációjáról harminckét művész gondoskodott – egy mesteri koncepció mentén kivitelezett pin-up gyűjtemény.  

A Transmetropolitan központi karaktere Spider Jerusalem, a trágár, erőszakos, drogfüggő újságíró, akit igen gyakran a gonzo újságírás úttörője, Hunter S. Thompson (Hell’s Angels: Vad rege az Angyalokról; Félelem és reszketés Las Vegasban) jövőbe helyezett hasonmásaként azonosítanak, ám a helyzet némiképp bonyolultabb ennél. Spider nem csupán résztvevőjévé válik az eseményeknek, amikről tudósít, hanem fontos céllal, már-már messianisztikus küldetéstudattal teszi azt, mégpedig az Igazság nevében, ami számára az egyetlen erkölcsileg elfogadható eszköz a történet helyszínéül szolgáló megapolisz, a Város jobbá tételére. Ebben a tekintetben Spider karaktere amolyan, sokadik köbre emelt posztmodern variáció Nietzsche Zarathustrájára, amit már a sorozat nyitánya is egyértelműsít a hegyet maga mögött hagyó magányos hős képével, aki a civilizációba visszatérve próbálja leróni utolsó tartozását a társadalom felé.

Párkapcsolati terápia neonfényben (Rick Remender – Sean Murphy: Tokyo Ghost)

Szerző makitra On the

A cyberpunk nem az én világom. Hiába kedvelem az alapvetően sötétebb, pesszimistább világképű műfajokat, talán az erre a tematikára sokszor jellemző reménytelenség az, ami elriaszt. Képregényben még nem adtam esélyt neki, a Tokyo Ghost viszont jó bevezetőnek tűnt. Egy mindent eluraló nagyvállalat, ami ostoba sorozatokkal és műsorokkal tartja rabságban az emberiséget és a fiatal pár, akik szembeszállnak vele, izgalmas ötletnek tűnt.

Végül is a képregény legnagyobb erényének Debbie és Teddy/Led kapcsolatának ábrázolását találtam. Nem is csak a hitelessége miatt, hanem mert tökéletesen bemutatja a bántalmazó kapcsolatok minden pszichológiai jellemzőjét anélkül, hogy fizikai bántalmazást mutatna be (itt most a történetből fakadó összecsapásokat nem számolom). Átérezzük a pár közötti mélységesen toxikus viszonyt. A lány társfüggőségét, ragaszkodását a múlt iránt és folyamatos reménytelen reménykedését a változásért, amelyben felismerjük azt az önáltatást, ami minden egyes pozitív gesztust örök megváltásként kezel. A férfi esetében pedig a fogadkozások és bukások örök körforgását, amiben a tisztulás rövid pillanatait a drogokban való újabb és újabb elmerülés követi. Teddy Led Dentté válásának, függőségének eredője az önutálat, az önmagával való szembenézésre való képtelenség. A Tokyo Ghost ennek a két fiatalnak az utazását mutatja be önmaguk megismerése és a megbékélés érdekében. Remek megoldás, ahogyan a közös múlt egyes részeit a történet újabb és újabb narrációval adja elő, így mutatva meg a kapcsolat folyamatos változását, ahogy az átértékelés újabb pontjára jutnak el szereplőink, változtatva a hangsúlyokon.

Debbie és Teddy nem csak a párkapcsolatban állnak a spektrum ellentétes végein, de nézőpontjukban is: a lány tisztaságra vágyik, menekülésre Flak City mesterséges rengetegéből, míg a férfi elmerülne benne. A képregény folyamatosan ütközteti a két látásmódot, melyek vibráló összecsapásai mélyebb bepillantást engednek a karakterek lelkébe. Ahogyan a pár szemléletmódja egyre közelebb kerül egymáshoz, úgy válik tragédiájuk egyre elkerülhetetlenebbé, ami sajátos feszültséget ad közös utazásuknak, és íróilag egy ragyogó eszköz a hatáskeltésre. Remender plasztikusan ábrázolja a kapcsolat pszichológiáját, a hullámhegyeket és hullámvölgyeket; ez volt az, ami számomra kiemelte a történetet a tucatáruk közül.

Filmre venni a Naprendszert (Catherynne M. Valente – Radiance)

Szerző pilleremi On the

Catherynne M. Valente: RadianceCatherynne M. Valente a Tündérföld könyvek után most egy felnőtteknek szóló, formabontó sci-fivel tért vissza. A Radiance az írónő megfogalmazása szerint decopunk alternatív történelem, ami egy, az aranykor (1930-as, 40-es évek) ponyva SF-jeit idéző, benépesített Naprendszerben játszódik. A decopunk egy viszonylag új alműfaj a cyberpunkon belül, ami az Art Deco dizájn és építészeti elemeit használva idézi fel a húszas és ötvenes évek közötti időszakot. Az elnevezést használták már a nagysikerű videojáték, a BioShock leírására, és egy kevésbé ismert film, a Sky kapitány és a holnap világa jellemzésére, és bár nem olyan régen megjelent egy novellagyűjtemény Decopunk címen, az irodalomban egyelőre nem túl elterjedt ez a stílus. Ezen lehet, hogy pont a Radiance fog változtatni. Mondhatnánk, hogy a könyv a filmről mint művészeti formáról szól, de ugyanígy igaz, hogy épp a kamera mögötti „valóságot” mutatja be. Olvasás közben könnyen az az érzésünk támadhat, hogy a kettő igazából ugyanaz. Egy rendező fejében pedig mindig ötletek, hangok, képbeállítások, és műfajok kergetik egymást, összeolvadnak és szétválnak – a regény szerkezete ezt a világot tükrözi vissza. A különböző hangok, műfajok és bolygók között pedig mindenki Severin Unckot keresi. 

A történet struktúrája eleinte kaotikusnak tűnhet, de van benne rendszer. 

Az emberiség által kolonizált és belakott Naprendszerben látszólag minden a legnagyobb rendben van, ám időről időre megmagyarázhatatlan dolgok történnek – egy-egy település teljes lakossága egyik pillanatról a másikra köddé válik. Ez azonban olyan ritkán és olyan kieső helyeken történik, hogy főleg csak városi legendák és pletykák alapanyagául szolgál, egészen addig, amíg a dolog fel nem kelti Severin Unck figyelmét. Severin egy forgatócsoporttal a Vénuszra utazik, ahol egy egész város vált lakatlanná egyik napról a másikra, és mendemondák keringenek egy kisfiúról, aki a szörnyűség egyetlen túlélője. A filmkészítők utazása oknyomozó riportnak indul, ám tragédiába torkollik, melynek során a csapatból többen meghalnak, van, aki megőrül, Severin Uncknak pedig, a város lakosságához hasonlóan, nyoma vész. Ez az esemény a Nap, amely körül a különböző történetszálak és önálló fejezetek mint égitestek, keringenek. Van, amelyik távolabb vagy épp közelebb van hozzá, van olyan, ami lassan kerüli meg, nagy ívet írva le, és van, ami határozottabb tempóban halad a maga pályáján. 

Richard Morgan Budapesten

Szerző Próza Nostra On the

Richard MorganAz acél emlékeBudapestre látogat az új évezred egyik leghíresebb angol SF írója, az Arthur C. Clarke-, Philip K. Dick- és John W. Campbell-díjas Richard Morgan. Október 28-án 18 és 20 óra között az Alexandra Könyvesbolt Kávézóban (1055. Budapest, Nyugati tér 7.) dedikál a szerző. Az esemény Facebook oldala itt található.

Richard Morgan az új évezred egyik meghatározó alakja a nemzetközi tudományos-fantasztikus és fantasy világnak, a Valós halál című kultikus regényét sokan a cyberpunk 21. századi továbbgondolásának tekintik. Miután megnyert szinte minden létező díjat a sci-fiben, Morgan zsánert váltott, és érdeklődése a fantasy felé terelődött, ahol ráadásul igen provokatív könyveket írt nagy sikerrel. Az acél emléke tartalmazza a kortárs sötét fantasyk - pl.Trónok harca - barbári erőszakosságát, cinikusságát és humorát. Ráadásul a könyvnek magyar vonatkozása is van: Morgan nemzetközi kiadója, a Gollancz kalandjátékos appot készítettett a történethez, melynek a munkálatait a hazai Liber Primus Games végezte. Az app október végén jelenik meg világszerte.

Tíz mondat A patkány évéről

Szerző stv On the

A patkány éve01. A patkány éve nagyjából annyira sokkoló, mint amikor egy kézigránátot dobnak az ember ölébe.

02. A történet főhőse három filozófus-sorozatgyilkos: Karl, Ludwig és Martin, de kameóznak benne még más sztár bölcsész arcok is.

03. A szöveg elolvasása alaposan vallatóra fogja az olvasó testről alkotott fogalmait, kikényszerítve, hogy kockára tegye eddig kialakult elképzeléseit.

04. A cyberpunk, a biopunk és a krimi zsánerek elemei keverednek a regényben, ahogyan a trash filmek hangulatvilága is hozzátartozik a teremtett atmoszférához, mégsem marad a szöveg egyik zsáner része sem – megőrzi egyedi gondolatiságát és ezt nem veti alá semmiféle zsánerképző kényszernek.

"...a világvége természetesen örökérvényű" - interjú Bartók Imrével II.

Szerző stv On the

Bartómk Imre (Szőcs Petra fotója)

 

A Bartók Imrével készített interjú második része. Az első rész ide kattintva olvasható.

Próza Nostra: A regényed főszereplője három sorozatgyilkos, akik egyben három jelentős gondolkodó alakját, személyiségét viselik. Ha jól tudom kezdetben a Gondolkodók is lehetséges címalternatíva volt. Hogyan jött az ötlet, hogy sorozatgyilkos filozófusokról írj és miért pont Heidegger, Marx és Wittgenstein lettek a szereplők?

Bartók Imre: Az első pillanattól kezdve ez a három figura lebegett előttem, egyrészt, mert kiemelten fontosak, másrészt, mert nagyon élesen eltérnek egymástól. Ha azt keressük, hogy ki az a három szerző, akik biztosan utálnák egymást, akkor ez egy kézenfekvő felállás. Heideggert és Wittgensteint a század két legfontosabb gondolkodójának szokás tekinteni, Marx jelentősége pedig abban áll, hogy általa közvetlenül is megjelenik a filozófiának mint gyakorlatnak, mint világprogramnak a gondolata – erre a regény a Feuerbach-tézissel maga is utal. Valójában mindhármukra jellemző – persze nagyon eltérő formában – a filozófia „végének” vagy „meghaladásának” gondolata.

"...eszembe sem jutott, hogy prózát írjak" - interjú Bartók Imrével I.

Szerző stv On the

Bartók Imre (Szőcs Petra fotója)

Bartók Imre második regénye, A patkány éve, a Könyvhét idején jelent meg a Libri Kiadó gondozásában és azóta is hangosak tőle mind az online, mind az offline irodalmi terek. A rendkívül gazdag szöveggel kapcsolatban számos kérdés merült fel, melyeket a szerzőnek is szegeztünk, így született meg ez az interjú, melyet hossza miatt két részletben közlünk. Bartók Imrével Szabó István Zoltán (Steve) beszélgetett.

Próza Nostra: Az első megjelent szépirodalmi szöveged a Fém című regény volt, ami 2011-ben jelent meg. Ez előtt is próbálkoztál már szépírással vagy ez volt az első írásod? Kritikus is vagy, két monográfiád jelent meg, szakszövegeket fordítasz, aktív szakmai életet élsz. Mi indított arra, hogy mindezek mellett szépprózát írj?

Bartók Imre: Más utat jártam be, mint azok a velem egyidős barátaim, akik pl. a legendás sárvári írótáborban kezdték meg irodalmi szocializációjukat. Kis túlzással azt mondhatom, eszembe sem jutott, hogy prózát írjak, aztán mégis úgy alakult, hogy volt egy időszak, amely során megírtam a Fémet. Három hónapig tartó, alkotáslélektani szempontból delíriumban töltött idő volt, hiszen csak a munka befejeztével döbbentem rá, hogy írtam egy regényt. Ezt követően tudatosabbá váltam, és jobban megterveztem a dolgokat.

Tíz mondat a Moxylandről

Szerző stv On the

Moxyland01. A regény narrációja – a klasszikus cyberpunk szövegekkel ellentétben – egyes szám első személyben íródik.

02. Négy szereplő szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, mindegyik fejezetben más-más karakteréből.

03. Dramatis Personae: Kendra, lemorzsolódott bölcsészhallgató, fotóművész; Lerato egy multicég programozója, él-hal a felfordulásért; Tendeka lázadó aktivista, raszta „szabadságharcos”; Toby léhűtő blogger, bérjátékból tartja fenn magát.

04. A fejezetek nyelvi megformálása mindig aszerint változik, éppen kinek a szemszögéből látjuk az eseményeket.

Gibson újra sci-fi regényt ír

Szerző Próza Nostra On the

Willam GibsonAz egyik legnagyobb kortárs sci-fi mogul, akinek többek között a cyberpunk és a steampunk műfajok ma ismert formáinak létrehozásában is óriási szerepe volt, a Twitteren egy új regény terveiről beszélt (GreatDismal néven lelhető fel a mikroblogon).

Oldalak