2016.

Jelenlegi hely

Lapszemle – Black Aether magazin 2. szám

Szerző stv On the
Black Aether 2. szám (borító)Bevallom, valahol tartottam a második szám megjelenésétől.
 
Nem mintha azt gondoltam volna, hogy a készítők nem tesznek meg minden tőlük telhetőt egy színvonalas kiadvány megalkotásért. Ám a Black Aether első száma esetében – melyről itt írtam – sokat számított mind az újdonság, mind a nosztalgia érzése, mindemellett pedig néhány nagyon jó írást is tartalmazott a magazin. A második szám mindig veszélyes. Az olvasók már ismerik a koncepciót, vagyis az újdonság érzése már kevésbé játszik szerepet az általános megítlésben. És feltűnőbbek lesznek az esetleges hibák is.
 
Minden kétségem ellenére ismét nagyon izgalmas volt kézbevenni az új számot. A külső megjelenés ez alkalommal is egyedi és mutatós, de ami a legfontosabb – atmoszférikus. Ha hasonló marad a vonal, akkor bizony a Black Aether magazin stílusa – ami a vizualitást illeti – könnyen felismerhető lesz és védjegyként működhet. A belső elrendezés, a papírfajta és a tipográfia továbbra is azt az érzést kelti, mintha az olvasó valamelyik klasszikus folyóiratot – mondjuk a Black Aetherrel többször együtt emlegetett és szerkesztése folyamán is etalonnak számító Weird Talest – tartaná a kezében.
 
A közölt szövegek az első szám anyagához hasonlóan a folyóirat jellegéből adódóan egyenetlen színvonalúak, bár általában az alapszituációk nagyon ötletesek. Nem csupán minőségben, de formában és műfajban is változatosak a második szám írásai. Például a szerkesztői előszó után következő első írás, mely a Halszag, villámok és alvó istenek címet viseli, egy parodisztikus szöveg. Rengeteg popkulturális és szerepjátékos utalást megmozgató novella, jól formált, gördülékeny mondatokkal. Sajnos azonban viccesnek egyáltalán nem vicces, inkább csak vicceskedő. Jó paródiát írni nagyon nehéz feladat, nem csupán a parodizált szöveg szabályait kell ismerni, de a paródiáét is, miközben hibátlan arányérzékkel kell rendelkezni – sajnos ez most itt érzésem szerint nem sikerült. Az írás ráadásul folytatásos, így aztán minden bizonnyal a harmadik számra is jut egy paródia. A szöveg stílusa alapján világos, hogy Bacsai Gábor tudja, hogyan kell jó mondatokat írni, éppen ezért szerintem nem csupán én volnék kíváncsi arra, hogy milyen novella születne, ha elhagyná a paródia/szatíra terepét.