Ma is köztünk élsz, de más a neved (Richard Bachman (Stephen King) – Az átkozott út)

Szerző darko On the

Stephen King: Az átkozott útEz a könyv az őrületről szól.

Nem patológia, hanem dokumentumregény: a bárhol és bármikor élő bárki esetének leírása és nem pszichologizáló feltárás. Az eltávolítás miatt lesz mégis megrendítő olvasmányélmény, mert nincs meg benne a megőrülés, mint folyamat misztikája. Mindent készen kapunk. Ezért a recenzió címe: itt is egy búsképű lovagol felénk, akit csak sajnálni lehet, mert tudjuk, hogy menthetetlen. Akit csak sajnálni lehet, mert nem tudunk nem együtt érezni vele. Mert nem tudjuk nem azt gondolni, hogy ez velünk is megtörténhet.

Részleges feloldozás az csupán a regény nyomasztó világából, hogy ez a búsképű is, név szerint Bart Dawes, céltudatos. Legalábbis tudja, hogy megőrült. És nem csak amiatt, hogy az összes többi szereplő ezt ismételgeti neki, bármily rövid ismeretség után. Dawes tudja, hogy átlendült a holtponton, mert már nem képes az ésszerűség fátylát borítani az életére. „Nekem nincs oldalam”, összegzi lakonikusan az állapotát. Régi közhely, hogy az őrült pont azért őrült, mert nincs tisztában saját őrületével, jelentsen ez bármit is. Stephen King (itt most, mint Richard Bachman) leszámol ezzel a közhellyel és épp az öndiagnózis tisztaságával azonosítja az őrület állapotát. Dawes többé már nem képes rendszerezni az őt ért benyomásokat, rétegelni a kialakuló helyzeteket, nem képes képzettársításokra és nem képes többé azt hinni, hogy lesz ez még így se. Egy dimenziósra szűkül a valóságérzékelése, nem tudja már elhitetni magával, hogy az eseményeknek többféle értelmezésük is lehet. Az in medias res kezdődő regény legelejétől tudja, hova fog kilyukadni, nem töpreng, nem akarja elrántani a kormányt, mert annak már nincs értelme. Számára a világ elvesztette a képzelettel alakítható jellegét.

A regény alaphelyzete meglehetősen egyszerű. Dawes városán keresztül autópályát építenek és szomszédjaihoz hasonlóan, neki is tekintélyes összeget ajánl fel az önkormányzat a házáért, ami történetesen az új út nyomvonalára esik. Dawes egy mosoda ügyes-bajos dolgait intézi középvezetőként (ahol annak idején a mángorló mellett kezdett dolgozni, King tehát itt is javíthatatlanul „fantáziaszegény”), felesége háziasszony.

Megrendelhető a Black Aether 4. száma

Szerző Próza Nostra On the

Black Aether #4

A Black Aether magazin negyedik száma november 21-től rendelhető meg a The Black Aether oldalról, a postázás pedig december 5-én kezdődik. Ha az utóbbi évben nem használtál internetet és nem tudod, mi az a Black Aether, akkor itt olvashatsz az első, itt pedig a második számról. A harmadik és eddigi leghosszabb lapszám még mindig recenzálás alatt áll, de hamarosan jelentkezünk a kritikánkkal.

 

A negyedik szám nyolc történetet tartalmaz majd, illetve három Lovecraft-vers magyar fordítását - ezúttal 84 oldalon. A magazin ára 850 Forint (+ postaköltség).

 

Akkor is érdemes elidőzni egy kicsit az oldalon, amikor már túlvagyunk a magazinrendelésen, elvégre még fut a The Black Aether maratoni nyereményjátéka, melyben könyvcsomagot lehet nyerni. A nyereményjátékról ismertetőt, összefoglalót itt olvashattok.

A folyamatban lévő fotópályázatról itt olvashattok. A kvízjátékról pedig itt.

És ez még nem minden: további hírekért figyeljétek a The Balck Aethert és a Próza Nostrát.

Tél és csend és hó és halál (Sárközi György – Mint oldott kéve)

Szerző Csarliprinc On the

Sárközi György: Mint oldott kéveRejtély, hogy miért került a rendszerváltás óta majd húsz évbe, hogy a könyvkiadók újra felfedezzék, mennyire ki van éhezve a hazai közönség a magyar történelem regényes feldolgozására. A zsánínségnek ugyanakkor volt pozitív hozadéka is: felfedezte az ember a huszadik század  elfeledett, vagy a szocializmusban szándékoltan elfeledtetni kívánt  szerzőit. Harsányi Zsoltot, Gulácsy Irént és Herczeg Ferencet persze  relatíve hamar kiadták újra – aztán jó nagy csönd –, és az elmúlt pár évben újra felbukkant többek között Surányi Miklós, Makkai Sándor és Karczag György neve is. Az ő nyomukon aztán mélyebb vizekre is átevezhetett az ember, ha szerencséje volt – mint nekem, amikor felfedeztem Sárközi Györgyöt.

Szerb Antal és Radnóti Miklós kortársa volt, és osztozott a sorsukban is -munkaszolgálatosként hunyt el.  Versek, egy dráma és két regény maradt utána – az utóbbiból az egyik a Mednyánszky Cézár életéről szóló, 1931-ben megjelent Mint oldott kéve. A főhős az 1848-49-es szabadságharc egyik kevésbé ismert hőse, Görgey tábori lelkésze, aki huszonegy évesen, a kápolnai csata második napján kereszttel a kezében vezette rohamra a Zanini gyalogezred olasz (!) katonáit. Világos után  in effigie (jelképesen) felakasztották, francia rokonainál keresett menedéket, nincstelensége és szerelmi életének kudarca egészen Ausztráliáig sodorta. Ott aranyásásra vitte a szükség, egy rablótámadás során meglőtték, egyik karját amputálni kellett. Betegen tért haza Európába, és 33 évesen eldobta magától az életét.

Fentiek alapján nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az írónak nem volt nehéz dolga, ami a  cselekményt illeti – mint annyi más fiatalembernek a szabadságharc elveszett gyermekei közül, Mednyánszky élete már önmagában kész regény. Sárközi maga is főhősének 1857-ben, Londonban megjelent visszaemlékezéseit vette alapul, hogy egy nem hibátlan, de különleges művet írjon. Különleges azért, mert végig megtartja a kényes egyensúlyt: romanticizál, de sehol sem idealizál; másutt pedig realista, anélkül, hogy deheroizálna, vagy éppen öncélú pszichoanalizálásba fúlna. Különleges  azért is, mert ha mozaikokból összerakva meg is jelenik a reformkor és a szabadságharc világa, az jobbára csak színes háttérként, és persze a főhős sorsára végzetesen kiható eseménysorozatként  szolgál –  a regény végső soron megmarad egy jobb sorsra érdemes, a hazaszeretetén kívül mindent felélő és mindenből kiábránduló fiatalember arcképvázlatának.  Annyi  véres kezű, ellenségei kardélre hányásában és nők ágynak döntésében egyformán jeleskedő, alapvetően talpraesett hős/antihős után nekem valósággal felüdülés volt egy olyan ember életét követni, aki személyes bátorságon kívül minden olyan tulajdonságnak híján volt, ami egy átlagos történelmi regény főhősének sajátja.

Mind klímamenekültek leszünk (Paolo Bacigalupi – A vízvadász)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Paolo Bacigalupi: A vízvadászNincs menekvés. Az ipari forradalom, a Föld erőforrásainak kimerítése, az üvegházhatás, a széndioxid-kibocsátás egyre elharapózó mértéke olyan probléma elé állítja az emberiséget, amit radikális változtatások nélkül nem fog tudni megoldani. Amíg a fosszilis energiahordozók „szénkapitalizmusa” szerint élünk, addig az életünkkel játszunk. És a mai világban semmit sem olyan nehéz megváltoztatni, mint azt az erőszakra épülő gazdasági rendszert, ami a jelen állapotokhoz vezetett minket. Ez a kiindulópontja Bacigalupi legújabb regényének, amelyben a globális klímaváltozással járó áldatlan állapotok az emberiség létét fenyegetik.

A volt Egyesült Államok területén járunk, ahol az Unió államai felbomlottak és önálló egységekre tagozódtak, mert a klímaváltozással Texas, Nevada, Új-Mexikó és a többi déli állam a kiszáradás szélére sodródott. Arkológiákat, az időjárás viszontagságainak ellenálló, zárt lakóközösségeket építenek szerte az aszály sújtotta területeken, kínai tőke bevonásával. A vízgazdálkodás a szó szoros értelmében véve gazdasági kérdéssé vált: közfinanszírozású magáncégek birtokolják a vízhasználat jogait, és jószerivel úgy árulják, mint valami állami drogot. A lakosság ki van szolgáltatva a hatalmi játszmáknak: kartellek versengenek az édesvíz kitermeléséért; egy pohár vagy bögre vízért a szomjazó nők széttárják lábukat, az izzadó férfiak fegyvert ragadnak, és ölnek, ha ölni kell. Ember embernek farkasa ebben a világban, csak a legkeményebbek és a legfondorlatosabbak élhetik túl a mindennapi megpróbáltatásokat.

Ilyen ember a vízvadász, Ángel Velázquez, aki egyszerre testesíti meg a céges kém, a minden hájjal megkent gengszter és a keményöklű nyomozó archetípusát. Vérbeli macsó, akinek már nincsenek illúziói, csak a hivatásának él, és mindent megtesz azért, hogy megbízója, Catherine Case vízéhségét kielégítse. Catherine a legújabb arkológia vízellátásáért felelős nagyasszony, aki a gazdagok minden igényét kiszolgálja, és Ángel az erős ember, aki eltapossa a szegényeket, akiknek így nem marad más, mint a kiszáradás és saját, megtisztított vizeletük kortyolgatása. Case piszkos ügyeit akarja kiteregetni a mostoha körülmények között megkeseredett, cinikus újságíró, Lucy Monroe, valamint az eseményekbe belesodródó texasi menekült, María Villarosa, akinek legfőbb célja, hogy kikerüljön valahogyan az államméretű porfészekből, amivé Arizona vált. A négy ember sorsa összefonódik, amikor Case rá akarja tenni a kezét az állam őslakosaitól elnyert, papírra írt vízügyi megállapodásra, amely megváltoztathatja az 1922-es, Colorado-folyót érintő megállapodást. Ennek a MacGuffinná váló egyezménynek a keretében a folyó menti hét állam rögzítette, hogy hogyan osztoznak meg a bőséges vízkészleten, azonban a déli államok kiszáradásával minden szent legszívesebben maga felé hajlítaná a folyó kanyarulatait. Ekkor olyan véres banda- és cégháború kezdődik, amilyet csak a legkeményebb cyberpunk regényekből és a maffiairodalomból ismerhettünk idáig. Senki sincs biztonságban, mindenki feláldozható, a kisemberek a nagyhatalmak bábuivá válnak, és az egyetlen lehetséges cél a túlélés. Hiába, nem vénnek való vidékre tévedtünk.

Fantasy klasszikusok III. – John Caldwell: A Káosz Szava

Szerző Pálsanyi On the

John Caldwell: A Káosz SzavaA Zrínyi Nyomda “Griff könyvek” című sorozatában jelent meg 1990-ben egy kötet, amely sok mindennek megadta az alaphangját a magyar fantasy szcénában. A regény Nemes István, azaz (a számos írói név közül ezúttal) John Caldwell A Káosz Szava című könyve, amellyel egy, a további évtizedekre nézve nagyon markáns stílust és irányvonalat jelölt ki. Ugyanebben az évben látott napvilágot egy másik alapmű, ugyanazon kiadónál és ugyanabban a sorozatban, az azóta sokak számára szintén jóleső nosztalgiát előhívó A Halál havában, bizonyos Wayne Chapman (Gáspár András) tollából.

Hogy mi mindennek ágyazott meg A Káosz Szava, azt talán a szerepjáték, az RPG felől érkező egykori és/vagy jelenlegi fantasy-rajongóknak kell a legkevésbé elmondani. Persze ez a szubkultúra sem volt sohasem egységes, hiszen aki szerette és játszotta a Chapman által is bebikázott M. A. G. U. S.-t, az egyik ízig-vérig magyar szerepjátékot, valamint Ynev világát, az nem feltétlenül lett rajongója a később indult és igen nagy mértékben Caldwell regényei nyomán kirajzolódó Káosz Szerepjátéknak, illetve Worluk világának (nem beszélve persze az örök klasszikus D&D-ről). Bár hogy legalábbis ne tudott volna egyik híve a másik létezéséről, az nem nagyon elképzelhető (anélkül, hogy itt és most karakteralkotásbeli, szabályrendszerbeli és egyéb metodológiai kérdésekbe belemennék).

Nos, ha létezik klasszikus, a szerepjátékos hagyományokat maximálisan integráló fantasy, akkor Caldwell regénye mindenképpen az. S hogy mik ezek a tradíciók? Egy kellően „tápos” karakter, egy többnyire esetlegesen összeverődő és általában a várható zsákmány motiválta kalandozócsapat, különféle könnyen hulló ellenfelek, nehezebben hidegre tehető főgonoszok, fogadók és sunyi, pénzért infót és minden mást azonnal szervírozó fogadósok, számtalan faj, mágia, varázstárgyak, valamint kusza politikai viszonyok a számos hercegség, birodalom és a közigazgatás nélküli, elvadult területek között. Persze mindez nem véletlen: tudható, hogy a történet főhőse, Skandar Graun, Yvorlnak, a káosz istenének félork harcos-papja Nemes kedves játékos karaktere volt annak idején, majd innen avanzsált regényhőssé.

A másik forradalom - alternatív ötvenhat (Szövegrészlet)

Szerző Próza Nostra On the

A másik forradalom

A történelemben nincs „ha” - szól az unásig ismert közhely. De az irodalomban van! Sőt, az irodalom csupa „ha”: fikció, képzelgés, játék. Az 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt a HÉVÍZ művészeti folyóirat szerkesztői arra kértek tizenhat szerzőt, rugaszkodjanak el a makacs tényektől, és írjanak olyan novellát, melyben az ötvenhatos sztori valahogy másként alakul. Írják meg a másik forradalmat. Mi lett volna ha...? Például ha Rákosi női álruhában visszatér Magyarországra, hogy újra átvegye a hatalmat? Ha Arnold Schwarzenegger beront az Andrássy út 60-ba egy gépfegyverrel? Ha az Amerikai Egyesült Államokhoz csatlakozott Magyarországról Márai Sándor ír naplót? 
Nem lövünk le több poént a kötet írásaiból, az olvasó talán már érzi a vállalkozás izgalmát. A szokásos és ünnepélyes pátosz helyett íróink birtokba vették saját ötvenhatukat, és fantáziájuk kénye-kedve szerint alakították: hajlítgatták erra-arra, gyúrták, faragták. Van itt minden, amire csak az olvasó vágyhat: érzelem, kaland, humor, abszurditás, időutazás, misztika, történelmi sci-fi, apokalipszis - de ami a legfontosabb: minden írás éppen annyira szól a mai, létező Magyarországról is, mint a másik, az elképzelt forradalomról.

Hamarosan jelentkezünk a kötetről írott kritikánkkal, addig viszont következzen egy részlet Totth Benedek kötetben szereplő írásából. Ezúton is köszönjük a lehetőséget a szerzőnek és a kaidónak.

TOTTH BENEDEK

A fekete katona

Apa egyszer azt mondta, minden gombafelhő egyforma, mindegy, hogy a jenkik dobják le az atombombát vagy a ruszkik. Nem értettem, honnan veszi ezt, de nem bírtam kiverni a fejemből. Mint a beszédet, amit a Nagy Imre ismételgetett egy egész napon át a rádióban. Annyiszor hallottam, hogy ha álmomból keltenek fel, akkor is el tudtam volna mondani. De lehet, hogy azért jegyeztem meg, amit apa mondott, mert a konyhában vitatkoztak anyával, én meg mezítláb lapultam az ajtó mögött, és nagyon be voltam rezelve, nehogy lebukjak. Ez még az utolsó nyáron történt. Mióta a föld alatt élünk, már nincsenek titkaik.

All Hallow's Read – Fekete I. Alfonz: A torzsatitán

Szerző Fekete I. Alfonz On the

All Hallow's ReadAz All Hallow's Read kezdeményezés lényege, hogy Mindenszentek előestéjén egy ijesztő történetet, könyvet adsz az ismerőseidnek. Idén első alkalommal mi is csatlakozunk ehhez a kezdeményezéshez. Fekete I. Alfonz hamarosan megjelenő kötetéből nyújt át az olvasóknak egy rémtörténetet ebből az alkalomból. Fogadjátok borzongással Alfonz történetét.

 

A torzsatitán

 

Az utcára néző szoba nyugati oldalában egy hatalmas állóóra tornyosul. Egyik, az ajtóból nem észrevehető deszkájába számolatlan korábbi generáció róhatta bele hegyes tárgyakkal suta, a nevelői szigor határozott fellépése miatt, soha be nem fejezett kézjegyét, így a további nyomok már csak a fiatal írnokok fejébe vésődhettek bele. Ajtajának üvegét nem régen cserélték, tökéletesen be lehet látni a szerkezet hasába, ahogy ez a fémszerű nyelőcső aláereszkedve hosszan lenyúlik és a perisztaltikának köszönhetően jobbra-balra mozog, halkan nekikoccan az üregessé száradt faszerkezetnek, majd mintegy hátat fordítva korábbi útvonalának, új lendületet vesz. Ez a lógó fémnyelv folyamatosan nyalja az óratok talapzatát, a lassan terjedő fehér folt szinte teljesen bekebelezi a vízszintes fadarabot. Belépés után válik szembetűnővé a figyelmes szemlélőnek az egész tárgy barnaságában a fenyegető ridegség és a haladás melletti tántoríthatatlan elköteleződés. Később látható csak az óra faszerkezetének másik oldala, amely fényesebb, pulzál, szinte gyűjti magába a fényt. Ez az aithéri csillogás a gyakran alvilági sötétségbe burkolózó közlekedő folyosó ajtó előtti szakaszát is derengésbe vonja.

Mindenszentek napi nyereményjáték (Mutasd meg, mit olvasol!)

Szerző Próza Nostra On the

Trick or Treat?

Ismét eljött az ideje egy kis játéknak, melynek során az olvasást is népszerűsítjük a segítségetekkel.

Mutasd meg, mit olvasol!

Mit fogsz a hosszú hétvége alatt olvasni? Mivel készülsz Halloweenre? Mi a kedvenc horrorsztorid? Mit viszel magaddal az őszi szünetre?

Posztolj egy képet Facebookra, Twitterre vagy Instagramra a könyvről, amit éppen olvasol vagy egy olyanról, amit valamiért különösen szeretsz! Külön jó, ha hangulatos környezetet teremtesz a kötetnek, természetesen neked nem kell felismerhetőnek lenned a képen és nem is kell szerepelned rajta, ha nem akarsz. Pár szavas vagy akár mondatos szöveg is mehet a kép mellé, melyben összefoglalod véleményedet a könyvről. A posztodnak tartalmaznia kell a #prozanostra hashtag-et, így válogathatóak le a játékban résztvevő képek. Ne felejtsétek el publikusra állítani a posztot, különben nem fogjuk látni és így a sorsoláson sem tudtok részt venni.

November 6-án, este 20 órakor lezárul a játék és a játékban résztvevők közül három nyertest fogunk sorsolni. Egyikük A. M. Aranth Oculus című kötetét, másikuk Tristan Garcia Browser zsinórjai című regényét, a hamradik szeriencsés pedig Stefan Spjut Stallo című könyvét kapja tőlünk. A nyertesekkel privát üzenetben vesszük fel a kapcsolatot a postacím miatt.

Jó fényképezgetést, de mindenek előtt jó olvasgatást! :)

Hogyan támasztasz fel egy istent? (Max Gladstone – Nagyrészt halott)

Szerző acélpatkány On the

Max Gladstone: Nagyrészt halottÖrökké Égő Kos lángja kialszik, vagyis az isten meghalt. Az adósságai okozták a halálát. Mi ilyenkor a teendő? Jogászokat kell hívni, akik átnyálazzák a szerződéseket, és próbálnak rájönni, vissza lehet-e hívni Kost az életbe. Vagy legalábbis valamit hozzá hasonlító entitást.

Az Agave kiadó vitán felül a kortárs, izgalmas és újító fantasy zászlóshajója a magyar piacon, Gladstone regénye a Lépcsők városával és Az ötödik évszakkal együtt azt a fajta sziporkázóan ötletes fantasyt nyújtja, amivel még Miéville könyveiben ismerkedtem meg. (És akkor ne feledkezzünk meg A varázslók-trilógiáról sem, már ami az újítást illeti, még ha egészen más típusú fantasy is, mint az előbbi három.)

De miben áll Gladstone újítása? Leginkább talán abban, ahogyan a mágiát (a Tudást) kezeli – már-már tudományosan. Ezért is állhatott olyan közel hozzám: a mágiahasználók – Mesterek és Mesternők – nagyjából úgy viselkednek, mint a közgazdászok, akik azt nézik, hol lehet lecsippenteni egy kis hasznot, amit aztán máshol felhasználhatnak. A mágia itt közgazdasági alapon működik. Nem elég, hogy minden varászlásnak ára van, de a mágia maga is lehet fizetőeszköz. Az istenek és híveik viszonya is lényegében hasonló alapon szerveződik: az istenek, mint a bankok, a „befektetőkkel” (a híveikkel) kvázi szerződéseket kötnek, ahol a hit erejéért cserébe csodákat visznek véghez. Csodálatos, ahogyan Gladstone az emberek és istenek viszonyát fejtegeti, hogyan létezik a kettő egymás mellett, és hogyan változott meg a köztük lévő viszony. A történet helyszíne remek példája ennek az együttélésnek: Art Coulumbot Kos, a Tűzisten uralja, cserébe üzemelteti a házak fűtését, a gőzgépeket, mozdonyokat. Gyakorlatilag az egész város léte Koson múlik. És éppen ezért olyan nagy probléma, hogy az isten elhalálozik.

6 éves a Próza Nostra (Könyvmegjelenés: Az atomkatasztrófa gyermekei)

Szerző stv On the

Az atomkatasztrófa gyermekeiMa ünnepli hatodik születésnapját a Próza Nostra.

E hat év alatt sok minden történt és sok minden változott az oldalon. A legfontosabbat ezek közül az jelenti számomra, hogy egy egyszemélyes kezdeményezésből az évek alatt közösséggé szerveződött. Hat éve egyedül kezdtem írni a Próza Nostrát, mivel úgy gondoltam, hogy ha egyébként is mindig írok az elolvasott könyvekről magam számára, emlékeztető gyanánt, akkor miért ne tegyem ki ezeket az írásokat egy blogra – hátha érdekelne néhány embert. Így kezdődött. Ma tucatnyian alkotjuk a Próza Nostra szerkesztőségét és régen kinőttük a blog kereteit.

A csapat igyekszik minden friss megjelenésről írni, miközben szem előtt tartjuk azt is, hogy bizonyos időközönként érdemes újraolvasni egy-egy régebbi címet és új megvilágításba helyezni a szöveget az olvasók számára. Ehhez óriási segítséget nyújtanak azok a kiadók, akikkel most már hosszú évek óta partneri viszonyt ápolunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Ad Astra, az Agave, az Alexandra, a Cartaphilus, a Delta Vision, az Európa, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo, a Libri, a Magvető, a Metropolis Media, a Twister Media és a Typotex kiadóknak a recenziós példányokért és a sajtóközleményekért.

A kritikák mellett törekszünk arra, hogy hírt adjunk nektek az általunk fontosabbnak tartott megjelenésekről, ahogyan arra is, hogy szövegrészletet közöljünk ezekből. Szeretnénk közelebb hozni az olvasókhoz a kötetek szerzőit, ezért amikor csak lehetőséget látuk rá interjút készítünk velük. Ezek közül kettőt szeretnék ehelyütt kiemelni, mégpedig a Catherynne M. Valentével és a Josh Malermannel készített interjúinkat.

Oldalak