február 2021

A fekete színű Mesteralvók hajnala kötet után a második rész, a Mesteralvók viadala fehérben, nem kevésbé lenyűgöző borítógrafikával került a könyvesboltok polcaira. A két könyv gerince remekül mutat egymás mellett; aki pedig olvasás után alaposabban szemügyre veszi a borítók aranyszínű motívumait, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a mesteralvók világában semmi sincs véletlenül. Az átgondolt külső láttán joggal feltételezi az olvasó, hogy hasonló tudatossággal felépített történetet tart a kezében, Huszti pedig ennek az elvárásnak mindkét kötetben eleget tesz. Az első rész lassú, aprólékos építkezéséhez képest azonban a második részben igencsak felpörögnek az események: az egymástól elszakított családtagok újra találkoznak, a szemben álló felek drámai csatában mérik össze erejüket, a szabadjára engedett varázslattól pedig még a holt mesteralvók csontjai is életre kelnek. Mi mást várhatna az olvasó egy fantasy duológia befejező kötetétől? Nos, én vártam volna a Mesteralvók hajnalában megismert részletgazdag építkezést, a gondolati játékokat és a kifordított előfeltevéseket is. A második kötetben azonban nincs idő a részleteken töprengeni: a hangsúly egyértelműen a mozgalmas jelenetek és drámai fordulatok felé tolódik el. 

Ennek megfelelően a történet szintjén a Mesteralvók viadala maradéktalanul megválaszolja az első kötet cselekményéből fakadó kérdéseket. Megtudhatjuk, hogyan került Milán haverja, Koffer a mesteralvók világába és mire készül ott, újabb részletek derülnek ki Admira szüleinek múltjából, többet tudhatunk meg a korhosi kormányzó család nézeteltéréseinek hátteréről és természetesen a csontcsipkéző rend évszázados titkaiba is beavatást nyerhetünk. A szereplők találkozásain keresztül újabb kapcsolódási pontok alakulnak ki a két világ között, és ezek a jelenetek az első kötetből már jól ismert, de továbbra is friss és szórakoztató, a világok közti eltérésekre rájátszó nyelvi humorral társulnak. Ráadásul a Mesteralvók viadalában olyan szereplők is egyre gyakrabban bukkannak fel közös jelenetben, akiknek saját nézőpontjuk van (láthatjuk például Milánt Vulgarus szemszögéből), így lehetőségünk van őket a másik világ lencséjén keresztül is szemügyre venni. Bár az események nagy része ebben a kötetben a mesteralvók világában játszódik, az ilyesfajta szembeállítások továbbra is fenntartják a mi világunkkal való párhuzamot. Hasonló célt szolgálnak Milán visszaemlékezései a családjára, sőt a történet vége felé egy egészen konkrét (és a szövegből ennél fogva kiszóló) utalást is találunk a 2020-as évre.

„A mainstream pornó egy utópia, egy szélsőséges fantáziakép, amely a szexualitás energiájának féktelen ábrázolását vizionálja” (141) – írja Tóth Zoltán János a Hardcore pornófilm a hálózati kultúrában című doktori disszertációjában. Az idézet magába sűríti a kötet egyik célját, amely a hardcore pornó kortárs formájának társadalmi-kulturális kontextualizálására, valamint kapcsolatainak bemutatására fókuszál. A másik kulcsfontosságú részre a kötet címe mutat rá, hiszen világosan kijelöli a kortárs pornót, vagyis a netpornót vizsgálati korpuszként – és ezzel együtt a zsáner történeti áttekintését is sugallja.

Tóth 2013-ban szerezte meg doktori fokozatát, munkája viszont 2019-ben jelent meg a Műút-könyvek sorozatában. A két dátum azért is fontos, mert a Hardcore pornó… elő-, illetve utószójának hiányában (a kötetben többször is ismételt) „az utóbbi tíz évben” időmeghatározás kissé problematikussá válik, hiszen nem tisztázott, hogy 2013-hoz vagy ’19-hez viszonyítva jelöli ki az áttekintést. Ennek ellenére egy komplex, jól követhető munkáról van szó, amely nem csak a filmelméletben, filmtörténetben jártas olvasók figyelmére tarthat számot, hanem a kortárs kulturális jelenségek után érdeklődőkére is. 

A kötet sokrétű, több szempontból értelmezi a pornót, külön figyelve a filmtörténeti, a kortárs és az analógiát mutató jelenségek kontextusára. Az alapvető és legfontosabb filmes szakszövegek, elméletek, gondolkodók, terminusok által közelíti meg Tóth a műfajt, és emiatt szinte tankönyvszerűnek tűnhet a kötet. Éppen ezért az olvasás során egyfajta ritmus alakult ki: amikor valamilyen megközelítéssel kapcsolatban felmerült, hogy érinti-e a kötet, gyakran néhány oldallal később meghatározóvá vált a vizsgálatban.

A Hardcore pornófilm… a műfajelméleti megközelítések és a történeti áttekintés után a netpornó vizsgálatára koncentrál. A bevezető fejezetek több irányból közelítenek, de mivel egyszerre kellene az olvasó rendelkezésére állnia több információnak az összefüggések megértéséhez, így a munka első harmada kissé strukturálatlannak hat a gyakori – bár összeköttetést teremtő – önismétlések miatt. Pozitív, hogy a bevezető fejezetek egyikében egy rövid szemle erejéig kitér a magyar nyelvű szakirodalmi megjelenésekre is, amivel segíti a hazai publikációkhoz való hozzáférést, hiszen a porn studies ritkán jelenik meg a magyar diskurzusban.

Nehéz lenne megragadni, pontosan miről is szól Erin Morgenstern Éjszakai cirkusz című regénye. Talán a két főszereplő, a két varázsló harcáról? Vagy a címben megjelölt cirkuszról, ami mintha maga is főszereplőként lenne jelen a regényben? Vagy a cirkusz léte már maga a párbaj? Ezek a kérdések a regény befejezése után is megválaszolatlanok maradnak. A történet rendkívül szerteágazó, emiatt nehéz eldönteni, pontosan hova esik a cselekmény súlypontja. Ezt a gondolatot tükrözi az Agave által 2020-ban megjelentetett újabb kiadás borítója is, ahol minden kötet összes fontosabb motívuma megtalálható egy teljes képet alkotó összevisszaságban, amivel a regény világa is jellemezhető.

Az Éjszakai cirkusz, ami a szerző első legelső megjelent kötete, egy 19-20. század fordulóján, elsősorban Londonban játszódó urban fantasy regény. A történet cselekménye kezdetben két szálon fut, egyrészt a két mágus, Marco és Celia gyerekkorát követjük végig. Felkészülésüket egy olyan párbajra, amelyet tanítómestereik rendelnek el számukra, mikor még gyermekek, és amelynek szabályait sem ők, sem az olvasók nem értik (erre még később kitérek). A másik szál magának az Éjszakai Cirkusznak (Cirque des Réves), egy különleges, csak éjszaka nyitva tartó helynek a megalapítása, létrehozása és fogadtatása. Erről később kiderül, hogy a már említett párbajnak a helyszínéül tervezték. Így kapcsolódik össze a két történetszál, miközben a tét egyre növekszik, mivel Celia és Marco harca nemcsak kettejük, hanem a cirkusz összes tagjának életére hatással van. A regényben számos szereplő sorsát követjük nyomon, a fejezetek között nagy idő- és térbeli ugrások vannak, így érdemes a dátumokra is odafigyelni.

Annak köszönhetően, hogy a szerző ezt a mágikus történetet egy cirkuszban helyezte el, izgalmas csavart adott a helyszínnek. A cirkusz trükkjei, illúziói már önmagukban sok töprengeni valót kínálnak, ahogy a néző akaratlanul is próbálja megválaszolni a „hogyan csinálta” kérdést. Morgenstern világában viszont a mágia beemelésével a néző és vele együtt az olvasó abban sem lehet biztos, hogy az attrakció, amely megjelenik, ügyesen végrehajtott, grandiózus előadás vagy varázslat. Ily módon a cirkuszi illúzió logikája – ami egyben töretlen népszerűségét okozza két évszázada – a varázslatnak köszönhetően továbbra is működik, az olvasó pedig könnyedén azonosulhat a regénybeli néző szerepével.

Spotify-csatornánkon egyre több korábbi eseményünk és beszélgetésünk hanganyaga érhető el. Otthon és útközben, éjjel és nappal, bármikor meghallgathatóak, és a későbbiekben a lista még bővülni fog további eseményeinkről készült felvételekkel.

Elérhető felvételeink listája:

ViTa 2019 - A szolgálólány újabb meséje – Testamentumok

Harmincnégy évvel A szolgálólány meséje megjelenése után Margaret Atwood megírta a folytatást: mi történt a regény utolsó fejezete után Fredével és a gileádi nőkkel? Mit várunk és mit kapunk az új regénytől, hogyan hat ma, a #metoo korában ez a történet, hogyan értelmezhető a folytatás a népszerű HBO sorozat tükrében, és mondhatjuk-e, hogy a nemrég Booker-díjat kapott Testamentumok az egyik legfontosabb könyv idén?

Résztvevők: Benczik Vera (adjunktus, ELTE), Scheirich Zsófia (kritikus, Roboraptor), Svébis Bence (kritikus). Moderál: Gaborják Ádám (PN)

Felvétel időpontja: 2019. november 30.

ViTa 2019 - RPG-n innen és túl – A szerepjátékról

Úgy tűnik, a szerepjáték reneszánszát éli úgy itthon mint külföldön. Klubok alakulnak, találkozókat és táborokat szerveznek az RPG szerelmesei, számos kiadvány jelenik meg minden hónapban, melyek már nem is csupán a játékrendszerre, vagy a lejátszható kalandokra fókuszálnak, de magára a jelenségre reflektálnak. Az asztali szerepjátékok múltját, jelenét és jövőjét járjuk körül a beszélgetésben.

Résztvevők: Pozsár Anett (kritikus, PN), Dinnyés Gergely (kritikus, youtuber), Kornya Zsolt (író). Moderál: Szabó István Zoltán (Steve) (PN)

Felvétel időpontja: 2019. november 30.

2012-t írtunk. Pár évvel korábban az internetnek köszönhetően ismét felfedeztem a képregény médiumát, és javában faltam az olyan rajongói fórumokon kötelező olvasmányoknak kikiáltott címeket, mint a Preacher, Hellblazer, Hellboy, Sandman és a Y: the Last Man. Addiktív hobbi ez, és legyen akármilyen hosszú is egy sorozat, ha jó, az idő csak úgy repül vele, és a végére érve kétségbeesetten keresem a következő adagot. Elkerülhetetlen fejlemény volt hát a Transmetropolitan felfedezése, ám nehéz szavakba öntenem, hogy mennyire mély benyomást tett rám a mű akkor. Tinédzser korom óta szorosan követtem a politika alakulását, legyen szó a hazai vagy az Egyesült Államok közéletéről, ám 2012-re mély kiábrándultság vett erőt rajtam, és súlyos értékrendi válságba is jutottam. Túlzás nélkül, a Transmetropolitan rántott ki a gödörből, és azóta is az egyik legmeghatározóbb olvasmányként tartom számon a személyiségfejlődésem szempontjából. A sorozat kapcsán a legfőbb bánatom az volt, hogy a médium periférikussága és a nyelvi korlátok miatt milyen kevés olvasóval osztozhattam az élményben. Most a Fumaxnak hála végre a magyar olvasók is elmerülhetnek a mocsokban az Igazság keresésének céljából.

Sokan a DC Comics Vertigo nevű alkiadójának egyik legfontosabb címeként tartják számon a Transmetropolitant, ám a sorozat nem a Vertigónál, hanem a rövid életű, science fiction és fantasy zsánerre specializálódott Helix alkiadónál indult 1997-ben. Az elhibázott marketing és az emiatti alacsony eladás miatt a Helix egy év után megszűnt, és a neve alatt futó több mint tucatnyi sorozat közül egyedül a Transmetropolitan maradt talpon, hogy aztán a Vertigo égisze alatt folytatódhasson tovább. Ez jól látszik a Fumax kiadás első tizenkét fejezetéből is, ami végső soron a Helixnél megjelent tizenkét szám: a sorozat nyitánya egy háromrészes, egymással szoros egységet alkotó történetszál, amit hat, lazábban kapcsolódó epizód, majd egy újabb háromrészes történet, a Fagyassz meg a csókoddal követ. Ezután a sorozat felveszi a Vertigo alkiadóra jellemző öt-, illetve hatrészes történetszálak (story arc) struktúráját, amikből a kötet a Rohadék évét, illetve két különkiadást, a Karácsony pengéit és az Utálom az egészet című történeteket tartalmazza. Utóbbi a főszereplő fiktív könyvének válogatott részleteiből épül fel, amelyek illusztrációjáról harminckét művész gondoskodott – egy mesteri koncepció mentén kivitelezett pin-up gyűjtemény.  

A Transmetropolitan központi karaktere Spider Jerusalem, a trágár, erőszakos, drogfüggő újságíró, akit igen gyakran a gonzo újságírás úttörője, Hunter S. Thompson (Hell’s Angels: Vad rege az Angyalokról; Félelem és reszketés Las Vegasban) jövőbe helyezett hasonmásaként azonosítanak, ám a helyzet némiképp bonyolultabb ennél. Spider nem csupán résztvevőjévé válik az eseményeknek, amikről tudósít, hanem fontos céllal, már-már messianisztikus küldetéstudattal teszi azt, mégpedig az Igazság nevében, ami számára az egyetlen erkölcsileg elfogadható eszköz a történet helyszínéül szolgáló megapolisz, a Város jobbá tételére. Ebben a tekintetben Spider karaktere amolyan, sokadik köbre emelt posztmodern variáció Nietzsche Zarathustrájára, amit már a sorozat nyitánya is egyértelműsít a hegyet maga mögött hagyó magányos hős képével, aki a civilizációba visszatérve próbálja leróni utolsó tartozását a társadalom felé.