„Hiszen a homo sapiens története ősidők óta nem szól másról, mint alakfelismerésről – a makacs vágyról, hogy végre összeálljon a mintázat. A teljes kép. Ez éppannyira áldás, mint átok.”
Gibson rajongó vagyok.
Ezt már itt le kell szögeznem. A legutóbbi újraolvasás alkalmával – amikor is eldöntöttem, hogy írni fogok a Próza Nostrára erről a regényről – már éreztem, hogy képtelen leszek a rajongó elragadtatottsága nélkül szólni – minden törekvésem ellenére.
Az írás aktualitása, hogy a Blue Ant-trilógia befejező kötete néhány hónappal ez előtt jelent meg, és azóta már magyar nyelven is olvasható. Jelen írás tárgya a trilógia nyitódarabja.
Gibson teljes életművét ismerem és – egyetlen kivételtől eltekintve – minden szövegét legalább egyszer újra is olvastam (sajnos az Idorut csak kölcsönkaptam és azóta sem tudtam megszerezni). Az a tapasztalatom, hogy az eddigi szövegei ezer szállal kötődnek a technikához, ám mindegyik annak egy új területét vizsgálja, az egyes emberre és a társadalomra gyakorolt hatására fókuszálva. Éppen ezért nem csak újszerűek és izgalmasak ezek az írások, de egyszersmind aktuálisak is.
A szerző bemutatásától eltekintek, de fogódzónak álljon valami itt.
A Trendvadász (Pattern Recognition, 2003) magyarul 2004-ben jelent meg. Az Árnyvilág (Spook Country, 2007) – a trilógia második része – 2009-ben követte, majd a Nyomtalanul (Zero History, 2010) zárta le a sorozatot 2010-ben. (Talán a későbbiekben írok egy bejegyzést a három kötet viszonyáról és a sorozatról globálisan.)
Gibson fanok figyelem!
.jpg)
