Álomdalok

Jelenlegi hely

Betekintés a kortárs kispróza piacára V. (G. R. R. Martin – Álomdalok)

Szerző b.aletta On the

Martin első dalai III.

George R. R. Martin - ÁlomdalokG. R. R. Martin Álomdalok című kötetének utolsó fejezete a szerző horror munkái közül mutat be néhányat az olvasó számára. Az eddig tárgyalt négy egység esetén érezhető volt egyfajta fejlődési tendencia, ami a történetek szövésében mutatkozott meg igazán, hiszen már az elejétől kezdve (kivéve a képregények hatása alatt álló novellák) ötletekben és kritikai látásmódban gazdag szövegekkel találkozhatott az olvasó. Ahogy a történet motivikus szintjei és motivációi egyre árnyaltabban, logikusabban és láncszerűbben fűződtek össze, úgy váltak Martin fikciói egyre erőteljesebbé. Az ötödik fejezet szövegeire pedig fokozottan igaz a mesteri szerkesztés.

5. Hibridek és rémségek

Milyen lenne a világ zombikkal? Mi lenne, ha néhányan megtanulhatnák irányítani őket? Mennyire lehet ez a világ humánus? A Húsraktár éppen ezen kérdések mentén épül fel. Egyszerre láthatjuk a társadalmi különbségek allegorikusságát, illetve az érzelmi kiüresedést. Mindkét nemből ábrázol élőhalottakat Martin: a férfiakhoz az erő kapcsolódik a munka által, a nők viszont olyan húsként jelennek meg, amelyek a férfiak szexuális igényeinek megfelelően formálódnak.

A Hogy emlékezz rám viszonylag tipikus szellemtörténetnek tekinthető. Martin nem ad igazán pluszt a narratívához, ennek ellenére mégsem válik unalmassá. Ha nem a szellem-történet felől közelítünk a szöveghez, akkor a barátság és az ígéret motívuma rajzolódik ki az olvasó előtt.

Az Álomdalok egyik legerősebb szövege a Homokkirályok. A homokkirályok apró, rovarszerű lények a történet szerint, akiket királynőjük mentálisan összeköt. Ezek a lények építenek, harcolnak rivális csapatokkal (vagy olykor békét, esetleg szövetséget kötnek) és a tulajdonosukat istenként tisztelik. A novella főszereplője, Simon Kress négy várat vásárol. A novella Kress homokkirályhoz való viszonyán keresztül mutatja meg a főhős jellemét: már a vásárlás során látszik a kegyetlensége és lélektelensége, amely folyamatosan árnyalódik a novella folyamán. A homokkirályokban folyamatosan fejlődő katonai közösséget fedezhetünk el, akik a gondozó viselkedésétől függően képzelik el istenüket. De mi történik, ha ezek a lények kiszabadulnak és egy légtérben kezdenek élni kegyetlen istenükkel? Hogyan reagál erre az „isten”, és hogyan viselkednek a homokkirályok ebben a helyzetben? Martin zseniálisan válaszolja meg ezeket a kérdéseket mind pszichológiáját, mind logikáját tekintve. Mesterien szövi a történetet, és könnyedén teremti meg a kívánt hangulatot.

Betekintés a kortárs kispróza piacára IV. (G. R. R. Martin – Álomdalok)

Szerző b.aletta On the

Martin első dalai II.

George R. R. Martin - ÁlomdalokAz előző kritikámban az Álomdalok első két nagyobb egységéről írtam. Zárásomban kiemeltem, hogy a tárgyalt fejezetek szövegei az üzenetük miatt válnak érdekessé: motívum- és történetvezetésük még távol áll a zárószövegek kidolgozottságától. Ebben az írásomban a harmadik és negyedik fejezet kerül terítékre.

3. A távoli csillagok fénye

Személyes felvezetőjében Martin a sci-fihez való viszonyáról ír, valamint annak az univerzumnak a kiépítési tervéről, amelyből már néhány novella olvasható volt (például A hős).  Továbbá, ebben az előhangban hívja fel a figyelmet a szövegek egyik legfontosabb motívumára, a magányra és az elvágyódásra, amelyet SF-univerzumának forrásaként tart számon.

A Dal Lyáért Martin első kisregényének tekinthető. Az előbb említett magány témája fontos szerepet kap a szövegben, ugyanakkor összefonódik a szeretet kérdésével is. A két főszereplőt (Lyanna és Robb) egy másik faj vallásával kapcsolatos nyomozás miatt hívják a bolygóra. Ebbe a vallásba nem csak az idegen faj egyedei, hanem már az emberek is elkezdtek bevonódni. Ez a tendencia a bolygó vezetőinek furcsa, hiszen a vallás „öngyilkosságra” épül. A hívők egy-egy parazitával egyesülnek, majd a Végső Egyesülés során testüket teljesen felemészti a lény, amelyből a kisebb paraziták származnak (és amellyel folytonos kapcsolatban vannak). A Végső Egyesülés által egyetlen közös tudat jön létre. A paraziták által a hálózat képe jelenik meg, a teljes összekapcsolódás. Lyanna és Robb különleges képességükkel igyekeznek rájönni, miként történik a szektaszerű hálózatba való bevonódás. Az adottságaik által sokkal intenzívebben tudják átvenni mások érzéseit, melynek hála az érzelmek működésének vizsgálata nagyobb teret kap a szövegben, és a főszereplők is emiatt képesek megérteni a paraziták titkát. A szeretet (és a magány) kifejezése az individuum kérdésével összekapcsolódva filozofikus diskurzust hoz létre: az egész cselekmény ennek megválaszolása felé halad.

Betekintés a kortárs kispróza piacára II. (G. R. R. Martin – Álomdalok)

Szerző b.aletta On the

Martin első dalai I.

George R. R. Martin - Álomdalok

„Az első történetem egy oldalra elfért, egy pennyt ért. A második már kétoldalasra sikerült, két centet kértem érte. Az üzlet részét képezte egy ingyenes drámai felolvasás: én voltam a legjobban olvasó kölyök a lakótelepen, ráadásul vérfarkasüvöltésemmel komoly elismertségre tettem szert. Szörnyvadász sorozatom utolsó története öt oldalra rúgott, és az érte kapott ötcentesből már vehettem egy Milky Wayt, kedvenc csokoládémat. Emlékszem, arra gondoltam, befutottam. Írok egy sztorit, veszek egy Milky Wayt. Az élet csodaszép volt…” (16-7.)

Emlékszik vissza A tűz és jég dala szerzője, G. R. R. Martin a kezdeti szárnypróbálgatásaira. Az idézethez hasonló humoros visszatekintésekkel találkozhat az olvasó az Álomdalok című novelláskötetben. Öt nagy egységet alakítottak ki a szerkesztés során, amelyeket egy-egy személyesebb rész vagy visszaemlékezés vezet be, ezt követően jönnek a novellák. A memorandumok a szövegek életműbe való elhelyezését könnyíthetik meg, de kétségkívül izgalmas apróságokat ismerhet meg az olvasó, hiszen Martin nagyon jó humorral és könnyedséggel írja pályarajzát.

A borító gyönyörű: azt hiszem, hogy ez vitathatatlan. A kötet 700 oldalnyi tömény gyönyör lehetne, de az apró lapok és a hatalmas gerinc kombinációja kikészíti az olvasó kezét, főleg, ha vigyázni akar a könyvre (márpedig miért ne akarna). Ha valakinek esetleg nem járt a kezében a kötet, de A tűz és jég dala-sorozat bármely része igen, akkor tudja, hogy a Martin-köteteket olvasni nem túl komfortos. Nemcsak kényelmetlen tartani és olvasni, de kinyitva is végtelen tömörítéssel találkozunk: a margót szinte nagyítóval kell keresnünk. Ilyen szempontból ez a könyv inkább dísz, mint szöveghordozó.