Alan Moore

Jelenlegi hely

Februári eseményeink

Szerző Próza Nostra On the

A Próza Nostra stábja tavaly Budapesten és Szegeden is kilépett az online térből, a kapott visszajelzések és a pozitív tapasztalatok hatására pedig úgy döntöttünk, megpróbáljuk havi rendszerességgel megszervezni a fővárosi ViTa-esteket és a szegedi Próza Nostra Irodalmi Esteket. Így ebben a hónapban két eseményt ajánlunk a figyelmetekbe: egy beszélgetést Alan Moore munkásságáról és Kele Fodor Ákos könyvbemutatóját.

ViTa-est: Alan Moore

2019.02.20. (szerda), 19.00

Facebook esemény

ViTa-est: Alan Moore

Nem Adom Fel Kávézó, 1082 Budapest, Magdolna u. 1.

Az est ingyenes, de regisztráció szükséges:

nemadomfel.regisztracio@gmail.com vagy 06706993307

Mi a közös a diktatúrába süllyedt Angliában és az atomháború küszöbén egyensúlyozó Amerikában? Ugyanaz mozgatja a titokzatos, Guy Fawkes maszkos férfit és a félelmetes Mocsárszörnyet? Valóban hős Rorschach és Éji Bagoly, vagy a szövetségbe tömörült Nemo kapitány és Dr. Jekyll? Van-e különbség az őrült Joker és a titokzatos Hasfelmetsző Jack között?

Alan Moore a nyolcvanas évek óta írt kultikus képregényeivel egyike azoknak, akik alapjaiban változtatták meg, hogyan gondoljunk a képregényekre és a szuperhősökre, közben pedig magát a képregény műfaját is gyökeresen újraértelmezték. 2019 első ViTa-estjén erről a különös alkotóról lesz szó, a résztvevőkkel igyekszünk mélyebb bepillantást nyújtani Moore munkáiba és válaszokat keresni a fenti kérdésekre.

Aki mert merni: Alíz kalandjai Médiaországban (Kérchy Anna – Alice in Transmedia Wonderland)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Kérchy Anna: Alice in Transmedia WonderlandNem is próbálok az objektivitás hideg tárgyilagosságának álcája mögé bújni. Ez a könyv személyesen érintett meg, ahogy kevés tudományos szöveg tud. Ennek egy része színtiszta nepotisztikus összeférhetetlenség: volt egyetemi tanárom és témavezetőm könyvéről írok. Másrészt viszont fiatalkorom, talán egész generációm meghatározó élménye volt Lewis Carroll alkotása, a viktoriánus kor legszebb, legzavarbaejtőbb meséje, az Alíz Csodaországban és az Alíz Tükörországban, illetve a Disney-féle, 1951-es rajzfilm-musical magyarországi bemutatója (ez 1992 karácsonyán történt). Igaz, én az Alízt végül nem “élő” adásban, hanem technikarajongó édesapám VHS-felvételein néztem rongyosra – aki aztán tényleg majd minden műsort archivált, így pl. a Gondos Bocsok Csodaországban c. klasszikust is –, de édesanyám megsárgult papírú, szép kiadású Alízának felolvasásával együtt hipnotikus hatása volt gyermekkori énemre a merész angol kislány szürreális utazása. Ezekhez az ösztönös élményekhez járultak még hozzá Raymond Smullyan logikafeladványai a Mi a címe ennek a könyvnek?-ből, amelyekben gyakorta bukkantak fel Alízék, az Oroszlán és az Egyszarvú, Subidú és Subidam meg a többiek, és kész is volt a mély érzelmeket kiváltó, gyermeki kíváncsiságot fenntartó emléklenyomat.

Túlzás lenne azt mondani, hogy az örök feledés homályából bukkantak fel Csodaország lényei, amikor végül 2007-2008 környékén a szemináriumon újra fejest ugrottunk a Nyuszi üregébe, de annyi szent, hogy közép- és nagykamaszkorom évei alatt Alíz nem volt menő. Nyilván azért is, mert lány volt, meg azért is, mert “tök irreleváns” volt, amikor a Mátrix egy sokkal menőbb, apdételtebb változatát kínálta a csodáknak, aztán meg 2001-től jöttek a Gyűrűk Ura-filmek, amik jóval “modernebbek” voltak, mint egy viktoriánus mese. Akármi legyen is a valódi oka, fura volt akkor újból megmerítkezni a minden józan logikát nélkülöző, tótágast álló világban, ahol semmi sem az, aminek látszik. Nyolc-kilenc évvel ezelőtt már lehetett érezni, ott a szemináriumi teremben, hogy ez a könyv el fog készülni, mert szerzője szuperlatívuszokban, egyik motívumról a másikra szálldosva beszélt “az” Alízról (tapintani lehetett a játékossággal vegyes áhítatát és a csillapíthatatlan kíváncsiságát). Csakhamar alsóévesként bonyolult, kis híján felfoghatatlan irodalom- és kultúraelméleti fejtegetések illusztrációjává vált a forrásszöveg és temérdek feldolgozása, amelyek egytől-egyig visszaköszönnek a könyv lapjain. Anna akkor elkalandozó, labirintusszerű gondolatfoszlányokban kóstolgatta a szöveget; semmilyen asszociáció nem volt túl elrugaszkodott ahhoz, hogy elméleti tőkét ne kovácsoljon belőle. Most viszont, hogy összeszedetten az olvasók elé tárta gondolatait, jóval könnyebben tudom követni a figyelmet próbára tevő szöveget, mert már kitaposott ösvényen járok, felidézve és rendszerbe szedve sok kaotikus emléket.