14

Kevés műfajt állít olyan éles (és hálás) kihívások elé a technológiai fejlődés, mint a sci-fit, a horrort és a thrillert, illetve különféle arányú keverékeiket. A sci-fi esetében a tudomány és a technológia lényegében maga a téma, míg a thriller és a horror esetében szerepük közvetettebb, ám nem kevésbé meghatározó. Noel Carroll megállapítása szerint a horror vonzereje a rejtvényfejtés intellektuális játékából ered: az információadagolás speciális módja teszi lehetővé a lehetséges magyarázatok megfogalmazását, majd korrigálását, végül pedig a nagy felismerés aha-(vagy inkább sokk-)élményét. A modern környezetben játszódó horror tehát óhatatlanul reflektál arra is, ahogyan a mai világ információbősége befolyásolja ezt a megértési folyamatot. Már nem azért tapogatózunk idegenül az ellenséges univerzumban, mert nem tudjuk, amit tudnunk kellene, hanem épp ellenkezőleg: túl sokat tudunk, de képtelenek vagyunk ellenőrizni, helytálló-e a tudásunk. A Wikipédián ugyan minden fent van, ami csak létezik, de mindig kérdés, hogy elég alapos volt-e az adott szócikk szerkesztője. A térerő hiánya többé már nem mentség arra, ha a főnökünk nem tud elérni – az viszont annál inkább, ha az okostelefon kijelzőjén ismeretlen, arab és thai abc keverékére emlékeztető karakterkészlettel jelennek meg a feliratok.

A 14 főszereplője, Nate Tucker adatrögzítői munkájánál fogva is a lényegében értelmetlen – rendezett/rendezendő, de pusztán bürokratikus funkciójú – információ rabszolgája. E gépies tevékenységhez képest még rendellenesen olcsón bérelt új lakásának furcsaságai is üdítő változatosságot jelentenek. Persze a Kavach-épület, történelmi emlékhely-besorolás ide vagy oda, már "modern" kísértetház, ahol a kissé terjengős felvezetésben megismert és megkedvelt szereplők a titkok kibogozásának is azzal a derűs ésszerűséggel látnak neki, amelyet a regényben lépten-nyomon megidézett Scooby Doo Rejtély Rt.-je is képvisel. Szerencsére Clines egyrészt más filmes idézetekkel is árnyalja a rajzfilmsorozat emlegetését (én sem viseltetek nagyobb rokonszenvvel Scooby és barátai iránt, mint a 14-et az ‘Osztott képernyő’ rovatban véleményező Steve), másrészt pedig jelen esetben a Scooby Doo naiv világképe maga is metafora: azt az alapbeállítottságot szemlélteti, amelyből kiindulva a magukat és a világot popkulturális előképek segítségével értelmezni próbáló átlagemberek (“Diánák”, “Fredek” és “Bozontok”) szembesülnek azokkal a szörnyetegekkel, amelyekről nem lehet lerántani a gumimaszkot.

Az 'Osztott képernyő' rovatban minden alkalommal két szerző kritikája jelenik meg ugyanarról a szövegről. Úgy gondoltuk talán nem csak a szerzőknek, de az olvasóknak is érdekes és hasznos lehet egy ilyen vállalkozás, hiszen mindjárt két véleményt kap ugyanarról a könyvről.

A közlés előtt egyik szerző sem ismeri a másik szövegét, valamint arra is törekszünk, hogy a tárgyalt regénnyel kapcsolatban ne legyen aránytalanul nagyobb ismereti előnye egyik írónak sem (jelen esetben többek között ezt úgy igyekeztünk megvalósítani, hogy a kritikák szerzői most olvasták először a szóban forgó szöveget). A limit 4000 karakter.

Első alkalommal John le Carré Suszter, szabó, baka, kém (korábban: Árulás) című regényéről volt szó.

Másodszorra Kleinheincz Csilla Ólomerdő című könyvéről írtunk a rovatban.

Ezalkalommal pedig Anett és Steve írt Peter Clines 14 címet viselő kötetéről.

Peter Clines: 14

Fumax Kiadó, Budapest, 2016.

Fordította: Habony Gábor

A kötet a Fumax oldalán.