szeptember 2018

Jelenlegi hely

Történetek az Aranykorból (Ifj. Veress István (szerk) – Téridő -ugróknak)

Szerző Nyerges Csaba On the

Ifj. Veress István (szerk.): Téridő- ugróknakA zsánerirodalommal kapcsolatos diskurzusokban sokszor felmerül, hogy mennyire tartunk lépést az aktualitásokkal (szerencsére elég jól, köszönhetően a fáklyavivő néhány kiadónak), az azonban csak nagyon ritkán, hogy mennyi tartalék van még a sogenannte klasszikusokban. Ez utóbbi kérdésre is egyértelmű a válasz: sajnos/szerencsére iszonyatosan sok. (Tegye fel a kezét, aki még nem tologatta maga előtt valamelyik kedvencét pusztán intellektuális zsugoriságból!) A tágabban vett fantasztikumról szólva, gondoljunk csak bele: A szolgálólány meséje huszonegy év után jutott el hozzánk (az más kérdés, hogy még tizenegy év és egy filmsorozat kellett ahhoz, hogy igazán nagyot robbanjon), Christopher Priest Kifordított világa pedig negyvenhárom után. Mennyi kincs lehet hát még elzárva a csak magyarul olvasó közönség elől pusztán az angolszász nyelvterületről?

Arra, hogy még a sci-fi aranykorából is bőven van mit meríteni, a legjobb példa a Téridő – ugróknak, az Urbis Kiadó által 2017-ben megjelentetett novellagyűjtemény, ami eddig magyarul meg nem jelent írásokat tartalmaz. A cím egyben egy kötetbéli Fritz Leiber-novella címe is, és rajta kívül a 17 másik szerző neve külön-külön is elegendő arra, hogy minden sci-fi rajongónak meginduljon a nyálelválasztása. Harlan Ellison (eklatáns példája annak, amit a kiaknázatlan kincsekről írtam), Robert Sheckley, Philip K. Dick, Brian W. Aldiss – csupa olyan név, akinek örökös helye van a zsáner panteonjában, leginkább talán azért, mert az ő generációjuknál a fantasztikum megjelenítése még nem feltétlenül a cél, legtöbbször csupán az eszköz egy érdekes történet elmeséléséhez.

A prológus és az epilógus egy-egy rövidke szösszenetét leszámítva az antológia négy nagyobb témakörre oszlik, egyenként négy novellával, s ez a tematizált sokszínűség kifejezetten jót tesz az olvasmányélménynek. Ifj. Veress István szerkesztőt – amellett, hogy jól sikerült darabokat válogatott össze – ezért is csak dicséret illeti. Mindegyik előtt falatnyi, reflexív bevezető olvasható az adott szerzőről/szerzőtől, vagy éppen a novella születésének körülményéről, amely megadja az alaphangot az utána következő szövegeknek (kétféle ember van: aki imádja az ilyesféle rövid szösszeneteket, és akit nem értek, miért nem). Ezekről nem is bocsátkoznék hosszabb fejtegetésekbe, inkább sorra venném azokat az írásokat, melyek önmagukban is jól mutatják a kötet színvonalát és sokszínűségét.

Szövegek harca (Prae 2017/2. - Trónok harca)

Szerző b.aletta On the

Prae – Trónok harcaNapjainkban a legmarkánsabb sorozatjelenléte talán a Trónok harcának van, így hát nem meglepő, hogy a Prae folyóirat is tollára tűzte ezt a történet-monstrumot. Sok érdekes tanulmánnyal mutattak rá a szerzők, hogy milyen gazdag is Westeros világának értelmezési lehetősége, nézzük is őket közelebbről.

A tanulmányok sorát Keserű József szövege nyitja meg, aki a sorozat népszerűségétől elindulva fejtegeti az opusz poétikáját, melynek talán egyik legérdekesebb pontja, hogy a hősök a regényben miként is viszonyulnak a történelemhez. A másik nagyobb ív a transzmediális történetmondás megvalósulására fókuszál, amelyet nemcsak a tévé- és könyvsorozat szempontjából mutat be, hanem a térképeket, a függelékeket, valamint egy alternatív valóságjátékkal együttesen érzékelteti, hogy a Trónok harca hogyan vált (válik) napjainkra branddé.

Keserű tanulmányát Hegedűs Orsolyáé követi, amely zsánertörténeti megközelítésből igyekszik értelmezni a GoT világát. (Ezen írását A mágia szövedéke című, 2012-es monográfiájában is megtalálhatjuk szinte változatlanul.) Mivel az eredeti, 2012-es szöveg főként a high fantasyt igyekszik bemutatni, így nem meglepő, hogy a beemelt szöveg nagyjából fele foglalkozik G. R. R. Martin világával. De ezek a részek sem változtak sokat a mostani megjelenésben, holott az eredeti óta a történet sokat haladt előre, a tévésorozat előrébb jár a könyvnél (az eredeti megjelenés idején a második évad futott). Sajnos a tanulmány nem számol ezekkel a változásokkal. Egy ponton olvasható (36), hogy a high fantasy esetén gyakran találkozunk előzménykötetekkel, a világot bővítő plusz anyagokkal, viszont a GoT esetén nem hangzik el a tanulmányban, hogy már megjelent magyarul két kötet (A Hét Királyság lovagja és A tűz és jég dala világa), amelyek ezt a világot építik tovább. Olyan, mintha Hegedűs a történet kétirányú működésének (a múlt lassan tárul fel, de újraértelmezi a történéseket) kijelentése esetén elfeledkezne arról, hogy azóta megjelent egy előzménykötet is (A tűz és jég dala világa). A másik dolog, ami jobban szemet szúrt, hogy egy logikai bukfenc is megmaradt a szövegben. Egy helyen Martint az amerikai Tolkienként említi egy idézet alapján, viszont mivel ezek a párhuzamok nincsenek kifejtve, csak a különbségeket hangsúlyozza, az összehasonlítási alap sajnos elvész. Hegedűs remekül érzékelteti a differenciákat, de nem jut el odáig, hogy abban az elméleti keretben, amelyben mozog rámutasson az azonosítás hibás voltára, vagy pedig közös nevezőt találjon számukra azontúl, hogy high fantasyt írnak. E tekintetben olyan, mintha Martin szövege nem a high fantasy jellemzői, hanem Tolkien mentén értelmeződne (noha ezek a különbségek tényleg mutatják az „innovációt”).