biopunk

01. A patkány éve nagyjából annyira sokkoló, mint amikor egy kézigránátot dobnak az ember ölébe.

02. A történet főhőse három filozófus-sorozatgyilkos: Karl, Ludwig és Martin, de kameóznak benne még más sztár bölcsész arcok is.

03. A szöveg elolvasása alaposan vallatóra fogja az olvasó testről alkotott fogalmait, kikényszerítve, hogy kockára tegye eddig kialakult elképzeléseit.

04. A cyberpunk, a biopunk és a krimi zsánerek elemei keverednek a regényben, ahogyan a trash filmek hangulatvilága is hozzátartozik a teremtett atmoszférához, mégsem marad a szöveg egyik zsáner része sem – megőrzi egyedi gondolatiságát és ezt nem veti alá semmiféle zsánerképző kényszernek.

A Bartók Imrével készített interjú második része. Az első rész ide kattintva olvasható.

Próza Nostra: A regényed főszereplője három sorozatgyilkos, akik egyben három jelentős gondolkodó alakját, személyiségét viselik. Ha jól tudom kezdetben a Gondolkodók is lehetséges címalternatíva volt. Hogyan jött az ötlet, hogy sorozatgyilkos filozófusokról írj és miért pont Heidegger, Marx és Wittgenstein lettek a szereplők?

Bartók Imre: Az első pillanattól kezdve ez a három figura lebegett előttem, egyrészt, mert kiemelten fontosak, másrészt, mert nagyon élesen eltérnek egymástól. Ha azt keressük, hogy ki az a három szerző, akik biztosan utálnák egymást, akkor ez egy kézenfekvő felállás. Heideggert és Wittgensteint a század két legfontosabb gondolkodójának szokás tekinteni, Marx jelentősége pedig abban áll, hogy általa közvetlenül is megjelenik a filozófiának mint gyakorlatnak, mint világprogramnak a gondolata – erre a regény a Feuerbach-tézissel maga is utal. Valójában mindhármukra jellemző – persze nagyon eltérő formában – a filozófia „végének” vagy „meghaladásának” gondolata.

Bartók Imre második regénye, A patkány éve, a Könyvhét idején jelent meg a Libri Kiadó gondozásában és azóta is hangosak tőle mind az online, mind az offline irodalmi terek. A rendkívül gazdag szöveggel kapcsolatban számos kérdés merült fel, melyeket a szerzőnek is szegeztünk, így született meg ez az interjú, melyet hossza miatt két részletben közlünk. Bartók Imrével Szabó István Zoltán (Steve) beszélgetett.

Próza Nostra: Az első megjelent szépirodalmi szöveged a Fém című regény volt, ami 2011-ben jelent meg. Ez előtt is próbálkoztál már szépírással vagy ez volt az első írásod? Kritikus is vagy, két monográfiád jelent meg, szakszövegeket fordítasz, aktív szakmai életet élsz. Mi indított arra, hogy mindezek mellett szépprózát írj?

Bartók Imre: Más utat jártam be, mint azok a velem egyidős barátaim, akik pl. a legendás sárvári írótáborban kezdték meg irodalmi szocializációjukat. Kis túlzással azt mondhatom, eszembe sem jutott, hogy prózát írjak, aztán mégis úgy alakult, hogy volt egy időszak, amely során megírtam a Fémet. Három hónapig tartó, alkotáslélektani szempontból delíriumban töltött idő volt, hiszen csak a munka befejeztével döbbentem rá, hogy írtam egy regényt. Ezt követően tudatosabbá váltam, és jobban megterveztem a dolgokat.

„Ostobaság azt hinni, hogy minden örökké tart. Talán a buddhizmus is átmeneti.”

(266. o.)

Ez a regény annyira sűrű, hogy a rengeteg érintett témájával sokkal inkább tanulmányt, vagy tanulmányokat érdemelne, mint egyszerű kritikákat, melyek képtelenek bemutatni A felhúzhatós lány gazdagságát. Jelen írás nem is vállalkozik többre néhány irodalmi, esztétikai tulajdonság felvillantásánál.

A regény – melyet biopunkként szokás meghatározni – a nem túl távoli jövő világát teszi meg helyszínéül. Ez a Föld még annyira sem vidám hely, mint amilyennek mi ismerjük napjainkban. Néhány példa: