1984

Orwellről szokták mondani, hogy az 1984-et figyelmeztetésnek írta, nem használati utasításnak. Abban ma már senki nem kételkedik, hogy a telekommunikációs forradalom korábban példátlan hatalmat adott az emberiség kezébe, hogy egy maroknyi ember ellenőrizhessen bennünket. Ezt manapság azzal toldják meg, hogy Orwell csak egy dologban tévedett: a kamerákat magunk fogjuk megvásárolni, és titokban attól rettegünk, hogy senki se néz minket. Az 1984 a modern társadalom eszkatologikus portréja, amelyben minden széthullott, ami az embereket közösséggé kovácsolta. De mi van, ha a végítélet nem diktátorok képében érkezik, akik felcserélhetővé teszik alattvalóikat, és kiölik belőlük a tulajdonságukat, hanem a Hold darabokra robbanásával, miután mindenki vállvetve küzd, hogy fennmaradjon az emberiség?

Azt hiszem, felkészülten indultam neki a Sevenevesnek: ismertem a Stephenson védjegyének számító, tankönyvekkel vetekedő tudományos kutatómunkáját, amely az egyes regények megírását megelőzi. Örömmel vettem kezembe a Snow Crash-t, rajongtam a Barokk-ciklus stílusbravúrjaiért és hajlékony nyelvezetéért. Ezért nem ért meglepetésként, hogy a Seveneves sem sétagalopp, sokkal inkább egy igazi teljesítménytúra. Ezt a könyvet kampányszerűen olvastam – kinéztem magamnak egy oldalt, hogy ha törik, ha szakad, aznap odáig eljutok. Szükségem is volt erre, mert nehezen fogadom be az ilyen töménységű, gyémántkeménységű sci-fit (jut eszembe, a Gyémántkor is Stephenson műve, igaz az a nanotechnológiát és a neoviktorianizmust járja körül egy sűrű szövetű, bravúros regény keretében). És ha félre tudom tenni a fáradtsággal járó frusztrációmat, igazából meg is érte.

„A tömeg a maga elhatározásából hagyta abba az olvasást.”

(78. o.)

A Fahrenheit 451 legendás ellenutópia. 1953-ban – hatvan éve – jelent meg először, de mit sem vesztett erejéből és frissességéből. A jeles évforduló alkalmából az Agave Kiadó öt novella kíséretében jelentette meg, Loránd Imre klasszikusnak számító fordításában. Olyan szöveg ez, mellyel kapcsolatban könnyen esik abba a hibába a róla megnyilatkozó, hogy elragadtatja magát.

A cím magyarázatához talán a legjobb módszer, ha hagyjuk beszélni a szöveget. A regény mottója így szól: „451 Fahrenheit – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég.” A mottó első mondata magyarázza a címet, a második mondat pedig máris az ideológiák veszélyes természetére irányítja a figyelmet: „Ha vonalazott papírt tesznek eléd – másra írj.” A gondolkodás befolyásoltsága, behatárolása már a mottóban terítékre kerül. (A Juan Ramón Jiménez idézet magyar változata egyébként nem egészen azt mondja, mint amit az eredeti. „Si te dan papel rayado, escribe de traves.” Vagyis a vonalakat keresztezve, keresztben írj. Az angol fordítás – amit Bradbury is használ – őrzi ezt a jelentést: „If they give you lined paper, write the other way.” A magyar mondat még ennyi kompromisszumot sem enged.)

A történet főszereplője Guy Montag tűzőr, aki minden nap örömmel, mosolyogva végzi munkáját. A tűzőrség a regényvilágban a tűzoltóság utódszervezete és egészen más feladatokat lát el, mint az elődje. Mióta a házak tűzbiztossá váltak, a tűzőrség szerepe nagyban megváltozott. Nincs tovább szükség arra, hogy az emberek életét óvják, így a fennálló hatalom ideológiáját védelmező erőszakszervezetté váltak. Könyveket égetnek, a lakásokkal együtt, ahol találták őket – esetenként az emberekkel együtt, akiké a könyv. A regény világában ugyanis főbenjáró bűn könyvet olvasni – nem is sokan próbálkoznak vele.

<ajanlas>

Kornélnak. Tudja miért.

</ajanlas>

Itó Projekt polgári neve Itó Szatosi. Japán SF író, aki 2009-ben fiatalon – harmincöt évesen – halt meg rákban. Három regényt hagyott hátra sajnálatosan rövid élete után. A legutolsó regénye – jelen cikk témája – a </Harmónia> címet viseli és megjelenésének évében elnyerte a Japán SF Nagydíját.

„Ostobaság azt hinni, hogy minden örökké tart. Talán a buddhizmus is átmeneti.”

(266. o.)

Ez a regény annyira sűrű, hogy a rengeteg érintett témájával sokkal inkább tanulmányt, vagy tanulmányokat érdemelne, mint egyszerű kritikákat, melyek képtelenek bemutatni A felhúzhatós lány gazdagságát. Jelen írás nem is vállalkozik többre néhány irodalmi, esztétikai tulajdonság felvillantásánál.

A regény – melyet biopunkként szokás meghatározni – a nem túl távoli jövő világát teszi meg helyszínéül. Ez a Föld még annyira sem vidám hely, mint amilyennek mi ismerjük napjainkban. Néhány példa: