AdamG

Száz éve született a huszadik század science fiction irodalmának egyik nagy alakja, a Mars kitartó krónikása, az emberi szabadság hírnöke, a könyvek és a könyvkultúra legendás védelmezője, Ray Bradbury. Nagyságát jól mutatja, hogy olyan szerzőkre volt hatással, mint Margaret Atwood, Stephen King és Neil Gaiman, a sort pedig hosszan folytathatnánk. Alighanem azon kevesek közé tartozik, akit Bush és Obama is méltatott. Kétségtelenül az egyik utolsó humanista gondolkodású alkotó volt, aki még valóban hitt az emberiség (szellemi) fejlődésében, az emberek közti egyenlőségben és az élet értékében.

Érdekes módon Bradbury leginkább a hosszabb lélegzetű műveiről és azok adaptációiról lett világszerte ismert, munkássága jelentős részét mégis a több mint hatszáz darabból álló rövid történetei teszik ki. Bradbury igazi rövidtávfutó volt, és véleményem szerint a regényformával szemben sokkal inkább ez volt az ő igazi terepe. Erre nemcsak az egyik legismertebb gyűjteményes kötete, a 2019-ben magyarul új fordításban megjelent Az illusztrált ember kiváló példa – benne a Fahrenheit 451 előzmény- vagy ikertörténete, A száműzöttek című novella –, hanem maga a Marsbéli krónikák is, ami sokkal inkább rövid történetek laza füzére, semmint összefüggő nagy regény, vagy a Gonosz lélek közeleg, ami szintén egy korai, az Októberi vidék írása során készült elbeszélésből nőtte ki magát.

Az illusztrált emberrel való ismerkedést mindenképp érdemes rögtön az elején kezdeni. Bevallom őszintén, számomra azért is fontos ez a kötet, mert az első olvasása óta imádom az alapszerkezetét, mondhatni, kiváló tankönyvi példa. Arra a kérdésre ugyanis, hogyan érdemes egymástól különböző témájú és terjedelmű szövegeket összerendezni, gyakran szoktam ezt a könyvet felemlegetni. Tedd bele az egészet egy másik történetbe! Ezzel rögtön feladod a leckét az értelmezendő nyomokra éhes olvasóknak, és a kiadó is megnyugodhat kissé, hogy ha már eladhatatlannak számító novellákat írsz, legalább azt mondhatja rá, hogy szinte regény. Bradbury alapötlete, a titokzatos vándor eleven testfestéseinek története kiváló belépő az olvasó számára. A keretszöveg már az elején olyan alaphangulatot ad a kötet novelláinak, amelyek a továbbiakban – már csak a nyitány miatt is – nehezebben sorolhatók a hagyományos sci-fi kategóriájába, a fantasztikum sokkal nagyobb területét, „kaleidoszkópját” láthatjuk. A „minden novella egy testfestés” elképzelése pedig rögtön tűzbe hozhatja az olvasók értelmezői készségeit.

Sokan emlékezhetnek A tökéletes trükk című filmben a Robert Angiert alakító Hugh Jackman tanácstalanságában felkeresi a látványos bemutatókat tartó különc, heterokrómiás feltalálót, Nikola Teslát, hogy segítséget kérjen a teleportáló ember nevezetű bűvészmutatvány modern megvalósításában. A kísérletezéseket azonban abba kell hagyni, mert egy bizonyos Mr. Thomas Edison emberei szétverik Tesla műhelyét. Christopher Nolan filmje ugyan csak felvillantotta a két feltaláló közti rivalizálást egy másik rivalizálás árnyékában, de megmutatta, hogy a fizikatörténet és a technológiai fejlődés korántsem olyan unalmas, mint azt néha a fizikaórákon láthattuk, hanem akár vérre menő küzdelem is lehet. Bizonyára a technológia és a viktoriánus kor iránt rajongó steampunk mellett ez a néhány perc (és a Teslát alakító zseniális David Bowie) is hozzájárult ahhoz, hogy a két tudós versengése újra a köztudatba kerüljön, és hogy napjainkban valóságos Tesla-reneszánsz alakuljon ki, a könyvek és filmek mellett már zenés színpadi produkciók is születnek.

Nolan filmje nem tért ki arra, hogy e küzdelem mögött jóval bonyolultabb és több szereplővel futó szálak vannak, de szerencsére mások éppen ennek járnak utána. Az Alan Turing életéről szóló Kódjátszma Oscar-díjas forgatókönyvírója, Graham Moore átalakítva ugyan, de a maga teljességében próbálja meg összefoglalni az „áramháborúként” elhíresült eseménysort. Az áramháború elsősorban a híres feltaláló, az elutasításokat nehezen tűrő üzletember Thomas Edison és a szintén híres feltaláló, az üzleti életben kevésbé erőszakos George Westinghouse között zajlott. Az ellentét pedig különböző találmányok szabadalma feletti versenyből, valamint több száz perből bontakozott ki, amivel a korabeli sajtó is sokat foglalkozott. És ha konkrét fegyveres háború nem is tört ki, de számos, a törvény által már nehezen tolerálható megmozdulás (gyakran fizikai kontaktussal) azért bőven előfordult ennek során.

Arról az időszakról beszélünk egyébként, amikor már van távíró, világhódító útjára indult a telefon (Edison vs. Bell, de ez egy másik történet), zajlik a hagyományos gáz alapú technológiáról az elektromosságra való váltás, hogyan lehet a gázlámpákat például izzólámpákra cserélni, vagy az egyenáramról váltakozó áramra átállni. Mindennek oszlopos tagjai voltak az áramháború szereplői, akik éppen azon dolgoznak, hogyan lehet minél gazdaságosabban és messzebbre elektromosságot vinni a városokba, kerületekbe, vagy a lakásokba és gyárakba, és hogy ez mennyire nem egyszerű feladat, azt a mellékelt New York-i utcakép is mutatja.

Mikor a tavalyi év végén Baby Yodával leszőnyegbombáztak mindent, én már tényleg csak az évtized végét vártam. Hiszen még alig múltak el Gangnam Style fájó emlékei, és éppenhogy kihevertük a Despacitót, és azért a végére ez már igazán nem kellett volna. Kétségtelen, hogy egyébként is egy elég zaklatott évtizeden vagyunk túl, vagy ahogy a South Park alkotói Donald Trump nyomán megállapították: a valóság hülyeségben lekörözte a fikciót. És valóban, a politikai szinteken (is) zajló ostobaságnak és következményeinek köszönhetően egyre nagyobb a tét a különböző régiókban, kultúrákban, és mindez előbb-utóbb utat talál majd magának a populáris kultúrába és a zsánerirodalomba egyaránt (l. előszélnek a Hugo-díj körüli szélsőjobbos trollkodást vagy a Gamergate botrányt). Nem lesz egyszerű kiértékelni ezt az időszakot. De persze ezek nélkül is bőven voltak emlékezetes pillanatok a populáris kultúrában. Mégiscsak ez az az évtized, amit úgy emlegethetünk majd, hogy a mozit és a filmipart Nagy Sándorként hódították meg a képregényfilmek (bocs, Scorsese), illetve úgy egyáltalán a képregénypiac robbanása; hogy amikor N. K. Jemisin egyedülálló módon történelmet írva háromszor is megkapta egymás után a Hugo-díjat; amikor  megjelent A Szolgálólány meséjének folytatása, a Testamentumok (és a televíziós sorozat hihetetlen sikere); vagy amikor Stephen Kinget kitiltották Donald Trump oldaláról. És nehéz lesz arról is eldönteni, vajon az 1984, A Szolgálólány meséje vagy esetleg A szürke ötven árnyalata jellemzi-e e jobban ezt a korszakot. 

“It's written in the wind / It's everywhere I go”

Már csak pár napot kell aludni, és itt a Karácsony. Reméljük, mindenki felkészült már a Reszkessetek betörők- és az Igazából szerelem-maratonra, de addig is gondolunk az ajándékvadászokra. Itt, a Próza Nostránál is úgy gondoljuk, a tökéletes ajándék a könyv (meg a szeretet), így szétnéztünk a boltokban, hogy miket érdemes a fa alá tenni az elmúlt hónapok megjelenéseiből.
 

Naomi Novik: Ezüstfonás, ford. Heinisch Mónika (Gabo)

Fülszöveg:

Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

A héten indul a 89. Ünnepi Könyvhét, a magyar könyv ünnepe, a standokat pedig újra elárasztják hőn szeretett tárgyaink legújabb példányai. Halálos veszélybe sorolva ezzel az elmúlt hónapokban a nyaralásra gondosan félretett összegeket. Valljuk be őszintén, magyar olvasónak lenni kitolás: kevés olyan ország van, ahol a Könyvfesztivál–Képregényfesztivál–Könyvhét triumvitásuát szűk 3 hónap alatt kell túlélni. Mégis imádjuk ezt a kalandparkot. Örvendetes tény viszont, hogy egyre több magyar zsánerszerző könyve is erre az alkalomra lett időzítve, így összeszedtünk néhány címet, amit szívesen hazavinnénk .

Veres Attila: Éjféli iskolák (Agave)

Kezdjük rögtön a jokerrel. Sokaknak ugyanis az Éjféli iskolák az egyik legjobban várt kötet az idei termésből. Veres Attila első regénye igen nagy sikert aratott, nálunk is előkelő helyen szerepelt az év végi listánkon. Ezúttal a horrorosztikus, abszurd, szürreális és remek ötletekkel teli, szó szerint weird írásai jelennek meg egy kötetben. Rövidtávon már magabiztos alkotóval találkozunk. Kortárs tárlat egy másik Magyarországról.

Kinek ajánljuk?

Nehezebb zsánerek kedvelőinek és cellofoida-tulajdonosoknak mindenképp, illetve akik arra kíváncsiak, az emberi testrészek hányféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban egy író szerint. Vigyázat, lefekvés előtt csak mértékkel fogyasztható!

Fülszöveg:
Magyarország, ahogy még sosem láttuk.

Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.

Az év végén ezúttal is közzétesszük idei kedvenceink listáját. A 2017-es év számunkra sok szempontból különleges volt, nyilván minden év az, de ez talán valamivel mozgalmasabb lett. Meghirdettünk egy pályázatot, ezúttal Arany János születésének 200. évfordulójához kapcsolódóan balladák zsánerirodalmi feldolgozását kértük, és ezúttal is izgalmas szövegeket kaptunk. Jövőre készül is az újabb e-antológia a szövegekből, de addig is érdemes a nyertesek szövegeit olvasgatni. Az év második felében pedig megvalósulhatott az első Világok Találkozása (ViTa) eseménye a Bem moziban. Itt nemcsak rendkívül izgalmas beszélgetéseket hallhattunk (a felvételek itt), hanem átadtuk a Hexa-díjat is. A szakma kiváló hazai képviselői közül a szavazatok alapján első alkalommal Kleinheincz Csilla vehette át az elismerést. Számos tanulsággal és még nagyobb lelkesedéssel vághatunk bele a jövőévi események szervezésébe. Az oldal szempontjából pedig a legfontosabb, hogy jelentős mértékben bővült a szerzőink köre. Az új fejek mindig új olvasmányélményeket és új nézőpontokat hoznak, ezért nagyon örültünk a csatlakozásuknak.

Nem lehetett panaszunk 2017-ben sem. Jó év volt ez a zsánerirodalomban. Kiemelkedő volt N. K. Jemisin második Hugo-díja, hiszen nem volt még olyan, hogy ugyanaz a szerző és trilógia vigye el egymás követő években a díjat. Említhetnénk akár Andy Weir új regényét, Naomi Alderman sikerét, Jeff VanderMeer egyre nagyobb népszerűségét, Philip Pullman új könyvét (és a korábbi trilógia magyar újrakiadását) is. A hazai könyvkiadás az Alexandra botrányos bedőlése utáni nehézségeket nyögi. Ennek ellenére örülhetünk annak, hogy egyre nagyobb neveket és egyre inkább a nemzetközi színtérrel párhuzamosan jelentetnek meg könyveket a színtér szereplői. Lehetne persze hosszan sorolni a neveket, de egy kicsit megint kevésbé érezhetjük lemaradva magunkat. És ez nemcsak a bejáratott vagy díjazott nagy szerzőkre, hanem az egészen friss hangokra is érvényes. A kiadók pedig mernek kísérletezni, és belevágnak a kisregényekbe, tematikus műfaji antológiákba, amelyek remek kapudrogok is lehetnek egy-egy műfajba, vagy olyan kevésbé mainstream műfajokba, mint a horror és weird, és természetesen a magyar szerzők kiadásába is, hiszen a jó szerzők mindig alapjai egy hazai olvasóközönségének. És miközben szurkolunk a kiadóknak, hogy sikeresen és újult erővel álljanak fel. Izgalmas lesz látni, hogy olyan régi-új, a zsánerirodalom felé is kacsingató kiadók, mint a Bluemoon vagy a 21. század kiadó hogyan veszi fel a versenyt a kiadványok terén. Mindenesestre biztató, hogy olyan díjazott műveket hoznak el naprakészen, mint Colson Whitehead Pulitzer-díjas A földalatti vasúttársaság c. könyve vagy Charlie Jane Anders Nebula- és  Locus-díjas Minden madár az égen c. regénye. Emellett pedig örülhetünk a hazai fanzine és folyóiratkultúra sűrűsödésének, élén a The Black Aetherrel, ami úgy néz ki, sikeresebben veszi az akadályokat ezen a rögös úton. És elindult a Twister Media [bekezdés] című tehetséggondozó programja, ami szintén a hazai szerzők fejlődését segítheti, s bízunk benne, hogy beváltja majd a hozzá fűzött reményeket.

A Próza Nostra novellapályázatára, melyet Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetett meg, ötven érvényes pályamunka érkezett. Nagyon örülünk, hogy a pályázatunk elnyerte a tetszéseteket és ilyen sokan elküldtétek az írásaitokat. A tavalyi pályázathoz képest (melyet a csernobili atomkatasztrófa 30. évfordulója alkalmából írtunk ki) idén talán speciálisabb, szorosabb volt a téma, hiszen míg ott egy eseményt kellett feldolgoznia a pályázóknak, idén már szövegekből kellett, hogy kiinduljanak az alkotók. Nem is akármilyen szövegekből, hiszen a magyar költészet csúcsteljesítményeinek számító Arany-balladákat kellett valamilyen zsánerben újramixelni.

A pályázati határidő lezárult, most a zsűri dolgozik. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is bemutatjuk a munkafolyamatot és a zsűri tagjait.

A zsűrizés folyamata

A zsűrizés hasonló módon működik, ahogyan az már a Csernobil 30 pályázatunk esetében is történt.

Első lépésként letöltöttük az összes novellát, majd Steve (aki idén nem vesz részt a zsűrizésben) készített egy táblázatot a szerzők nevével és a pályamunkák címével. Ezután mindegyik pályamunkához hozzárendelt egy fedőnevet. A már jól bevált NATO kódolást használtuk (Alpha, Bravo, Charile és így tovább), mert az még mindig menő. Majd minden novella elejéről kitörölte a szerző nevét és a fedőnévvel helyettesítette. Ez azért szükséges, hogy a zsűri véletlenül se legyen részrehajló, amennyiben ismerős névvel találkozna. Amikor a NATO kódok elfogytak, számokat kezdtünk használni.

Ezután véletlenszerűen elosztottuk az 50 novellát az öt zsűritag között, akik alább bemutatkoznak nektek. Egy közösen szerkesztett Google dokumentumban mindenki röviden véleményezi az általa olvasott szövegeket, majd ezek közül kiválasztja a megítélése szerinti két legjobbat. Az így kiválasztott 10 novella kerül fel a shortlistre.

Az első körös válogatás után bennmaradt 10 novellát minden zsűritag elolvassa, majd kiválasztja a számára legjobbnak ítélt hármat és sorrendet állapít meg közöttük. Végül összevetjük a zsűritagok által egyénileg megállapított sorrendeket, melyek kombinációjából előáll a végeredményt.

A Próza Nostra novellapályázatára, melyet a csernobili atomerőmű katasztrófájának harmincadik évfordulója alkalmából hirdetett meg, ötvenegy pályamunka érkezett. A szerkesztőség sejtette, hogy egy-két tucat írás be fog érkezni, de ekkora mennyiségre egyikünk sem számított. Nagy öröm az, hogy egy effajta, pénzdíjazás nélküli irodalmi pályázat ennyi érdeklődőt képes megmozgatni, mert az azt jelenti, hogy sokaknak jelent valamit az irodalom és az alkotási folyamat. A nemek aránya ugyan kissé kiegyensúlyozatlan, hiszen az ötven szerzőből (egy pályázó két pályamunkát is leadott) csupán tizenhárom nő, miközben az analitikák szerint a Próza Nostra látogatóinak több mint a fele nő. A következő alkalommal talán olyan témát sikerül találnunk, mely mindkét nem fantáziáját hasonló mértékben beindítja.

A pályázati határidő lezárult, most a zsűri dolgozik. Úgy gondoltuk, talán érdekes lehet az is, hogy mi a folyamata a szövegek kiválasztásának, ezért néhány mondatban bemutatjuk a munkamódszerünket, majd megismerkedhettek a zsűri tagjaival is.

Idén is összeszedtük, hogy újságíróink mely megjelenéseket várják a leginkább az erre az évre tervezettek közül. Ez a listánk sem készült a teljesség igényével, illetve jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók az ezévre tervezettek közül, ám ezekről továbbra is tájékoztatunk majd titeket.

Rengeteg kitűnő kötet várható az idén is, a Próza Nostra csapata pedig hozni fogja róluk a kritikát. Ahogyan az alábbi címeket végigböngészve látható, több átfedés is van a listák között, a szerzők ugyanis egymástól függetelnül állították össze személyes listájukat; így azok a kötetek, amelyek több listára is felkerültek, különösen ígéretesnek tűnnek.

Égünk a vágytól, hogy megismerjük a véleményeteket, ezért írjátok meg nekünk kommentben (az írás alatt), hogy Ti milyen megjelenésekre számítotok, mi maradt le a listánkról vagy mit vennétek le róla!

Acélpatkány

Cixin Liu: The Three-Body Problem (Európa)

Kínai sci-fi, ami ráadásul még Hugo-díjat is nyert? Kell ennél többet mondani? Az Európa most belenyúlt az SF fortyogó üstjébe és az egyik legérdekesebb címet húzta ki onnan. A kínai kulturális forradalom története keveredik a (hard) science fictionnel, mindez érdekes történettel, a kínai és a modern (angolszász) sci-fi legjobb elemeinek ötvözéseként. Ez a könyv olyasmi, amit mindenkinek, aki érdeklődik a sci-fi iránt, el kell olvasnia: annak is, aki szerint az angol nyelvű világon kívül nincs érdekes SF és annak is, aki szerint meg csak ott van.

2015. február 16. és 22. között a Próza Nostra szeresztősége írja a netnaplót a Literára. Nagyon megtisztelő, hogy a lap felkért minket a naplóírásra, ezúton is köszönjük szépen nekik a lehetőséget.

Természetesen izgatottan készülődünk a feladatra és tartogatunk meglepetést is, hiszen az egyik naplóírónk nem a lap közvetlen munkatársa, hanem egy olyan, a hazai fantasy irodalomban egyre ismertebbé váló személy, aki amellett, hogy író, más munkája révén (is) jó kapcsolatot ápol az oldallal, velünk.

A bejegyzéseineket egy nap csúszással fogjátok olvasni a Literán, aki figyeli az oldalt, annak ez bizonyára nem ismeretlen dolog, tehát a hétfői napról írt naplójegyzetünk kedden kerül ki az oldalra, így az utolsó - vasárnapról szóló írás - 23-án, hétfőn lesz olvasható.