Agave Könyvek

Lev Grossman a Varázslók című trilógiájának második részében sem változtat az előző részben felállított koncepción, ám míg az előző kötet a fejlődésregény műfaját járta körül, kérdőjelezte meg és ásta alá, addig A varázslókirály a kalandregénnyel teszi többé-kevésbé ugyanezt. A Varázslókban átélt élmények ellenére a karakterek nem esnek át látványos fejlődésen. Az író ezzel párhuzamosan a fantasy elképzelésrendszerébe előrekódolt elvárásokra, mint a például az, hogy a királyi minőség azonnal magával hoz egy boldog befejezést, valamint a megcsontosodott struktúrával szembeni fellépés esélytelenségére mutat rá, például hiába döntesz úgy, hogy nem akarsz valamit megtenni, a történet folyamán vissza kell, hogy térj hozzá és meg kell csinálnod. A második kötet narratívája, amely elődjéhez viszonyítva kevésbé szerteágazó, meglátásom szerint jóval tömörebb olvasmányélményt nyújt, a történet összeszedett, fókuszált és kevésbé csapongó.

A legfontosabb eltérés az első részhez képest, hogy ezúttal két történetszálat olvashatunk egy helyett. Az első részből, vagyis Julia elbeszéléséből, megtudhatjuk, hogy mennyire más az intézményes kereteken kívüli varázslóképzés. Az eleinte autodidakta módon varázslást tanuló lány fejlődése merőben eltér Quentin varázskapubeli élményeitől. Ezekben a fejezetekben fel-felbukkan Quentin, akit Julia saját normalitásának igazolásaként keres. Mindenképpen érdekes megfigyelni, hogy az ugyanonnan induló két szereplő mennyire más utat jár be a két könyv folyamán.

A fiatal nő küszködéssel és áldozatokkal teli utat tudhat maga mögött: egyes egyedül, csak és kizárólagosan a cél elérése lebeg a szeme előtt, a varázslatok elsajátítása és a varázslólét társas megtapasztalása. Küzdelmei nagyszerű ellenpárt képeznek a főszereplő férfi életének eddigi történéseivel. Elvégre ő nem nyert felvételt az elit mágusképző intézménybe, nem támogatta a varázsvilág, hogy minden este kedvére válogathasson, hogy milyen alkoholtól lesz aznap pocsolyarészeg illetve nem várta a nagy kaland. Éppen emiatt az általa megtett út, és az ennek folyamán kifejtett makacsság és kitartás, olvasható akár az ifjúság számára követendő példaként is. A Julia által bejárt ösvény és az ennek következményeként végbemenő változás azonban teljesen más irányba tereli őt, dacára annak, hogy a férfival egy ideig együtt kalandoznak, miután elfoglalják Fillory egy-egy trónusát. Mindazonáltal Grossman szubverzív meglátása az egész fantasy műfajjal kapcsolatban itt teljes nagyságában érvényesül.

Idén is összeszedtük, hogy újságíróink mely megjelenéseket várják a leginkább az erre az évre tervezettek közül. Ez a listánk sem készült a teljesség igényével, illetve jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók az ezévre tervezettek közül, ám ezekről továbbra is tájékoztatunk majd titeket.

Rengeteg kitűnő kötet várható az idén is, a Próza Nostra csapata pedig hozni fogja róluk a kritikát. Ahogyan az alábbi címeket végigböngészve látható, több átfedés is van a listák között, a szerzők ugyanis egymástól függetelnül állították össze személyes listájukat; így azok a kötetek, amelyek több listára is felkerültek, különösen ígéretesnek tűnnek.

Égünk a vágytól, hogy megismerjük a véleményeteket, ezért írjátok meg nekünk kommentben (az írás alatt), hogy Ti milyen megjelenésekre számítotok, mi maradt le a listánkról vagy mit vennétek le róla!

Acélpatkány

Cixin Liu: The Three-Body Problem (Európa)

Kínai sci-fi, ami ráadásul még Hugo-díjat is nyert? Kell ennél többet mondani? Az Európa most belenyúlt az SF fortyogó üstjébe és az egyik legérdekesebb címet húzta ki onnan. A kínai kulturális forradalom története keveredik a (hard) science fictionnel, mindez érdekes történettel, a kínai és a modern (angolszász) sci-fi legjobb elemeinek ötvözéseként. Ez a könyv olyasmi, amit mindenkinek, aki érdeklődik a sci-fi iránt, el kell olvasnia: annak is, aki szerint az angol nyelvű világon kívül nincs érdekes SF és annak is, aki szerint meg csak ott van.

A sci-fi rajongók számára Dan Simmons az egyik legnagyobb állócsillag. 1989/90-ben megírta a kortárs science fiction egyik legfontosabb és legkedveltebb művét, a Hyperion/Hyperion bukása duológiát, amit 1996/97-ben követett a folytatás, az Endymion/Endymion felemelkedése. Simmons a sci-fin kívül is sikeres szerző, aki szinte mindenféle tematikában alkotott már a horrortól a fantasyn át a történelmi regényig. Következő science fiction regénye a 2003-as Ílion (Ilium), ami szintén egy duológia első kötete, folyatása az Olympus. Az Ílion idén jelent meg az Agave Kiadónál, így az olvasóknak lehetőségük van rá, hogy újra megmártózzanak Simmons írói zsenijében egy, a Hyperion-ciklustól teljesen különböző világban.

A regény három szálon indul el. A trójai síkon az olümposzi istenek az időn át maguk mellé vesznek Iliász-szakértőket, hogy azok jegyezzék fel a trójai háború történetét és figyeljék meg, miben is térnek el az események az eposzban történtektől. Ilyen szkoliaszta Thomas Hockenberry XX. századi tudós is, akinek a kilenc éve zavartalan napjai teljesen megváltoznak, amikor Aphroditétól különleges megbízást kap. A Föld távoli jövőjében az emberiség maradéka már rég elfelejtett minden tudást, robotok szolgálják ki őket, és faxkapukon keresztül közlekednek a világ különböző pontjai között. Daeman tipikusan ilyen „ódivatú ember”, aki élvezi ezt a fajta az életet. Amikor el akarja csábítani a fiatal Adát, megismerkedik egy olyan férfival, aki többet akar tudni a bolygó körüli orbitális városokban élő titokzatos poszthumánokról és egy nőről, akit csak bolygó zsidónak neveznek. A Jupiter Európa holdján eközben Mahnmut, a holdrendszer feltérképezésére kiküldött félig gép, félig szerves moravecek késői leszármazottja azt a feladatot kapja, hogy egy titkos küldetés keretében induljon el a Marsra, amit rejtélyes módon terraformáltak és az egész Naprendszerre veszélyes, kvantumszintű machinációk színterévé tettek.

Lapunk ma ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját.

Ez idő alatt több mint kilencven különböző író kötetéről született recenzió és kritika tizenhárom szerző tollából. Elkezdtük gyakornoki programunkat a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködésben, melynek első hulláma lassan a végéhez közeledik, a tapasztalatok alapján pedig még hatékonyabbá próbáljuk tenni a továbbiakban.

Köszönjük a rendelkezésünkre bocsátott recenziós példányokat az Ad Astra, az Agave, az Alexandra, a Cartaphilus, az Európa, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo, a Libri, a Magvető, a Metropolis Media, a Twister Media, és a Typotex Kiadónak.

Elsősorban pedig köszönetet mondunk Nektek, amiért olvastok minket!

A Próza Nostra megtalálható a Twitteren, a Molyon és a Facebook-on is.

Hosszú évek óta ismerjük műfordítói munkásságát. A fantasztikus irodalom legnagyobb szerzőinek műveit fordítja magyarra, olyanokét, mint Gaiman vagy Philip K. Dick. Néhány hónapja jelent meg az Agave Kiadónál első regénye. Írásról, szerkesztésről, cinizmusról és demokráciáról beszélgettünk a Feljövök érted a város alól szerzőjével, Pék Zoltánnal.

Próza Nostra: Műfordítói tevékenységedről már több interjúban is kérdeztek, ez alkalommal inkább a szépírói munkádra szeretnénk koncentrálni, hiszen idén jelent meg első regényed Feljövök érted a város alól  címmel az Agave Kiadó gondozásában. Hogyan jött az ötlet, hogy annyi irodalmi szöveg fordítása után belevágj az írásba?

Pék Zoltán: Igazából a dolog fordítva történt, az írás sokkal korábbi, kábé kamaszkorom óta gyakorolom több-kevesebb kihagyással. Elsősorban novellákat írtam, ezekből annak idején jó pár megjelent irodalmi folyóiratokban, és volt két novelláskötetem is a Kortárs kiadónál. Aztán volt egy hosszabb hiátus, több félbehagyott „regény”. Szóval tulajdonképpen mindig foglalkoztatott a dolog, és nem egyik napról a másikra pottyantottam ki. Sajnos.

01. Neil Gaiman új, kis terjedelmű munkáit tartalmazó kötete, február harmadikán látott napvilágot angolul, magyar fordítása az idei Könyvhétre jelenik meg az Agave Kiadó gondozásában Felkavaró tartalom címmel.

02. Elöljáróban talán annyit, hogy bár az író figyelmeztetett az esetleges megrázkódtatásokra olvasás során, azonban a várt élmény egy kicsit alulmaradt a várakozásaimmal szemben.

03. Most is lenyűgözően sok ember(i)séget, legyen az jó vagy rossz, fog közre az első és hátsó borító, a szerző hozzáadott néhány szörnyet, majd az egész meghintette egy csipetnyi csodával és balszerencsével.

04. A gyűjtemény ezúttal is bevezetővel kezdődik, ezt követi huszonnégy írás, amelyek közül 2004-es a legkorábbi és 2015-ös a legkésőbbi, amely az Amerikai istenek univerzumában játszódik a főszereplője Árnyék.

05. Ahogyan az előzőekben, itt is műfaji kavalkáddal van dolga az olvasónak: akadnak tündérmesék, szerelmes levelek, látomás versek (aisling) illetve rá jellemzően horror, sci-fi és dark fantasy keverékéből összeálló írások.

06. Többek között William Wordsworth, Lewis Carroll, John Keats hagyták irodalmi nyomukat ilyen-olyan módon az írásokon, illetőleg Sherlock Holmes és Doctor Who közvetve és közvetlenül fel is bukkan két novellában.

Június 4-én jelenik meg William Gibson Virtuálfény című regényének új fordítása az Agave Kiadó gondozásában. A Virtuálfény a Neurománchoz hasonlóan kultuszkönyv, melyet érdemes elolvasnia mindenkinek, akit egy kicsit is érdekelnek azok a jelenségek, melyek szinte észrevétlenül váltak az életünk részévé a "posztmodern" kezdete óta.

Tartalom:

Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét.

A napszemüveg visszaszerzésével egy Rydell nevű fickót bíznak meg, aki nem túl lelkes a munkáért: nem elég, hogy kisvártatva a helyi rendőrség gyilkossági csoportja is bekapcsolódik az ügybe, de egyre többször hall egy hídról és a mögötte elterülő szürke zónáról, amit különös emberek népesítenek be.

William Gibson 1993-as regénye a Híd-trilógia első része, és egyben egy új korszak kezdete: a cyberpunk teremtője a Sprawl-trilógiát követően a tömegmédia és celebkultuszok megjelenésének előrevetítésével alkotott ismét tűéles képet a közeljövőről.

01. A Wayward Pines trilógia első kötete napjainkban, az Amerikai Egyesült Államokban, az Idaho állambeli Wayward Pinesban kezdődik, főszereplője pedig Ethan Burke, különleges ügynök.

02. Crouch hívószónak tette meg a Twin Peaks-et, kilencvenes évek televíziós sorozatainak nagyágyúját, míg Mark Frost és David Lynch nagyszerűen keltették életre ezt a közeget, addig Crouch esetében az lehet az olvasó benyomása, mint a kezdő szerepjátékosnak a kezdő kalandmester első kalandjánál: elvan, de visszanézve nem akarná még egyszer lejátszani.

03. Burke eleinte emlékeit vesztve kóborol, majd ezek visszatérte után, menekül, harcol és újrakezd, vagyis miközben intuíciója és kényszerképzetei óvatosságra intik, honvágya és indivídumként való önállóságra törekvése meggondolatlanná, a túlélésre játszó ösztönlénnyé teszik.

04. Wayward Pines városka helyszíne, atmoszférája, Édenbe illő nyugalma és rendezettsége az, ami a könyv igazi erejét adja: Crouch saját elképzeléseivel toldja meg azt a hitet, ami Amerikát az új Édennel azonosítja.

05. Az Új Világba vetett hit felülírja a civilizációról alkotott olvasói koncepciót, így előfordulhat, hogy a kisvárosi horrorisztikus, rituális gyilkosságok problémamentesen simulhatnak bele az új világ íratlan törvényeibe.

Novemberben magyarul is megjelenik William Gibson legújabb regénye, a The Peripheral.

Az Agave Kiadó által gondozott magyar kiadás A periféria címmel kerül a boltokba, várhatóan november 27-én, de a kötet már november 5-től előrendelhető lesz a kiadó honlapján. December közepe táján pedig ekönyv formátumban is beszerezhető lesz a regény. Tavaly nyáron az Agave Kiadóhoz kerültek a Gibson-regények kiadási jogai, így a szerző regényeit megjelentető sorozat első részeként lát napvilágot a kötet.

William Gibson 15 év után ismét klasszikus értelemben vett sci-fivel jelentkezik, amelyben az eddigi munkáihoz hasonlóan megtalálható az a fajta érzékenység korunk változásaival kapcsolatban, mely a szerző védjegyévé vált az elmúlt harminc évben.

Jeff Vandermeer munkássága leginkább furcsa tematikájú antológiáiról, s a steampunk mozgalomért végzett áldozatos munkájáról (pl. 2 vaskos antológia, 1 monográfia) volt ismert számomra. A több önálló kötetből álló önálló írói tevékenysége azonban Magyarországon legfeljebb a Predator-széria A vadászok szigete című könyvről lehet ismerős, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy végre tisztességes körülmények közt is bemutatkozzon. Az Agave Kiadónak köszönhetően a szerző legújabb trilógiájának megjelentetése az angol nyelvű kiadásokkal szinte egy időben zajlik, ami nem mindennapi dolog.

Az Expedíció témája az X Térség egy évtizedek óta elhagyatott és a civilizációtól elzárt terület, amely a kormány és a Déli Végek cég propagandája szerint környezetei katasztrófa által sújtotta zóna, ám mint kiderül, valójában egy folyamatosan bővülő, növekedő, s újabb részeket bekebelező biológiai terrénumról van szó. A regény szereplői (a pszichológus, a geodéta, az antropológus, és a narrátor, a biológus) már a tizenkettedik expedíciót képviselik ezen a területen – a korábbi felfedezők vagy eltűntek, meghaltak, vagy pedig rejtélyes körülmények között, amnéziásan tértek vissza (mint a narrátor férje) –, céljuk a magára hagyott alaptábor és világítótorony, valamint az egyszerre szerves és szervetlen anyagból álló Torony körüli rejtélyek felfedezése. Ebből a rövid összefoglalóból is világos, hogy a sorozat alapelemei leginkább Lemtől, Sztrugackij-fivérektől (Piknik az árokparton), valamint Tarkovszkij Sztalkeréből  lehetnek ismerősek.