Ahol a sorsfonalak találkoznak (Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz – Ólomerdő 3.)
Kleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiájának záró kötete, az Ezüstkéz tovább tágítja a regényekben megismert világot, és lezárja Emese kalandját. A második kötethez, az Üveghegyhez képest egy cselekménydúsabb, pörgősebb regényt kap az olvasó, ahol a korábban feszegetett egyéni és családi problémák folytatódnak és árnyalódnak.
A második kötet új területeket mutatott meg az Ólomerdőhöz képest, az Üveghegy pedig az ember- és tündérvilágon túl egy harmadikat, a túlvilágot is beemeli, ami a sárkányok egyre erőteljesebb szerepeltetése miatt – és születésük történetének ismeretében – nem meglepő. Éppen ezért az Ezüstkéz egyik főtémájává a halál válik, illetve a sors, amelyeket a kötet Emese, Lóna, Firene és Rabonbán által, valamint az Ezüstkézről szóló történetek segítségével mutat be. A második kötet zárlata, amely a világban bekövetkező nagy változások kezdetét jelezte, szintén előkészítette a zárókötetet, hogy az ígéretek, illetve a családi problémák után újabb témára fókuszáljon. Mind az új témát, mind a világ felépítésének komplexitásait jól bontja ki a kötet, konzekvens és hiteles marad a trilógia nyitókötetében ábrázoltakhoz képest.
A három kötet közül talán az Ezüstkéz prózája a legsodróbb: a szerző jó érzékkel találta el a nyelvezetet, a metaforák és hasonlatok a megfelelő helyen és mennyiségben jelennek meg, így a sorok nem válnak giccsessé. Olvasás közben nem csak a történet a fontos, hanem a nyelvi megformáltság is, amit már a regény első bekezdése is sugall. A nyelv és a nyelvezet kiemelt szerepe már a korábbi kötetekben is fontos volt, de inkább az ígéret, a szavak általi tett, valamint a beszélő nevek miatt, és nem a narrációban.
Nem csak a mondatok ízlelgetése volt öröm a kötetben, hanem az ismert népmesék – vagy népmesei elemek – beépítése is. A Fehérlófia történetéből merítő szövegrészek voltak talán a legizgalmasabb epizódok, hiszen ezek a részletek Rabonbánhoz kötődnek. A férfi az Ólomerdőben jelentős szerepet töltött be, az Üveghegyben viszont kevés jelenet jutott neki a családtörténetben. Az Ezüstkéz ezt kompenzálva Rabonbán történetével nyit, és a kötet során a férfi aktívabb szereplőként tér vissza. Mégis, a nyitó sorok után nagyobb, dominánsabb szerepet vártam a karaktertől. A korábbi kötetekben megismertekhez és az Ezüstkézben folyamatosan kibomló részletekhez képest kevés újdonságot tartalmazott. Ennek ellenére élvezet volt olvasni a történetét, de a kötet végétől eltekintve mégis kihasználatlannak éreztem a fejezet által sugallt lehetőségeket.