február 2018

Jelenlegi hely

Beszámoló a Közéleti Kocsma A Harry Potter jelenség nyomában című beszélgetéséről

Szerző makitra On the

Közéleti Kocsma – A Harry Potter jelenség nyomábanNegyed nyolc és a Pixel Bár félhomályos kis helyisége zsúfolásig telve már a Közéleti Kocsma legújabb eseményének érdeklődőivel. Az emberek pedig csak jönnek, a szervezők székeket hoznak, én pedig egyre kétségbesettebben várom a teámat és csak reménykedek, hogy látni is fogom a beszélgetőket. Ez nem jön össze és azt is szomorúan kell megállapítanom, hogy korban közelebb vagyok az előadókhoz, mint a nézőkhöz - hát ez a világ is eljött. De szerencsére mindenkit összeköt a Harry Potter szeretete, így kis késéssel megkezdődik a beszélgetés.

Elsőként rögtön arra terelődik a szó, hogy miért is olyan népszerű ez a sorozat. Dr. Szilágyi Zsófia, az SZTE Magyar Irodalom Tanszékének oktatója azonnal rögzíti: J. K. Rowling sorozata egy generációs élmény, egyfajta beavató olvasmány a közönség soraiban ülőknek, vagy talán inkább az én korosztályomnak. Ez pedig azért is jöhetett létre, mert számos irodalmi hagyomány ötvöződik benne: a mesék, az iskolaregények, a fejlődésregények és maga a fantasy univerzuma, a világépítési trendjeivel együtt. Így könnyű kötődni ehhez a világhoz, állapíthatjuk meg Nagy Gergely, azt est másik beszélgetője, az SZTE Angol Tanszékének korábbi adjunktusa szavai után, aki kiemeli, hogy Rowling külső nézőpontot hozott ebbe a fantasy világba, hiszen Harry ismeretlenként csöppen a varázslótársadalomba, ami régi írói eszköz.

A történetek csillogó szemű mestere (Neil Gaiman Sandman-sorozata)

Szerző makitra On the

SandmanDisclaimer: a sorozatnak csak 4 kötete jelent meg magyarul, így elsősorban az angol címeket használtam; ahol van, ott a magyar cím zárójelben szerepel. Egy közel harmincéves sorozat esetében nehéz spoilerekről beszélni, de relatív hazai ismeretlensége miatt jelzem, hogy a történet bizonyos fordulópontjait, rejtélyeit érinti a cikk.

Gene Wolfe írta az egyik kötet előszavában, hogy Sandman valójában Neil Gaiman. Mikor immáron sokadjára megpróbáltam befejezni a sorozatot (ami nem azért tartott sokáig, mert nem tetszett, hanem mert nehéz volt ennyit angolul olvasnom), én is erre gondoltam (még Wolfe gondolatainak elolvasása előtt, de hát ezt már senki nem fogja elhinni nekem, mert én nem jelentem meg nyomtatásban). És nem csak azért, mert az Álomúr maga is úgy néz ki a képregény világában, mint a szerző, fekete, kócos loboncával és csillogó szemével. A Sandman-saga, illetve maga Morfeusz annak megtestesülése, amire Gaiman egész munkássága épül: a történeteknek és a történetek újraalkotásának.

Világmegmentés középfokon (Charlie Jane Anders – Minden madár az égen)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Charlie Jane Anders: Minden madár az égenEgy ma felnövő fiatal 18-21 éves korára többször mentette meg a világot, mint bármelyik korábbi generáció. Legyen szó bár számítógépes játékokról, rajzfilmekről, könyvekről vagy filmekről, ifjú főhősünk garantáltan fel fogja venni a harcot a (régebbi művek esetén) nácikkal, a terroristákkal, környezetszennyező és/vagy kizsákmányoló nagyvállalatokkal, mindenféle ideológiát képviselő, elnyomó birodalmakkal vagy libertárius városállamokkal. Úgy látszik, a művészvilág az utóbbi időben egyre inkább belekényelmesedik abba a szerepbe, hogy “a világ lelkiismereteként” gondolatébresztő művekben hívja fel a figyelmet a késői modernizmus társadalmi struktúráinak ártalmaira. Némi cinizmussal szemlélve: hasztalanul.

De egészen addig nem lehet merő közhelyként emlegetni, hogy korunk tudományos-fantasztikus irodalma túlnyomórészt disztopikus, amíg nincs az egész  világon egyetértés abban a kérdésben, hogy technikai fejlődésünkért komoly árat fizettünk, és jelen gazdasági berendezkedésünk okolható mindezért. Márpedig Charlie Jane Anders nem kevesebbre vállalkozott, minthogy a tudományt és a fantasztikumot egymás szövetségeseként szerepeltesse a Föld sebeinek begyógyítóiként. Két slágerműfajt, az öt-perccel-a-jövőben disztópiát és a tinivarázslós felnövéstörténetet vegyíti a külföldön nagy sikert aratott Minden madár az égenben.

A közeljövő San Franciscójában járunk. Egyik főszereplőnk Laurence, a visszahúzódó számítógép-guru, aki bizonytalanul botladozik a társas élet útvesztőiben. Iskolásként ő volt az, akit halálra szívattak az osztálytársai, és még a szülei se fogták pártját, egyszóval minden szempontból pocsék gyermekkora volt, de cserébe műszaki tehetsége révén fiatal felnőttként bekerül egy titkos társaságba, akinek köszönhetően egy Elon Muskot és Steve Jobsot megszégyenítő techbirodalmat épít ki. Őt ellenpontozza a szeleburdi, kicsit furcsa, örök állatbarát Patricia, aki több időt tölt a pszichológusnál, mint az iskolapadban. Életét feje tetejére állítja, amikor kiderül róla, hogy varázslatos képességei vannak, érti az állatok nyelvét. Ő sem hagyományos módon folytatja tanulmányait, hanem felvételt nyer az Eltisley Maze bentlakásos boszorkány- és varázslóképző iskolába, ami jobban emlékeztet a Lev Grossman-féle A varázslók hasonló műintézményére, mint a Roxfortra.

Sepsi László Pinky című regényének bemutatója Szegeden

Szerző Próza Nostra On the

Pinky szegedi kötetbemutató (Balogh Ádám plakátja)Időpont: 2018. Február 28. Szerda, 20:00.
Helyszín: Szeged, Jazz Kocsma, Kálmány Lajos u. 14.
Facebook event

A szerzővel Szabó István Zoltán (Steve) beszélget.

Aki a felolvasásokhoz hozzáigazítja a korrupciótól szennyezett nagyvárosok zajait: Petrács Gábor.

Pinky (Libri, 2016)
„A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.” (Dunajcsik Mátyás)

Sepsi László
Író, szerkesztő és újságíró. Eddig három regénye és egy mesekönyve jelent meg: Holt istenek kora (2003), Az éjszaka réme (2015), Pinky (2016), Ördögcsapás (2017). A Magyar Narancs online-on vezet kultblogot Paratéka címmel, és éppen nagy erőkkel igyekszik befejezni gombákról és gengszterekről szóló új regényét.​

A vidéki detektív magányossága (Csabai László – Szindbád, a forradalmár)

Szerző Nyerges Csaba On the

Csabai László: Szindbád a forradalmárFőszerkesztőnk pár hónapja a Próza Nostra hasábjain is reflektált Pintér Bence a könyvkritikák hasznosságáról szőtt eszmefuttatására. Anélkül, hogy elméleti síkon is hosszabb fejtegetésekbe bonyolódnék, a saját, gyakorlati példámat fűzném hozzá az ott taglaltakhoz: ha nem keresném kifejezetten a recenziókat, valószínűleg hamar elvesznék a megjelenések tengerében, másrészről pedig lehet, hogy sosem találkozom Sepsi László, Kötter Tamás vagy éppen Csabai László nevével (minden bántó szándék nélkül ez valahol a kiadók magyar szerzőkre fordított marketingjét is minősíti).

Csabai annak idején meglehetős hendikeppel indult nálam, pusztán első regényének címadása (Szindbád, a detektív, Magvető, 2010) alapján. Nagy általánosságban is igaz, hogy aki (pop)kulturális ikonokhoz nyúl, az jobb, ha felköti a gatyáját. (Elég csak megnézni, mennyi szemetet termeltek az elmúlt majd száz évben a Sherlock Holmes figurájának felhasználásával) De Szindbádhoz végképp nem elég, ha tökös vagy, tehetségesnek is kell lenned. Az Ezeregyéjszaka meséi persze az emberiség egyetemes kultúrkincsének körébe tartozik, de aki magyarul álmodik, annak nem ravasz dzsinnek és félelmetes rukh-madarak fognak először beugrani erről a szóról. Kevés olyan nimbusszal rendelkező karakter van a huszadik század magyar irodalmában, mint Krúdy egyik nőtől a másikig hajózó, élveteg főhőse – és ez akkor is igaz, ha a figura kultikussá válásában  elengedhetetlen érdemei vannak Huszárik és Latinovits Zoltánnak, no meg persze a zsírtól aranyló színű húslevesnek. Szindbád több mint egy ember, ő maga a két lábon járó korszellem, a talán sosem volt boldog békeidők manifesztációja, az életöröm és a bús reminiszcenciák apostola – hogy valaki veszi a bátorságot, és így kereszteli el a saját főhősét, a regény felütése előtt egyszerre tűnt elbizakodottságnak és szentségtörésnek.

Nem spiláznám túl, gyorsan le is lövöm a poént: Csabai László jött, látott és megvett kilóra, hogy aztán a következő két Szindbád-regénnyel még tovább fokozza a lelkesedésemet. A magyar történelem (és az író) aztán a második kötetében szibériai fogságba (Szindbád Szibériában, Magvető, 2013) sodorta a nyárligeti rendőrség legélesebb elméjét, hogy 2017-ben hazatérjen: egyenesen a huszadik század egyik legvészterhesebb, padlássöprésekkel, kitelepítésekkel, és persze a nemzetközi helyzet fokozódásával terhes időszakába, a Rákosi-korszakba.