május 2019

Jelenlegi hely

Ember az állatban, állat a fajzatban (Moskát Anita: Irha és bőr)

Szerző b.aletta On the

Moskát Anita: Irha és bőrA közvélemény szerint a teremtés hetedik napján Isten megpihent – a húsvéti átváltozásra pedig kipihente magát. Kiroppantotta elgémberedett gerincét, végignézett a világon, és arra gondolt: „ezeket a derék állatokat elfelejtettem a képemre teremteni, micsoda igazságtalanság”. Le is porolta teremtő erejét, hogy kárpótlásul pár milliót emberivé tegyen.

 

Azonban nem minden történt „a terv szerint”, így állati jegyekben bővelkedő hibrid, poszthumán emberek keletkeztek a teremtés során. Ezek a lények az úgynevezett fajzatok. Adott a kérdés: milyen lehetőségeik vannak ezeknek az értelemmel bíró, se nem humán, se nem állat lényeknek az emberi világban?

Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az első átváltozások után körülbelül 20 évvel veszi fel a fonalat, így betekintést nyerhetünk a fajzatok helyzetébe és jogi harcaikba. Három fajzat szereplő által ismerhetjük meg az eseményeket: Pilar, Kirill és August. Pilar egy borzfajzat, aki a televízió által ismerte meg a világot. Kirill a csordájával élő őzből alakult át, míg August a fajzatok jogaiért küzd.

A regény a jelenkori Magyarországon játszódik, viszont a fajzatokkal egy alternatív világot teremt meg. Az Irha és bőr több szempontból is folytatja a korábbi regényekben is tematizálódó kérdéseket. A Bábel fiaiban elkezdődött vallási téma itt újra előkerül, de egészen más szempontból – a fajzatoknál a saját eredettörténetük kapcsán. A Horgonyhelyből a jogi és társadalmi hierarchiát boncoló kérdések merülnek fel az Irha és bőrben. Emellett a regény felépítése és három fő karaktere is több szempontból hasonlóságot mutat a Horgonyhellyel. Pilar naiv, könnyen befolyásolható karaktere Helgához hasonló fiatal, tapasztalatlan figura. Ahogyan Lars mindent feláldozna az egyenlőség, a hierarchikus társadalom átalakításáért, úgy August is egy rendkívül határozott, mindenre képes szereplő. Kirill és a Horgonyhely Vazilja a regények belső krónikásai, a legmakacsabb, a társadalmi meghatározottságuk miatt a legnagyobb feszültséggel bíró karakterek.

 

A jó csillagegyüttállást szeretnénk kihasználni – Interjú Szép Eszterrel a Budapesti Nemzetköz Képregényfesztivál szervezőjével

Szerző Próza Nostra On the

Szép EszterMájus 5. és 12. között 15. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. A jubileumra való tekintettel idén rendhagyó módon ötnaposra bővült a program. A külföldi vendégek programjai, valamint a különböző előadások, dedikálások, workshopok mellett, ezúttal Alfabéta-díjas szerzők kiállítására, kerekasztal-beszélgetésekre is várják a kilencedik művészet rajongóit. A fesztivál kapcsán Szép Eszter képregénykutatóval, kritikussal, a kiállítás és fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.

 

PN: Jubileumi ponthoz ért a fesztivál, hiszen ez lesz a 15. alkalom, hogy megrendezésre kerül a program. Hogy értékelitek az elmúlt 15 évet? Mi változott meg leginkább ez idő alatt? Mi az, ami még mindig nehéz, és mi az, ami már jobb a korábbi évekhez képest? Szerinted hol tart most a fesztivál?

Szép Eszter: Öt éve szervezem a feszivált, kicsit mindig másmilyen a csapat összetétele. Ez alatt az idő alatt is sok minden változott -- gondolom tizenöt év távlatában ez még látványosabb. A korai fesztiválokról nincsenek emlékeim, de mások elmondásai alapján nagyon lazának és spontánnak képzelem őket. Az elmúlt öt évben is törekedtünk a spontaneitásra, de azért jó dolog, hogy számos feladatnak van már rutinja, és nem nulláról kell kitalálni magát a rendezvényt. Persze ez most nem teljesen igaz, mert az idei, öt napos kavalkádot igenis a nulláról kellett kitalálni, hiszen eddig a képregényfesztivál egy napos volt.

A fesztivál szerintem teljesen felnőtt: egyre tudatosabban szervezünk, ami azért nagy szó, mert a fesztet mindenki a szabad idejében szervezi. A mindenki persze egy maroknyi lelkes embert jelent csak. A felnőttséghez az is hozzátartozik, hogy a látogatók számítanak ránk. Vannak visszatérő programok, amik váratlanul sikeresek. Ezek alapján az utóbbi években a programok hangsúlya a képregénykészítés folyamata felé tolódott, és ez szerintem nagyon érdekes. Szerintem egy egyedi szín vagyunk, bár sokkal kisebb ez a fesztivál mint bármelyik európai -- de hát a piac is a töredéke azon országok piacainak.

 

15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál

Szerző Próza Nostra On the

2019. MÁJUS 8-12.

MOST ÖT NAPON ÁT, TÖBB HELYSZÍNEN

TÖLTSÜK MEG KÉPREGÉNYEKKEL BUDAPESTET!

 

A Magyar Képregény Szövetség 15. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét. A jubileumi alkalomból öt napon át ünnepeljük a képregényeket:

május 8 (szerda) és május 11 (szombat) között esténként képregényes kulturális programokkal vesszük be Budapestet: kiállításokkal (igen, többes szám), beszélgetésekkel várunk mindenkit.

Május 12-én (vasárnap) szokás szerint egész nap a Dürer kertben leszünk. Belépő csak ide kell majd, ára 1000 HUF. A belépés 10 év alatt ingyenes. Képregénydíjak átadása, beszélgetés külföldi vendégeinkkel, beszélgetés a közönségi finanszírozásról, alkotók előadásai műhelytitkaikról. Workshopok, analóg és digitális rajzolás.

A fesztivál plakátját Felvidéki Miklós készítette.