b.aletta

Jelenlegi hely

Szövegek harca (Prae 2017/2. - Trónok harca)

Szerző b.aletta On the

Prae – Trónok harcaNapjainkban a legmarkánsabb sorozatjelenléte talán a Trónok harcának van, így hát nem meglepő, hogy a Prae folyóirat is tollára tűzte ezt a történet-monstrumot. Sok érdekes tanulmánnyal mutattak rá a szerzők, hogy milyen gazdag is Westeros világának értelmezési lehetősége, nézzük is őket közelebbről.

A tanulmányok sorát Keserű József szövege nyitja meg, aki a sorozat népszerűségétől elindulva fejtegeti az opusz poétikáját, melynek talán egyik legérdekesebb pontja, hogy a hősök a regényben miként is viszonyulnak a történelemhez. A másik nagyobb ív a transzmediális történetmondás megvalósulására fókuszál, amelyet nemcsak a tévé- és könyvsorozat szempontjából mutat be, hanem a térképeket, a függelékeket, valamint egy alternatív valóságjátékkal együttesen érzékelteti, hogy a Trónok harca hogyan vált (válik) napjainkra branddé.

Keserű tanulmányát Hegedűs Orsolyáé követi, amely zsánertörténeti megközelítésből igyekszik értelmezni a GoT világát. (Ezen írását A mágia szövedéke című, 2012-es monográfiájában is megtalálhatjuk szinte változatlanul.) Mivel az eredeti, 2012-es szöveg főként a high fantasyt igyekszik bemutatni, így nem meglepő, hogy a beemelt szöveg nagyjából fele foglalkozik G. R. R. Martin világával. De ezek a részek sem változtak sokat a mostani megjelenésben, holott az eredeti óta a történet sokat haladt előre, a tévésorozat előrébb jár a könyvnél (az eredeti megjelenés idején a második évad futott). Sajnos a tanulmány nem számol ezekkel a változásokkal. Egy ponton olvasható (36), hogy a high fantasy esetén gyakran találkozunk előzménykötetekkel, a világot bővítő plusz anyagokkal, viszont a GoT esetén nem hangzik el a tanulmányban, hogy már megjelent magyarul két kötet (A Hét Királyság lovagja és A tűz és jég dala világa), amelyek ezt a világot építik tovább. Olyan, mintha Hegedűs a történet kétirányú működésének (a múlt lassan tárul fel, de újraértelmezi a történéseket) kijelentése esetén elfeledkezne arról, hogy azóta megjelent egy előzménykötet is (A tűz és jég dala világa). A másik dolog, ami jobban szemet szúrt, hogy egy logikai bukfenc is megmaradt a szövegben. Egy helyen Martint az amerikai Tolkienként említi egy idézet alapján, viszont mivel ezek a párhuzamok nincsenek kifejtve, csak a különbségeket hangsúlyozza, az összehasonlítási alap sajnos elvész. Hegedűs remekül érzékelteti a differenciákat, de nem jut el odáig, hogy abban az elméleti keretben, amelyben mozog rámutasson az azonosítás hibás voltára, vagy pedig közös nevezőt találjon számukra azontúl, hogy high fantasyt írnak. E tekintetben olyan, mintha Martin szövege nem a high fantasy jellemzői, hanem Tolkien mentén értelmeződne (noha ezek a különbségek tényleg mutatják az „innovációt”).

Futárok, mágusok, intrikák (Andrzej Sapkowski – A megvetés ideje: Vaják 4.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Vaják 4. – A megvetés idejeA Vaják-sorozat negyedik kötete, A megvetés ideje, teljesen maga mögött hagyja az első és második kötet novellás történetekből álló szerkezetét, de a harmadik rész lazán összekapcsolódó, nagy időbeli ugrásokból álló fejezetes sturktúráján is túllép. A negyedik könyv jóval kevesebb időt sűrít magába, és többé-kevésbé egyetlen esemény köré szerveződnek a szálak.

Sapkowski már a regény első fejezetében megcsillogtatja tehetségét, hiszen olyan karaktert választ központi figurának, akihez kötődve mesélhet az aktuális politikai helyzetről, valamint a királyok és mágusok között lappangó feszültségről. Annak hála, hogy ez a szereplő egy futár, nemcsak a királyi udvarok kémhálózatába nyerhet betekintést az olvasó, hanem a futár útjain keresztül beléphetnek a történetbe a korábban megismert karakterek. A fejezet főszereplőjévé ez a futár válik, Sapkowski tehetsége pedig abban rejlik, ahogyan ezt a mellékes alakot, a gépezet apró porszemet, érdekessé tudja tenni azáltal, hogy a futárok pozíció-változásán keresztül közvetíti a királyok és varázslók közt fennálló bizalmatlan viszonyt. A korábbi karakterek feltűnését is izgalmas technikával emeli be Sapkowski, hiszen olykor konkrétan megnevezi, máskor pedig csak az olvasó számára felismerhető módon lépteti be őket.

A politikai intrikák már az első fejezetben szerepet kapnak, de az egész kötetben dominánsak maradnak. A megváltozott színterek miatt már Geralt sem bérbakóként jelenik meg, hanem játékosként – még ha akaratlanul is, és az alsóbb szinteken. A fókusz átkerülése nemcsak Geralt vaják létére és a korábbi kötetekben hangsúlyozott semlegességére van hatással, hanem az eddig megismert lények is háttérbe szorulnak, és sokkal inkább a mágusok és tündék kerülnek előtérbe. A tündék és emberek közti csata tovább fajul és sokkal szorosabban összekapcsolódik Emhyr van Emreis, Nilfgaard urának továbbterjeszkedésével. Akár azt is mondhatnánk, hogy a történet kilépett a vajákok szűkös teréből és a világi történésekre vetül a tekintet.

Nemcsak az intrika tekinthető visszatérő elemnek a kötetben, hanem az utazás is. A legerőteljesebben a futár által jelenik meg, viszont a legtöbbször Cirihez kapcsolódik az út-motívum. Egyszerre beszélhetünk róla fizikai és elvontabb síkon. Ciri utazása az otthontalanság, a biztos pont hiányával kapcsolódik össze, amely keresésben csúcsosodik ki: az anyafigura (Yennefer) elhagyása, hogy rátaláljon „apjára”, Geraltra. Ahogyan első nagyobb útja az atomizált családhoz, az otthon felszámolódásához köthető (még Cintrában, ahol nagyanyja mellett élt, ezt az otthont pedig Emhyr seregei pusztították el), úgy itt is ezen értékek hiánya indítja el a történetet (és Cirit). Esetében nemcsak a valóban megtett utat jelképezik a mérföldek, hanem elvontabb értelemben az önismeret, az identitáskeresés jelenik meg az utazás által. Mindezek mellett a felnőtté válásként is értelmezhető az utazás, hiszen a szülőfiguráktól elszakadva kell megtalálnia az utat, és helyt állnia az új közegben.

Ismeretlen terek nyomában (Lőrinczy Judit – Elveszett Gondvána)

Szerző b.aletta On the

Lőrinczy Judit: Elveszett GondvánaAzok közé a szerencsések közé tartozom, akik a megjelenés előtt olvashatták Lőrinczy Judit új regényét, az Elveszett Gondvánát. A gyönyörű borítójú könyv izgalmas témákat feszeget és nagyon fontos kérdéseket tárgyal. Lőrinczy nem válaszol meg mindent, nem feltétlenül nyújt megoldást, de azzal, hogy beemeli ezeket a kérdéseket (például a kisebbség-többség problémája, illetve a társadalmi osztályok közötti szakadék), máris a problémás pontokra irányítja a figyelmet. A szöveg lezárása a regény minden történését és azok értelmezését is felülírja, de egyszerűen megkerülhetetlennek tartom az erről való beszédet, ezért a kritikám végén spoilerekkel együtt tárgyalom a művet, hogy  egy komplexebb nézőpontból is megvizsgálhassam.

A fantasy egyik alapvetése a tér kérdése, Lőrinczy Judit pedig éppen ezzel játszik el. A regény egyik helyszíne egy tartomány, amelyet elhagyva olyan határterületre érkeznek az utazók, amely teljesen más törvények szerint működik. Az idő másként telik, mint a tartományban, a fizikai világ pedig teljesen különböző arcát mutatja a sávban az odaérkezés, majd a visszautazás során. A főhős, Abe Kaledon is ezt a területet kutatja. A történet korántsem ilyen egyszerű, hiszen nemcsak a sáv feltérképezése a cél, hanem megismerjük a tartomány központjának, Sadness Springs városának forrongó hangulatát, ami az emberek és egy különleges képességekkel rendelkező, kisebbségben élő faj (hártyások vagy más néven tintaemberek) ellentétéből fakad.

Nagyon kettős érzéseim voltak a könyv olvasása közben. Több helyen, főleg az első felében túlírtnak éreztem a szöveget, míg a kötet második fele izgalmasra és elgondolkodtatóra sikeredett. A történet egyszerre keltette az alapos felépítettség érzését, miközben parttalan maradt, hiszen az építkezés hosszú ideig nem nyerte el a funkcióját. Sokáig nem jöttem rá, miért lehetett ez a benyomásom. Ahogy egyre többet gondolkoztam rajta, úgy éreztem, egyszerre nagyon sok réteget épít fel a regény, és nem sikerült mindent kellően kidolgozni és szervessé tenni. A sáv és az ott történtek huzamos ideig rejtvényként álltak az olvasó előtt, a feloldásához pedig nem érkezett segítség, hogy rágódni lehessen, variálni a morzsácskákkal, miért is működik úgy a sáv, ahogy. Ez az utolsó egy vagy két fejezetben kiderül, de a magyarázatot hatalmas dózisban kapja az olvasó. Nem mondom, hogy nem üt, mert nagyon is, ám a magyarázatok sporadikusabb adagolása fenntartja a feszültséget a befogadóban. A regény nagy részében inkább csak bejárjuk és megismerjük a tereket, viszont a záráshoz közel a világszabály szinte tézisként tárul az olvasók elé, amelyet retrospektíven alkalmazhatnak a cselekményt mozgató okok feltárására. Viszont kétségkívül Lőrinczy titkolózása az, ami meg tudja rajzolni a regény elején a két tér eltérő működését, hiszen Sadness Springs jól körülhatárolható részei valami állandóságot és kiszámíthatóságot képviselnek a sáv illékony területeivel szemben. Ha ebből a szempontból nézem a hirtelen információáradatot, akkor indokolttá válik ez a szerkesztés. Véleményem szerint bizonyos részek elcsúsztak az információ visszatartása miatt, túl szorosan simultak bele a történetbe. Csak utólag domborodnak ki ezek a jelentős, az egész cselekményt meghatározó csomópontok.

Fantasztikus gyorstalpaló (Hegedűs Orsolya: A mágia szövedéke – Bevezetés a magyar fantasy olvasásába I.)

Szerző b.aletta On the

Hegedűs Orsolya: A mágia szövedékeEz a kötet egy átverés: megtéveszt a borítója és a címe. Kettős érzéseket vált ki: egyszerre kidolgozott és hiányos, felemel, majd csalódást okoz, hogy aztán ismét szárnyaljon. Mintha hullámvasúton ülnénk. De ne rohanjunk ennyire előre.

Hegedűs Orsolya monográfiája,  A mágia szövedéke a Parazita könyvek sorozatban jelent meg, amely populáris irodalommal és kultúrával foglalkozó kiadványegyüttes. A sorozat célja, hogy periférikus műfajokat és tematikákat térképezzen fel esztétikai, történeti és médiumközi szempontok szerint. Már jelent meg kötet sci-firől, cyberpunkról, krimiről, Philip K. Dickről, valamint vámpírizmusról is; Hegedűs fantasy-irodalomról szóló 2012-es kötete a nyolcadik kiadványuk.

Ránézésre egyszerű koncepcióval dolgozik a borító: a mágia gyakran asszociálódik fényjelenséggel, amely a képen is megjelenik. Közelebbről megnézve a grafikát talán egy sci-fi kötet képzetét kelti a fémes vezetékháló miatt, hiszen a fantasyvel kapcsolatban inkább egy high-tech, tudományos világot elvető (feudális) univerzum koncepciója él a fejekben. Ebből kifolyólag nem találom szerencsésnek a választást, hiszen nem az archetipikus képzetekre épít, amely fontos lenne az elemzett művek fényében is. Ha a címmel együtt értelmezzük a borítót, akkor a korábban említett fény-mágia asszociáció és a szövedék, hálószerűség valamennyire mégiscsak visszatükröződik az olvasó felé.

A főcím, A mágia szövedéke egy fantasy regényt idéz meg, viszont az alcím jelzi a kötet valódi tartalmát: Bevezetés a magyar fantasy olvasásába I. (igen, jól látjuk, az első rész, amire később még visszatérek). Hegedűs a hazai fantasy-irodalomból mazsolázva mutatja be a műfaj négy alzsánerét. Ha csak a tartalomjegyzékre tekintünk, már akkor rendkívül izgalmasnak látszik a módszer, hiszen az általános zsánerleírás után világirodalmi példák teszik szemléletesebbé az elméleti keretet, majd hazai vizekre evez a szerző, és általuk igyekszik artikulálni a műfaji sajátosságokat. Az elméleti keret rendkívül széles skálán mozog remek szakirodalom használatával, amelyeket Hegedűs egyszerűen, világosan tár az olvasók elé. A világirodalmi példák megvilágítják a teoretikus részt, de a lényegnél, a kötet tétjénél szétcsúszik. A magyar művek nincsenek kellőképpen párhuzamba állítva az elméleti résszel, többször is olyan érzést keltenek, mintha regénykivontatokat olvasnánk. Holott rengeteg remek interpretációs útvonalat nyit meg a szerző, de mintha félne végigmenni rajtuk. Kétségkívül szükség van a cselekmény ismertetésére, de talán nem ilyen mértékű reflektálatlansággal egybekötve. Bizonyos motívumok asszociációkat váltanak ki a szerzőből (és természetesen az olvasóból is, ha egy gyűrű kiemelt motivikus jelentőségéről olvas), de Hegedűs nem mindig teszi kellően motiválttá a kapcsolatukat, amelyet a betöltött szerepek részletes(ebb) összehasonlításával könnyedén pótolhatna.

2017 a könyvek tükrében (Próza Nostra szerkesztőségi lista)

Szerző AdamG On the

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekeiAz év végén ezúttal is közzétesszük idei kedvenceink listáját. A 2017-es év számunkra sok szempontból különleges volt, nyilván minden év az, de ez talán valamivel mozgalmasabb lett. Meghirdettünk egy pályázatot, ezúttal Arany János születésének 200. évfordulójához kapcsolódóan balladák zsánerirodalmi feldolgozását kértük, és ezúttal is izgalmas szövegeket kaptunk. Jövőre készül is az újabb e-antológia a szövegekből, de addig is érdemes a nyertesek szövegeit olvasgatni. Az év második felében pedig megvalósulhatott az első Világok Találkozása (ViTa) eseménye a Bem moziban. Itt nemcsak rendkívül izgalmas beszélgetéseket hallhattunk (a felvételek itt), hanem átadtuk a Hexa-díjat is. A szakma kiváló hazai képviselői közül a szavazatok alapján első alkalommal Kleinheincz Csilla vehette át az elismerést. Számos tanulsággal és még nagyobb lelkesedéssel vághatunk bele a jövőévi események szervezésébe. Az oldal szempontjából pedig a legfontosabb, hogy jelentős mértékben bővült a szerzőink köre. Az új fejek mindig új olvasmányélményeket és új nézőpontokat hoznak, ezért nagyon örültünk a csatlakozásuknak.

Nem lehetett panaszunk 2017-ben sem. Jó év volt ez a zsánerirodalomban. Kiemelkedő volt N. K. Jemisin második Hugo-díja, hiszen nem volt még olyan, hogy ugyanaz a szerző és trilógia vigye el egymás követő években a díjat. Említhetnénk akár Andy Weir új regényét, Naomi Alderman sikerét, Jeff VanderMeer egyre nagyobb népszerűségét, Philip Pullman új könyvét (és a korábbi trilógia magyar újrakiadását) is. A hazai könyvkiadás az Alexandra botrányos bedőlése utáni nehézségeket nyögi. Ennek ellenére örülhetünk annak, hogy egyre nagyobb neveket és egyre inkább a nemzetközi színtérrel párhuzamosan jelentetnek meg könyveket a színtér szereplői. Lehetne persze hosszan sorolni a neveket, de egy kicsit megint kevésbé érezhetjük lemaradva magunkat. És ez nemcsak a bejáratott vagy díjazott nagy szerzőkre, hanem az egészen friss hangokra is érvényes. A kiadók pedig mernek kísérletezni, és belevágnak a kisregényekbe, tematikus műfaji antológiákba, amelyek remek kapudrogok is lehetnek egy-egy műfajba, vagy olyan kevésbé mainstream műfajokba, mint a horror és weird, és természetesen a magyar szerzők kiadásába is, hiszen a jó szerzők mindig alapjai egy hazai olvasóközönségének. És miközben szurkolunk a kiadóknak, hogy sikeresen és újult erővel álljanak fel. Izgalmas lesz látni, hogy olyan régi-új, a zsánerirodalom felé is kacsingató kiadók, mint a Bluemoon vagy a 21. század kiadó hogyan veszi fel a versenyt a kiadványok terén. Mindenesestre biztató, hogy olyan díjazott műveket hoznak el naprakészen, mint Colson Whitehead Pulitzer-díjas A földalatti vasúttársaság c. könyve vagy Charlie Jane Anders Nebula- és  Locus-díjas Minden madár az égen c. regénye. Emellett pedig örülhetünk a hazai fanzine és folyóiratkultúra sűrűsödésének, élén a The Black Aetherrel, ami úgy néz ki, sikeresebben veszi az akadályokat ezen a rögös úton. És elindult a Twister Media [bekezdés] című tehetséggondozó programja, ami szintén a hazai szerzők fejlődését segítheti, s bízunk benne, hogy beváltja majd a hozzá fűzött reményeket.

J. R. R. Tolkien – Karácsonyi levelek

Szerző b.aletta On the

J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelekTolkien neve egyenlővé vált Középföldével. De mi más volt emellett a hobbitok atyja? Professzor, filológus, író, férj és apa. A Karácsonyi levelekben Tolkien utóbbi oldalát látjuk, hiszen gyermekeinek karácsonyra írott-rajzolt leveleinek gyűjteménye a rövidke kötet, mely az 1920 és 1942 közt írt küldeményekből nyújt válogatást az olvasók számára.

A koncepció és az üdvözlőlapok mögötti indíttatás rendkívül egyszerű. Tolkien Karácsony apó bőrébe bújva mesél minden évben a gyerekeknek az Északi-sarkon történt kalandokról, valamint a küldemények által jelzi, hogy milyen ajándékok érkeztek karácsonyra. De hogy mi(k) tesz(ik) igazán különlegessé a kötetet? Elsősorban az, hogy fakszimile kiadás, vagyis a magyar fordítás mellett olvashatóak a levelek az eredeti kéziratban. Másodszor a gyerekeknek nem csak Karácsony apó küld üzenetet, hanem segítőtársai is, amelyeket különböző írásstílusokkal különít el a szerző. További különlegessége, hogy a levelek szinte mindig tartalmaznak egy, vagy akár több rajzot is, amelyekkel az elmesélt cselekmények elevenednek meg (sőt, olykor Karácsony apó médiumba vált, és a közelgő ünnepséget is lerajzolja).

Tolkien végtelen fantáziája jelenik meg már a borítékok esetén is (a kötetben ezeket is szemügyre veheti az olvasó), hiszen még a bélyeg is az Északi-sarkról származik. Az első néhány levél még csak néhány ilyen apróságot tartalmaz, de ahogy haladunk előre az időben egyre nagyobbakká és hosszabbakká válnak a levelek: Középföldéhez hasonlóan a Karácsony apót körülvevő világ is egyre bővül. Először csak Jegesmedve segíti munkájában és okoz évről évre galibát, de idővel csatlakoznak hozzájuk a hógyerekek (hóember, a kertész fiai), valamint Jegesmedve unokaöccsei, illetve Ilbereth, a manó is.

A levelek tartalma szerint a karácsony mindig veszélybe kerül, az ajándékok mindig megsérülnek. Ennek oka vagy Jegesmedve ügyetlenkedése, vagy a koboldokkal vívott néhány éven átívelő tolkieni eposzi küzdelem. Az ilyen típusú balesetek mindig megindokolják, hogy a gyerekek miért nem kapták meg az összes játékot, amit kértek.

Katniss Everdeen és a „sétáló halottak” – Beszámoló a Közéleti Kocsma Miért menekülünk a disztópiákba? című beszélgetéséről

Szerző b.aletta On the

Katniss EverdeenA Szegedi Tudományegyetem rendszeresen szervez Közéleti Kocsma néven beszélgetéséket a hallgatók számára. November 29-én a JATE adott otthont az esti beszélgetésnek, amelynek témájául a disztópiák szolgáltak. A beszélgetés meghívott résztvevője Hódosy Annamária az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatója, valamint  Jagodics Balázs volt a Pszichológia Intézetből.

Az előadókhoz intézett első kérdés: mi tekinthető disztópiának, hogyan definiálnák? Hódosy szerint a műfaj a mai világból a negatív eseményeket könnyedén továbbgondolható és kitalálható lehetséges jövőt tekinthetjük disztópiának. Állítása szerint a műfaj – noha lehetséges világban játszódik – mégsem a fantasyhez áll közelebb, hanem inkább a sci-fihez vagy talán a horrorhoz. Jagodics hasonlóan érvel, de hozzáteszi, hogy az egyik mozgatórugója az azonosulás lehet.

Geralt és Yennefer szíven ütő kettőse (Andrzej Sapkowski – A végzet kardja: Vaják 2.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Vaják – A végzet kardjaNagy elvárásokkal és izgalommal kezdtem olvasni Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatának második kötetét, A végzet kardját. Sajnálattal konstatáltam, hogy az első kötet – melyről itt írtam – klasszisokkal jobban sikerült. A világ még mindig izgalmas és magával ragadó, rengeteg felfedeznivalóval, de maguk a történetek az előző kötethez képest gyengék lettek.

A kötet bizonyos mértékben a korábbi rész szerkesztési módját tükrözi, hiszen hat novella alkotja, az egyes történetek között eltelt idő pedig szintén megállapíthatatlan. A végzet kardjában a kalandok nem a világ árnyalását szolgálják, hanem inkább Geralt kapcsolatrendszerének feltérképezését, illetve személyiségének mélyebb körvonalazását. Mindkét kötetre jellemző, hogy a novellacímek gyakran tézisként szolgálnak, amelyek az elbeszélés végére vagy megdőlnek vagy bebizonyosodnak (Renfri története, A kisebbik rossz is hasonló logika szerint épült fel).

Az első novella A lehetőségek határa címet viseli, amely (a korábbi kötetben már megismert) Yennefer és Geralt bonyolult szerelmi szálát szövi tovább egy különböző személyiségekből álló csapat sárkányvadászatával összekötve. Ez így talán egészen érdekesnek hangzik, de az izgalmas kezdet után – úgy nagyjából a történet felétől – valami félrecsúszott, és egy kaotikus tetőpont „csúcsosodott ki”, amelyen a befejezés is csak némileg tudott javítani. A Jégszilánk sem sikerült sokkal jobban, másról sem szól, csak Geralt és egy varázsló Yenneferért folytatott harcáról, valamint a nő vajákra tett hatásáról. Az érdekesebb epizódokban a szerző a vajákokról, mutációkról és Geraltról csepegtet több információt. Elsősorban arról, hogy (a közvélemény szerint) Geraltnak nem lehet(né)nek érzelmei, mert „egy előre beprogramozott, akarat nélküli gólem” (40.). Ezek alapján érzései mimetikus viselkedési foszlányok, hiszen a mutáció következtében csak utánozni tud, valódi érzéseket képtelen megélni. Az elbeszélés központi téziseként is ez a gondolatmenet funkcionál, érdekes kérdésfelvetése miatt pedig várom, hogy milyen újabb irányt vesz.

Az örök tűz üdítően hat a Yennefer-Geralt szappanopera után, hiszen végre történik valami. Megismerhetjük közelebbről Novigrad városát, amelynek utcái a Witcher 3. játékosainak nem idegen terep, valamint Dudu és Geralt találkozásának története is feltárul, de Vimme Vivaldi, a törp bankár is bemutatkozik. A történet során a szerző fontos témákat érint, kibontakoztatja közgazdasági szemléleteit, ír a faji megkülönböztetésről, az urbanizációról, valamint az ezzel járó alkalmazkodásról. Ebben a szövegben már érzek valamiféle javulást az előzőekhez képest, könnyebben meg tudott fogni, bár öreg barátomat, a keresőt is segítségül hívtam, hogy egy-két gazdasági fogalmat értelmezni tudjak.

Szörny+felhívás=vaják (Andrzej Sapkowski – Az utolsó kívánság: Vaják 1.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság (Vaják 1. – Witcher)

„Tavaly télen Hrobarik herceg, aki nem volt ily kegyes, megpróbált engem felbérelni, hogy keressem meg azt a szépséges leányzót, aki elmenekült a bálból, miután elege lett az ordenáré udvarlásból. Még a cipőjét is elvesztette. Nehéz volt elmagyaráznom neki, hogy ehhez udvari vadász kell, nem pedig vaják.” (132.)

Ha azt mondom, hogy Ríviai Geralt, akkor sokaknak valószínűleg a Witcher játékok jutnak eszébe, nem pedig a lengyel Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata, amely a játék univerzumának forrásaként szolgál. A kötetben egy szétbontott novellába illeszkedik hat önálló történet (közte a címadó novellával), amelyek előzményként vagy a hős visszaemlékezéseként szolgálnak. A szövegek egy-egy megbízás eseményeit mesélik el szarkasztikus, fekete humorral fűszerezve.

A Vaják-sorozat egy feudális világban játszódó fantasy széria, amelyet nemcsak hogy (lengyel) mitikus lények laknak, de bonyolult politikai játszmák tere is, amellyel jelen kötetben csak utalások formájában találkozhatunk. Noha a környezet a feudális rendszert idézi, mégsem kizárólag középkori tudományokkal találkozhat az olvasó; ennél Sapkowski szélesebb spektrumot teremt. Az asztrológia, az alkímia és a mágia mellett fontos szerepet kap az anatómia magas fokú ismerete, valamint a mutációs eljárás. A vaják univerzum “szakterületeinek” terminusai ismerősen csenghetnek az olvasók számára, hiszen napjaink tudományos közegéből származnak. Éppen ez az egybeolvadás teszi nagyon érdekessé a világ felépítését, a feudális viszonyok és napjaink ismeretének találkozása. A legkülönfélébb szörnyek élnek a világban, melyek kiirtására különböző mutagén anyagokkal létrehozták a vajákokat, akik megfelelő ellenszolgáltatásért levadásszák őket. A kötetből csak annyi derül ki, hogy a vajákok teszik a kisfiúkat “mutánsokká” különböző füvek és szerek segítségével. A főhős, Geralt is a vajákok kasztjához tartozik, a novellák pedig kalandjain keresztül ebből a világból adnak ízelítőt; illetve előkészítésként szolgálnak a későbbi eseményeknek.