China Miéville

Húsz éve jelent meg China Miéville kultklasszikusa, a Perdido pályaudvar, végállomás angolul. Ennek apropóján nemrég megemlékeztünk a könyvről és a Próza Nostra szerkesztőségére tett hatásáról, most pedig a 2004-es magyar kiadás fordítóját, Juhász Viktort kérdeztük a regényről és arról, milyen volt fordítóként a történeten dolgozni.

Mikor és hogy találkoztál először Miéville regényével?

Kicsit ködösek az emlékeim, de azt hiszem, 2001-ben lehetett, mert abban az évben jelent meg a Perdido Street Station angol puhafedeles kiadása. Ezt nyomta a kezembe Kodaj Dániel barátom, akivel akkoriban mindenféle izgalmasnak és újszerűnek tűnő regényeket csereberéltünk az angol és amerikai termésből. Évekkel a könyvesblogok, a Moly meg a Goodreads és úgy általában a recenziós oldalak megjelenése előtt jártunk, én pedig vagy a budapesti Pendragon könyvesboltban kutakodva, csak a borítók meg fülszövegek alapján kockáztatva, vagy a barátaim révén jutottam mindenféle újdonsághoz (ebből az egymásra tukmálgatásból nőtt ki a későbbi Endless nevű ajánló oldal, amelynek Kodaj úr az egyik alapítója, de ez mellékszál). Azonnal nekiláttam a regénynek, és pillanatok alatt berántott. Emlékszem, olvasás közben többször eszembe jutott, hogy ez bizonyára sohasem fog megjelenni magyarul – az akkori könyvpiacon ez teljesen elképzelhetetlennek tűnt –, de ha mégis, akkor előre is rendkívül sajnálom a fordítóját.

Mennyire volt éles a váltás a korábbi fordításaidhoz képest? Miben volt más a munka?

Abban az időszakban egyáltalán nem fantasztikus könyveket fordítottam, szóval ebben az értelemben váltásnak tűnt, de általánosságban nem volt az. A Perdido pályaudvar, végállomás pont a komfortzónám, bármit is áruljon el rólam ez a kijelentés…

Évfordulókban gazdag év volt ez az amúgy embert próbáló 2020. Idén ünnepeltük Isaac Asimov, Ray Bradbury és Frank Herbert születésének 100., Zsoldos Péter születésének pedig 90. évfordulóját, és a nagy mesélő, Neil Gaiman is 60 éves lett. Nem csoda, hogy majdnem elfeledkeztünk egy másik évfordulóról: 20 évvel ezelőtt jelent meg a kortárs zsánerirodalom egyik legtöbbet hivatkozott, legmeghatározóbb könyve, a monumentális Perdido pályaudvar, végállomás a mára kultikus szerzővé vált China Miéville-től. Ennek az apropóján úgy éreztük, mindenképpen el kell mondanunk, mennyire szeretjük mi is a könyvet - szerkesztőségünk tagjai ebben a cikkben mesélnek arról, miért is rajonganak egy minden ízében bizarr és szokatlan fantasyregényért.

Kovács Rezsuk Dániel

A Perdido pályaudvar, végállomásra életem egy olyan periódusában leltem rá, amikor már éppen kezdtem kicsit belefáradni a hagyományos science fiction és fantasy sémákba vagy amiket fiatal, tapasztalatlan olvasóként azoknak véltem. Miéville egy olyan írói attitűdre és világépítési módra nyitotta fel a szemem, ami egyszer és mindenkorra meggyőzött arról, hogy túl kell tekintenünk az aktuális műfaji skatulyák elrendeződésén és határain. Akkor még nem egészen fogtam fel, ám azóta szerencsére ráeszméltem, hogy a szűklátókörűség zsákutcájából történő kilépés nem pusztán idioszinkratikus fantasztikus elemek szabad elegyítését jelenti, hanem olyan hálózatszerű irodalmi tudatosságot, ami ösztönzi a felfedező vágyat ahelyett, hogy a haladás elvű prekoncepciók mentén abba tévhitbe ringatnánk magunkat, hogy pár örök klasszikust leszámítva az új mindig jobb, a régi pedig kezdetleges és idejétmúlt. Így esett, hogy a Perdido által képviselt new weird révén váltam nyitottá az azt ihlető weird fiction és más egykor volt spekulatív irodalmi irányzatok, többek között az újhullámos science fiction és fantasy (hatvanas, hetvenes évek) felé, illetve a Perdido révén lettem befogadó a friss és formabontó művekre és irányzatokra, legyen szó bármilyen médiumról. A new weird tanulságait ugyanis nemcsak a spekulatív irodalomban láthatjuk kamatozni. Gondoljunk csak az utóbbi évek egyik legsikeresebb független képregényére, Brian K. Vaughn és Fiona Staples Saga című sorozatára, a Disco Elysium című számítógépes szerepjátékra vagy a totális műfaji eklektikát megtestesítő asztali szerepjátékra, a Numenerára. 

Nem tudtál eljönni a ViTa-estre? El tudtál ugyan jönni, de annyira király volt, hogy újra át akarod élni?

Akkor van egy jó hírünk! Mától elérhető a hanganyag a SoundCloud-on!

A hanganyag a következő beszélgetéseket tartalmazza:

Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben 
Brandon Hackett: Xeno (Agave) ; N. K. Jemisin: A megtört föld-trilógia (Agave); Naomi Alderman: A hatalom (21. Század Kiadó); Rivers Solomon: Kegyetlen szellemek (Főnix Könyvműhely)
Résztvevők: Brandon Hackett, Kleinheincz Csilla (szerkesztő, Gabo) és Ballai Mária (fordító)

Határátlépések: a tér a kortárs fantasyben
China Miéville: A város és a város között (Agave); Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána (Gabo); Kameron Hurley: A tükörbirodalom (Delta Vision)
Résztvevők: Juhász Viktor (fordító), Borbíró Aletta (kritikus, PN), Benczik Vera (adjunktus, ELTE Amerikanisztika Tanszék) 

Éjféli iskolák: Veres Attila könyvbemutatója (Agave)
Résztvevők: Veres Attila és Pintér Bence (Spekulatív Zóna)

Bruno Schulzot China Miéville miatt ismerem. Utóbbi The City and the City című regényének elején a köszönetnyilvánításnak szentelt oldalon említi a lengyel szerzőt, a huszadik századi európai irodalom egyik rejtett kincsét mint ihletforrást. A Jelenkor kiadó 1998-ban jelentette meg Fahajas boltok címen Schulz összegyűjtött elbeszéléseit, azonban ez a kiadás azóta Moby Dickként szökik meg a bibliofil Ahabok elől. Szerencsére 2016-ban napvilágot látott a második, javított kiadás.

Bruno Schulz 1892-ben született az akkori galíciai – ma ukrajnai – Drohobicsban, asszimilálódott, lengyelül beszélő zsidó családban. A família többször költözött, így folyamatosan meg kellett szakítania tanulmányait. Az írás mellett rajzolt, A bálványimádók könyve címmel grafikai albumot adott ki, olvashatjuk a kötet végén az életrajzi jegyzetben. A második világháború során egy Gestapo-tiszt golyója végzett vele szülővárosának egyik utcáján. E részleteket azért hangsúlyozom ennyire, mert Drohobics és (tágabb keretek között szemlélve) az összeomlás előtt álló Osztrák-Magyar Monarchia, adja azt a színes, szagos, hangos és érdes hátteret, amelyben Schulz novellái játszódnak.

A Fahajas boltok szövegei egymásba nyíló szobák sorozata, ahol az író a gyerekkor zabolátlan képzettársításain keresztül néz körbe, ahol minden hely és tér, amelyet megpillant, hasonlít is és különbözik is az előzőtől. A kinyitott ablakokon és ajtókon pedig kirepül a fantázia oda, ahol az élet lüktet. És az mindenütt dobog és lobog e világban: élő és élettelen azonosan viselkedik, a különbségtételt elmossa az író. Metaforák, hasonlatok és metonímiák formálják és rajzolják a térképeket, az utcákat és terra incognitákat, mintegy újabb dimenziókat nyitva a közösségi- és a magánterekbe. Schulz a töprengések, szemlélődések és élményszerűvé emelt lázas víziók hosszú során mutatja be a stetl társadalmát, különösen fontos szerepet szánva apjának, családjának és élete színterének. Ezzel az összekötéssel élve mintha biccentene egy esetleges regény-olvasat felé.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

Valahányszor megjelenik akár angolul, akár magyarul a brit irodalom egyik nagy határátlépőjének valamilyen munkája, azonnal számolgatni kezdem a pénzemet, és azt figyelem, hogy a Pan Books által gondozott, általam gyűjtött kiadás mikor fog forgalomba kerülni.

Három éve, barátom közvetett biztatására ismerkedtem meg China Miéville-lel és a Perdido pályaudvar, végállomással. Azóta pedig kisebb-nagyobb kihagyással folyamatosan olvasom regényeit, novelláit. Leginkább ezt az oldalát ismerem és követem, mert nemcsak író, hanem marxista irodalomkritikus is. Semmi sem kerüli el a figyelmét, legyen az politikai, művészeti vagy gazdasági esemény, Miéville a nemzetközi kapcsolatok doktoraként igyekszik mindent összefüggéseiben vizsgálni.

A Vastanács az Új-Crobuzon trilógia részeként és az ehhez kapcsolódó, Looking for Jake novelláskötetben olvasható “Jack” elbeszéléssel együttesen öleli fel az író Bas-Lag nevű világát, ugyanakkor ez az utolsó regénye ebben a környezetben. A könyvek olvashatóak sorozatként, de nincsenek visszatérő szereplők, sem folytatások, vagyis inkább a térkoncepció szempontjából összefüggőek. Miéville a Perdidoval invitálta be olvasóit ebbe a “new weird” stílusjegyeket felvonultató világba, ahol a horror, a science fiction és az urban fantasy egyszerre van jelen, kiegészítik és felerősítik egymást. Ez a kavalkád a narratívában úgy jelenik meg, hogy a technológiai fejlettség kéz a kézben jár a mágia teljesen eltérő tőről fakadó formáival, az idegen, nem humanoid fajokkal és a hihetetlenül változatos városi környezettel. Míg az első részben az író Új-Crobuzon városát állította középpontba, addig a második regény, az Armada a tengeri élet és a kalózkodás témáját írja újra sajátosan miéville-i szemszögből. A harmadik kötetben, a Vastanácsban a vasút lesz a szöveg meghatározó motívuma.

Évának és Viktornak köszönettel

Az emberi kíváncsiság finom mozgatórugó, igaz ez az ismeretlennel, de még inkább az ismerttel kapcsolatban, különösen ha azt más, általunk eddig nem tapasztalt szemszögből nézzük. China Miéville King Rat című kötete A hamelni patkányfogó feldolgozása. Elhagyjuk a német nyelvterületet, az új helyszín korunk Londonja. A legenda átlényegül urban fantasy-vé. Miéville bevezeti az olvasót a kulisszák mögé, körbemutat, megállapítja, hogy ez London, amit ismerhetsz, majd ad egy fülhallgatót. A 'kertek alatt' és 'a hátsó utcákon' kifejezések ezek után másként zengenek a füledben. Az író zümmögtet, brummogtat, csépeltet és potyogtat. Átléptük a határt, az ismert London a fülesen túl van.

Listát készíteni mindig jó dolog. És mindig hálátlan is egyben. Mindig van, aki szerint ez vagy az kimaradt, vagy valami indokolatlanul került be. A sci-fi könyvek kapcsán is számolatlan lista született már, és miért éppen a Próza Nostra legyen kivétel? Természetesen ez egy igen szubjektív lista, és fontos, hogy most csupán a magyar nyelven hozzáférhető regényekre fókuszálunk. Ha valaminek szerintetek itt a helye, írjátok meg nekünk!