május 2017

Jelenlegi hely

A papagáj csak pihen (Chuck Wendig – Halálmadarak)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Chuck Wendig: HalálmadarakTudom, hogy nem vagyok egyedül: félek a haláltól. Függetlenül attól, hogy ki milyen világnézeti magyarázatot ad a zsigeri halálfélelemre, ami kisgyermekkorunktól velünk él, a halál ténye rádöbbent, hogy életünk vélt és valós értelme, tetteink súlya eltörpül a világegyetem fenségessége mellett. Ha valóban amiatt félünk, mert a halál (és a földi lények élete nélkülünk) a legmegismerhetetlenebb dolog a világon, akkor Miriam Blacknek nincs oke félelemre: látomásai révén pontosan tudja, hogy akiket megérint, milyen körülmények között veszítik el életüket. Egyedül saját halálát nem láthatja. A számos White Wolf szerepjáték megírásából oroszlánrészt vállaló, valamint a Csillagok háborúja: Utóhatás-sorozatot jegyző Chuck Wendig ebből az ötletből kerekített egy természetfeletti krimisorozatot. A sikeresnek mondható Vészmadarak folytatása azonban állatorvosi lova a másodikkönyves-szindrómának, és a magyar kiadásban megmutatkoznak a piac jelenlegi bizonytalanságából, illetve a magyar könyvkiadás árapályrendszeréből fakadó betegségek. Egyszerűen: gyenge. Pedig lehetett volna ütősebb.

Az előző könyv végén a sorsot megváltoztató Miriam megmenti Louist a biztos haláltól, mivel a regények világában a lelkeket afféle mérlegképes könyveléssel számlálják, ahol nem az számít, hogy konkrétan ki fog meghalni, hanem az, hogy valaki elhagyja a földi árnyékvilágot. Ám Miriam, ez a Tom Waitsbe oltott Marla Singer nem tud megbirkózni a nagy feladattal, hogy végre megállapodjon egy pasinál, kasszában dolgozzon egy rendes állásban és békés családi életet éljenek lakókocsijukban. A nyárspolgári lét fojtogató egyszerűsége messze kívül esik a médium komfortzónáján, de szerencsére nem kell sokáig jókislányt játszania. Egy szép napon megjelenik egy gyilkolni készülő férfi a Long Beach Island-i Ship Bottom vegyesboltjában, de Miriam közbelép. És ezzel felégeti a reményét is, hogy valaha problémamentesen betagozódjon a fogyasztói társadalom “munka-család-gyerek” szentháromságába. Louis a maga módján próbál “jót tenni vele” és támogatja, de lélekben maga is tudja, hogy a jó szándék önmagában is kevés, a hála, a szeretet konvencionális, édeskés gesztusai leperegnek Miriamról. Így aztán a legtöbb, amit tehet, hogy munkát szerez neki a Caldecott lányiskolában, egy luxusfelszereltségű javítóintézetben, ahol az igazgatónő haldoklik, és tudni akarja, hogyan fog elmúlni. De nem ő lesz az egyetlen. Amikor Miriam megérinti az egyik leánynövendéket, világosan látja, hogy rituális halála mögött egy sorozatgyilkos keze van. És Miriam megmentheti. De milyen áron?

A tér és hely misztériumai (Bruno Schulz – Fahajas boltok)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Bruno Schulz: Fahajas boltokBruno Schulzot China Miéville miatt ismerem. Utóbbi The City and the City című regényének elején a köszönetnyilvánításnak szentelt oldalon említi a lengyel szerzőt, a huszadik századi európai irodalom egyik rejtett kincsét mint ihletforrást. A Jelenkor kiadó 1998-ban jelentette meg Fahajas boltok címen Schulz összegyűjtött elbeszéléseit, azonban ez a kiadás azóta Moby Dickként szökik meg a bibliofil Ahabok elől. Szerencsére 2016-ban napvilágot látott a második, javított kiadás.

Bruno Schulz 1892-ben született az akkori galíciai – ma ukrajnai – Drohobicsban, asszimilálódott, lengyelül beszélő zsidó családban. A família többször költözött, így folyamatosan meg kellett szakítania tanulmányait. Az írás mellett rajzolt, A bálványimádók könyve címmel grafikai albumot adott ki, olvashatjuk a kötet végén az életrajzi jegyzetben. A második világháború során egy Gestapo-tiszt golyója végzett vele szülővárosának egyik utcáján. E részleteket azért hangsúlyozom ennyire, mert Drohobics és (tágabb keretek között szemlélve) az összeomlás előtt álló Osztrák-Magyar Monarchia, adja azt a színes, szagos, hangos és érdes hátteret, amelyben Schulz novellái játszódnak.

A Fahajas boltok szövegei egymásba nyíló szobák sorozata, ahol az író a gyerekkor zabolátlan képzettársításain keresztül néz körbe, ahol minden hely és tér, amelyet megpillant, hasonlít is és különbözik is az előzőtől. A kinyitott ablakokon és ajtókon pedig kirepül a fantázia oda, ahol az élet lüktet. És az mindenütt dobog és lobog e világban: élő és élettelen azonosan viselkedik, a különbségtételt elmossa az író. Metaforák, hasonlatok és metonímiák formálják és rajzolják a térképeket, az utcákat és terra incognitákat, mintegy újabb dimenziókat nyitva a közösségi- és a magánterekbe. Schulz a töprengések, szemlélődések és élményszerűvé emelt lázas víziók hosszú során mutatja be a stetl társadalmát, különösen fontos szerepet szánva apjának, családjának és élete színterének. Ezzel az összekötéssel élve mintha biccentene egy esetleges regény-olvasat felé.

A kard útja (Robert Jackson Bennett – Pengék városa)

Szerző acélpatkány On the

Robert Jackson Bennett: Pengék városa“Számodra a háború mindig is egy nagyszabású előadást jelentett. Szerintem nem több egyszerű öldöklésnél, ami meg a legundorítóbb dolog, amit ember művelhet. [...] Ha tehát muszáj gyilkolni, akkor szükségtelen nagy feneket keríteni a dolognak.”

Vúrtya a háború istennője volt. Nevét milliók rettegték, és ugyanennyien éltették, parancsára emberfelettivé vált katonái kegyetlenül lemészároltak bárkit, aki az útjukba került. De ennek már lassan kilencven éve: az istennőt a kadzs a csatatéren lelőtte, ezzel pedig kezdetét vette az eddig rabszolgaként tartott szájpúriak hadjárata, aminek végén eltűntek az istenek a Kontinensről a csodáikkal egyetemben. A háború fővárosa, Vúrtyasztán ma egy viskókból és sátrakból álló, vad és elmaradott hely a Szolda-folyó torkolatánál, a hajdani, elsüllyedt isteni város mellett.

Ide érkezik Robert Jackson Bennett előző regényének, a Lépcsők városának egyik szereplője, Thurjin Mulagesh tábornok, hogy utánajárjon egy szájpúri terepügynök rejtélyes eltűnésének. A helyzete korántsem egyszerű: az itteni szájpúri vezetés úgy tudja, Mulagesh csupán rutinszerű körútját végzi, mint a hadsereg egy kegyvesztett tisztje, így viszont sokkal óvatosabban kell eljárnia, mintha nyíltan felfedhetné lapjait. Ráadásul a helyiek és a megszállók közt folyamatosan feszült a viszony, ugyanis a Szolda-folyó torkolatában létesítendő kereskedelmi kikötő a sok pozitív hozadék mellett egyeseknek kárt is okozhat. És, ha mindez nem lenne elég, a nemrég megalakult, északi drejlingek fiatal állama végzi a kikötői munkálatokat, újabb érzékeny elemmel gazdagítva az amúgy is pattanásig feszült diplomáciai helyzetet.

Hamarosan azonban kiderül, hogy minden politikai és gazdasági játszma csak apró perpatvar ahhoz képest, ami a háttérben húzódik: egyes rejtélyes gyilkosságok és egy különös anyag felfedezése arra engednek következtetni, hogy talán Vúrtya még mindig jelen van a Kontinensen. Ez pedig mindenkit csontig hatoló rettegéssel tölt el, aki valaha is hallott már meséket a vúrtyasztáni istennőről és legyőzhetetlen strázsáiról.

A The Black Aether új tervei – interjú Tomasics Józseffel

Szerző stv On the

Tomasics József

A magyar Lovecraft- és kozmikus horror rajongók között aligha van olyan, aki az utóbbi több mint egy évben ne ismerte volna meg Tomasics József nevét. Lovecraft írói örökségének dedikált oldala – a The Black Aether – hivatkozási pontjává vált a közösségnek. Annak a közösségnek, amit nem kis részben éppen az ő tevékenysége kovácsolt össze.

A The Black Aether elindulása óta számos projekttel egészült ki, melyek közül az egyik legfontosabb a nyomtatásban megjelenő Black Aether magazin, mely magyar írók lovecrafti történeteinek nyújt megjelenési lehetőséget.

József munkabírása lenyűgöző. A folyamatosan frissülő online folyóirat, a nyomtatott magazin, a Micro Aether e-bookok és nyereményjátékok mellett a közeljövőben ismét kiterjeszti a The Black Aether tevékenységét – az alkotói kör aligha túlbecsülhető segítségével. Tomasics Józsefet jövőbeli terveiről kérdeztük.

stv: Kezdetnek mesélj kérlek arról, hogy hogyan találkoztál Lovecraft műveivel és hogyan kezdődött a rajongásod?

Nézz a sötétbe! (Mark Frost – Twin Peaks titkos története)

Szerző JKR On the

Mark Frost: Twin PeaksTwin Peaks. A név, melynek hallatán sokakat elfog a nosztalgia érzése. A ’90-es években adásba került sorozat David Lynch és Mark Frost alkotása, ami egy fiatal lány, Laura Palmer holttestének megtalálásával kezdődik.  Az ügyben Dale Cooper folytat nyomozást, aki előtt lassan világossá válik, hogy nemcsak egy tragédia van a háttérben, az egész város titkokat rejt. Az epizódokat áthatotta egyfajta lappangó feszültség, amit a képi és a zenei világ még inkább megerősített. Ez pedig nézők ezreit ültette a képernyő elé, a sorozatnak nagy sikere volt. Twin Peaks története azonban két évad után véget ért. Szerencsére nem véglegesen, hiszen előreláthatóan 2017. május 21-én jön a harmadik évad. Ennek előkészítésére, Mark Frost 2016-ban kiadta Twin Peaks titkos története című könyvét, ami egy önmagában is tökéletesen érthető, sodró erejű alkotás.

A könyv amellett, hogy betekintést nyújt a sorozat történéseibe, az első fehérbőrű telepesek megérkezésétől kezdve a város múltját is az olvasó elé tárja. A Twin Peaks titkos története egyedi felépítésű, több idősíkot és narrátori pozíciót fűz össze. A kerettörténet szerint – ami 2016-ban játszódik –, az FBI emberei egy bűnügyi helyszínen felfedeznek egy páncéldobozt. Miután sikerül felnyitniuk, egy egyedi készítésű dossziét találnak benne, melynek fedőlapján különleges ábrák vannak. A dossziét Tamara Preston különleges ügynök kapja meg, akinek végig kell olvasnia a különböző évekből származó iratokat. Az olvasó Preston ügynökkel majdnem egy időben halad végig a különböző szövegeken, amelyeknek anyagát egy ismeretlen kilétű, önmagát Archivistának nevező személy gyűjtötte össze és rendezte el. Preston különleges ügynök elsődleges célja, hogy rájöjjön, ki is az Archivista, ám ahogy egyre nagyobb betekintést nyer a nem hétköznapi történetekbe, Twin Peaks városa is mindinkább megragadja a figyelmét.

Volt egyszer egy Mexikó (Winston Groom – El Paso)

Szerző Anonymous (nem ellenőrzött) On the

Winston Groom: El PasoA földrajzi távolságot tekintve elsőre furcsának tűnhet, hogy a magyar néplélekbe milyen elképesztő gyorsasággal  és milyen mélyen ivódott bele a vadnyugat – amúgy sosem volt – romantikája. Az Utolsó mohikán első magyar fordítása 1847-re datálódik, de gondolhatunk akár Karl May tiszteletbeli magyarságára is, amihez hasonlóval talán csak Jules Verne dicsekedhet.

A titok nyitja persze egyszerű, elég csak Szerb Antalt idézni: „Az embereknek kell ez a bátorság, nagylelkűség, nővédelem és sportszerű kiválóság emberfölötti gesztusai, fiúk lelkesednek érte, leányok ellágyulnak rajta, és a felnőttben is megmarad valami a fiúból és a leányból”. A két világháború között a filléres regények piacán a légióssal csak a cowboy vetekedhetett, 1945 után pedig gőzerővel érkeztek a Dinári-hegység pszeudo-apacs filmjeivel megtámogatott kelet-európai szerzők. 1989 után aztán villámgyorsan újra kiadták Zane Greyt, Max Brandet, no meg a „mi” Gibson Laverynket is az Izabella térről, hogy aztán eljöjjön az az idő is, amikor a magyar olvasó végre a zsáner szépirodalmi igénnyel írt darabjaihoz is hozzájuthat.

Örök elégedetlenként persze nem mondhatok mást, mint hogy a felhozatal legyen szó virtigli western-regényekről vagy a vadnyugati környezetet csak háttérként használó művekről – távolról sem kielégítő. Cormac McCarthytól már majdnem minden olvasható kis hazánkban, de az utóbbi pár évből rajta kívül csak a film farvizén kiadott A félszemű, a nem túl acélos Testvérlövészek, meg a McMurtry-féle Texas rongyos lovagjai-sorozat jut hirtelen eszembe. Így aztán amikor a Tarandus Kiadó gondozásában megjelent Winson Groom – a Forrest Gump, illetve a Gump & Tsa írója – El Paso című regénye, habozás nélkül lecsaptam rá.

Az El Paso a vadnyugat aranykora és a Határvidék-trilógiában lefestett időszak között nagyjából félúton áll. Az első világháború árnyékába szorult, de kisebb léptékben éppoly véres és mocskos mexikói forradalom idején játszódik. Ha röviden akarnám jellemezni, csak ennyit írnék: olyan, mintha Sir Walter Scott találkozna Elmore Leonarddal – azaz szerkezetét, cselekménybonyolítását tekintve régi vágású kalandregény, karakterábrázolását és nyelvezetét tekintve viszont nagyon is huszonegyedik századi történet (az angol nyelvű kiadás is 2016-os, szóval tényleg dicséret a kiadónak a gyorsaságért).