Atwood, afrofuturizmus, szerepjáték-reneszánsz – III. Világok Találkozása a Bem Moziban

Szerző Próza Nostra On the

III. Világok TalálkozásaA Próza Nostra november 30-án harmadik alkalommal rendezi meg a zsánerirodalommal foglalkozó 'Világok Találkozása (ViTa)' c. egész napos rendezvényét a Bem Moziban. A kerekasztal-beszélgetéseken ezúttal is írókkal, szerkesztőkkel, fordítókkal, kutatókkal és kritikusokkal vitatjuk meg a zsánerirodalom aktuális kérdéseit. Idén a következő témákkal készülünk: a szerepjátékok reneszánsza, az afrofuturizmus irodalma, testábrázolásoka fantasztikumban, Kuczka Péter munkássága, továbbá bemutatjuk Margaret Atwood magyarul most megjelenő Booker-díjas regényét, a Testamentumokat. Az esemény a szakma képviselőinek járó Hexa-díj átadásával és filmvetítéssel zárul.

Program

Megnyitó (10.1510.30)

RPG-n innen és túl – A szerepjátékról (11.3013.00)

Úgy tűnik, a szerepjáték reneszánszát éli úgy itthon mint külföldön. Klubok alakulnak, találkozókat és táborokat szerveznek az RPG szerelmesei, számos kiadvány jelenik meg minden hónapban, melyek már nem is csupán a játékrendszerre, vagy a lejátszható kalandokra fókuszálnak, de magára a jelenségre reflektálnak. Az asztali szerepjátékok múltját, jelenét és jövőjét járjuk körül a beszélgetésben.

Résztvevők: Pozsár Anett (kritikus, PN), Dinnyés Gergely (kritikus, youtuber), Kornya Zsolt (író). Moderál: Szabó István Zoltán (Steve) (PN)

 

Fél lábbal egy régi társadalomban (Margaret Atwood – A szolgálólány meséje)

Szerző b.aletta On the

Margaret Atwood – A szolgálólány meséje

„Mondom, nem írom, mert nincs mivel írnom, hisz az írás úgyis tilos. Ám ha ez mese, még ha csak az én fejemben létezik is, nyilván mesélem valakinek. Az ember nem mesél csak úgy magának. Mindig van valaki, aki hallgatja.

Még akkor is, ha nincs senki.

Egy történet olyan, mint egy levél. Kedves Te, ez a megszólítás. Csak így egyszerűen Te, név nélkül. Ha nevet kötnék hozzá, az hozzákötne Téged a való világhoz. (77.)

 

A szolgálólány meséje elbeszélője burjánzó, metaforikus, önreflexív, asszociációkban gazdag nyelven mesél olvasójának (hallgatójának?) saját történetéről. Margaret Atwood regénye egy erősen hierarchikus társadalmat mutat be, amelyben a férfiak uralkodnak a nők felett. A nők ebben a világban csak a házimunkát végezhetik el, feleségek lehetnek, vagy egyszerűen szülőgépként kezelik őket.

Atwood regénye mindig két másik történetet juttat eszembe. Az egyik Naomi Aldermantól A hatalom, a másik pedig Moskát Anitától a Horgonyhely. Egyikről sem tudok úgy beszélni, gondolkozni, hogy a másik kettő ne határozná meg. Más hangon, más módon, de ugyanarról szólnak: a nemek helyzetéről, hatalomról, illetve (nyíltabban vagy rejtettebben) a környezethez, természethez való viszonyunkról.

A nemes célokért folytatott küzdelem maszkja mögött (Szerencsés Dániel – A 13. emelet)

Szerző JKR On the

Szerencsés Dániel: A 13. emeletBrüsszel. Egy esős novemberi nap a komor irodaházak dzsungelében. Úgy tűnik, a munkába igyekvő tisztviselőknek ez is csak egy átlagos hétfő lesz a sok közül, amikor az igazságért, az emberi jogokért harcolhatnak. Ám minden fenekestül felfordul, amikor egy férfi lezuhan a Berlaymont 13. emeletéről.

A könyv fülszövege szerint, ez a szerző első regénye, és bár akadt benne számomra néhány zavaró elem, azt kell mondjam, erős kezdés. Szerencsés Dániel egy olyan világba kalauzolja el az olvasót, ahova csak kevesek, komoly megkötésekkel tekinthetnek be. Mindennek megvan a maga helye, szabályok hálózzák be az intézmény működését.

Tóth Tamás, a magyar ex-hírszerző ebben a közegben dolgozik az Európai Bizottság Biztonsági Szolgálatánál. Épp az utolsó hetét tölti a Berlaymont épületében, amikor megbízzák az öngyilkosságnak tűnő eset vizsgálatával. Tamásnak válaszokat találnia a honfitársa, Birtalan András halálára: miért vetett véget az életének? Mi volt az, ami ennyire megrázott egy magas beosztású, magyar származású tisztviselőt? Biztos, hogy önszántából ugrott le a 13. emeletről?

Bár Tamás tudja, hol van az a határ, ahol meg kellene állnia, az igazság felderítése érdekében túllép a hatáskörén. Ezzel elindít egy olyan lavinát, ami akár többeket – beleértve Tamást is – maga alá temethet.

A szűnni nem akaró eső, a mocskos utcák, az épületek leírása megadja az alaphangulatot,  és közben a felszínen úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van. A történet néhány figurája ennek a látszatnak a fennmaradásáért bármit megtenne, súlyos konfliktusokat okozva ezzel. Lassan pedig az is világossá válik, hogy az emberi jogokért folytatott nemes harc mögött, a korrupció is felsejlik.

A történet ráadásul komoly társadalmi kérdéseket feszeget, bátran beemeli az LMBT közösséget is. A kötet több ponton is foglalkozik velük, és bár Tamás nem rajong értük, később éppen ez válik egy fontos szállá. A nyomozó kezdeti előítéletei is változnak, ahogy megismer olyan személyeket, akik nyíltan vállalják a másságukat.

Programajánló 2019. ősz

Szerző Próza Nostra On the

Margó Irodalmi Fesztivál

Ugyan szeptember végén járunk, és már megnyitottuk a 2019. őszi programokat a Tündöklő című könyv bemutatójával Szegeden (a szerzővel, Rusvai Mónikával készült interjúnkat itt olvashatjátok), érdemes pár szót ejteni a félév további eseményeiről is.

OKTÓBER

Elsőként egy budapesti kerekasztalt ajánlunk a Margó Irodalmi Fesztivál keretében: 2019. október 11-én a kortárs kínai science fictionről fog beszélgetni  Molnár Berta (Agave Könyvek), Salát Gergely (PPKE Kínai Tanszék) és Takács Gábor (Próza Nostra) Gaborják Ádám (Próza Nostra) moderálásában. Az elmúlt években egyre nagyobb sikert aratnak itthon a nemangolszász területről származó zsánerszerzők, ennek köszönhetően egyre több távol-keleti alkotót is megismerhetünk. Ken Liu novellái és szerkesztései, valamint A Háromtest-probléma Hugo-díjas szerzője, Cixin Liu nemrég magyarul megjelent kötetei alapján teszünk kísérleteta kortárs kínai science fiction világának feltérképezésére.  

Tekintetek hálójában (Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 1. – Ébredés)

Szerző b.aletta On the

Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 1. – ÉbredésA Monstresst nem csak te nézed – ő is figyel téged minden oldalról. A tekintetek óvatos tapogatózásában időnként farkasszemet néztek egymással.

Marjorie Liu és Sana Takeda képregénye, a Monstress: Fenevad 1. – Ébredés egy gyönyörű képregény, ami egy fiatal lány, Farkasvérű Maika történetét indítja el. A lányban egy éhező ősi lény szunnyad, ami – természetesen – szeretne nagyobb teret nyerni magának, bár a kötetben még nem sokat tudunk meg róla. Ez a történetszál némileg emlékeztet a Naruto alapszituációjára, de emellett a képregény univerzuma több konfliktust mozgat.

Az egyik ellentét abból fakad, hogy a Monstress világában más fajok is élnek. A macskákról keveset tudunk meg, de érezhetően fontos szerepet töltenek be a világ felépítésében. Az ősök állatokra emlékeztető, mágiával bíró faj, míg az arkánok az emberek és ősök „hibridjei”, akik kisebb-nagyobb mértékben állati jegyekkel is rendelkeznek. Az emberek egy csoportja, a boszorkány-apácák, vagyis küméik varázserővel rendelkeznek, amit az arkánokból nyernek – az utóbbi faj üldözött az emberek területén. Éppen ezért a Monstress tematizálja az utóbbi időben a zsánerirodalomban trendi kisebbségi kérdést és az állat-humán témát is az arkánok, illetve az ősök kapcsán.

A világ egyik fő konfliktusa az emberek és arkánok közti háborúskodás, amely éppen szünetel, és a törékeny béke állapota jellemzi. Kérdés, hogy meddig marad így. Ez a háború összefonódik a küméik mágiahasználatával, valamint hatalmi kérdésekkel is; bár a főbb célok még rejtettek. A konfliktus különböző szálai összekapcsolódnak a történet során, így egy nagyon komplex világ alapjait rajzolják fel az olvasónak.

A Monstress rajzai nagyon szépek, és a történet alapjait jellemző összetettség a panelek képi világát is jellemzik, hiszen több kultúra szintetizálása jelenik meg. A legfőbb a keleti, japán és kínai jegyek, amely a szerzők nemzetiségéből is fakad. De megidéződnek az egyiptomi hieroglifák, ráadásul steampunk jegyek is vegyülnek bele; a küméik berendezkedése pedig némileg a keresztény egyház matriarchális (és szexualizáltabb megjelenésű) változataként hathat.

„A vaják az vaják” (Paul Tobin – Joe Querio: Rókagyermek – The Witcher-képregény 2.)

Szerző b.aletta On the

Paul Tobin – Joe Querio: Rókagyermek – The Witcher-képregény 2.A Rókagyermek Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatát, illetve a Witcher PC-játéktrilógiát is alapul vevő képregénysorozat második része (a korábbi részről itt írtunk), amelyek egy-egy, a fő történetekhez nem kötődő történetet mutatnak be.

A két képregény borítója különböző stílusban készült. Akik ragaszkodnak a viszonylag egységes vizuális tartalmakhoz, azoknak zavaró lehet, viszont szerintem a Rókagyermeké sokkal ízlésesebb, szebb, mint Az elátkozottak házáé. Bár a borító határozottan esztétikusabb, a történet valamivel unalmasabbra sikeredett, ennek ellenére az üzenete, a kérdések, amelyeket feszeget, szépen vannak felépítve és kibontva.

Noha a Rókagyermek története kevésbé érdekfeszítő, mégis nagyon hangulatos a nyitása, sőt, izgalmas cselekményt ígér. Ennek ellenére hamar kiszámíthatóvá válik, ragaszkodik a már ismert irodalmi történetsémákhoz. Ez a váltás körülbelül akkor következik be, amikor Geralt és Addario, a törp egy pénzéhes „mentőcsapattal” találkoznak. Egy gazdag tünde lányát akarják megmenteni a vulpiáktól, vagyis az alakváltó rókanőktől. Azok a lányok, akiket elrabolnak a rókanők, hasonlóvá válnak hozzájuk, vagyis a kalandorok küldetése reménytelen. Azonban egy másik vulpia lányát rabolják el, ezért az anya üldözőbe veszi őket és különböző illúziókat bocsájt rájuk, így akadályozva útjukat.

A rókanő illúziói által az emberi gyarlóság és kapzsiság bugyraiba nyerhetünk betekintést. A képregényben ezek a tulajdonságok még a félelmen és halálos veszélyen is felülkerekednek. A kalandorok nem tanulnak a korábbiakból, hiszen a rablás bűne miatt váltak a vulpia célpontjává, viszont ennek ellenére a történet során újra és újra engednek az ösztöneiknek és a vagyon iránti vágyuknak.

Az emberek és nem emberi lények különbsége is kirajzolódik a képregényben. Míg az emberek a materiális javaknak élnek, a vulpiák a családot, a társas kapcsolatokat helyezik előtérbe. A rókanők egyfajta amazontársadalom képviselői. A képregény szinte közhelyesen teszi fel a kérdést, hogy ki is az igazi szörny: az emberek vagy a vulpiák? Nemcsak az olvasó állhat dilemma előtt, hiszen Geralt is valahol a két világ közt áll. Igyekszik elkerülni a konfliktus felvállalását, de mint mindig, döntenie kell, hogy ki mellé álljon, mit tart a kisebbik rossznak. A morális kérdés így két szinten is megjelenik: Geralt esetében, aki vívódó, gondolkodó személy, illetve az ösztönök által hajtott martalócok cselekedeteiben.

„Az ember évezredek óta saját múltja kulturális romhalmazán trónol” - Interjú Rusvai Mónikával a Tündöklő című regényéről

Szerző Próza Nostra On the

Rusvai MónikaRusvai Mónika Az ​év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című antológiában jelent meg először „Égigérő” című novellájával. 2019-ben a 90. Könyvhétre jelent Tündöklő című regénye a Gabo gondozásában.  Ennek apropóján beszélgettünk. 

 

Fekete I. Alfonz: Milyen az eddigi fogadtatása a kötetnek?

Rusvai Mónika: Úgy gondolom, volt két tényező, amelyek jelentősen befolyásolták a Tündöklő eddigi fogadtatását. Az egyik, hogy az utóbbi években egészen a tavalyi antológiáig láthatatlan voltam a magyar sff palettán (ez persze nem jelenti azt, hogy ne dolgoztam volna a szövegeimen, és ne kértem volna rájuk szakmai visszajelzést, egyszerűen nem éreztem késznek magam arra, hogy a nyilvánosság elé álljak). A másik tényező pedig az, hogy a Tündöklőben megtartottam ugyan a klasszikus fantasy keretét és leggyakoribb elemeit, de a felhasználásukat illetően már szabadabb mozgásteret engedtem magamnak. Éppen ezért az eddigi visszajelzéseket a kíváncsiságon túl a tapogatózás, és a besorolásra való igény jellemzi. Nem hiszem, hogy létezne olyan szöveg, amely minden értelmezési keretben egyformán jól teljesít, azt viszont nagyon tanulságos sorra venni, hogy melyik megközelítés mit lát meg benne. Én szerzőként legalábbis ezzel próbálkozom.

Fekete I. Alfonz: Honnan merítettél ötleteket a világ megalkotásához?

Vitruvius-tanulmány újratöltve (Hódosy Annamária: Biomozi – Ökokritika és populáris film)

Szerző b.aletta On the

Hódosy Annamária: BiomoziLeonardo Da Vinci Vitruvius-tanulmánya rengeteg feldolgozást élt meg a popkultúrában (és még mennyit fog), hiszen Mickey egértől Batmanen át egészen a Predatorig találhatunk feldolgozásokat. Ezek a paródiák, karikatúrák jól mutatják, hogy a korábbi („magas”) kultúra termékei hogyan szivárognak át a populáris kultúrába, és ott miként kereszteződnek más ikonikus figurákkal, hogy aztán új konstellációt hozzanak létre. Hódosy Annamária Biomozi – Ökokritika és populáris film című monográfiájának borítója, amelyet Farkas Kitti tervezett, is egy újabb feldolgozását kínálja Da Vinci rajzának. A geometrikus formákban a tökéletes ember helyett egy felfegyverkezett mosómedve szerepel, aki valójában a Galaxis őrzői című film Mordálya – a „mosómedvét” persze kikérné magának. Többszörösen is szimbolikus ez a borító. Egyrészt a természetet és technikát egyszerre jeleníti meg a fegyveres mosómedve, amivel átvezethet az ökokritika területére; másrészt az ízléses, figyelemfelhívó borító ugyanazt szavatolja az olvasónak, mint a cím és alcím: a populáris és a „magas” kultúra találkozását, szintézisét.

Nagyon vártam, hogy megjelenjen a Biomozi, hiszen az évek során a Hódosy Annamáriánál végzett irodalmi és filmes kurzusaimon kisebb-nagyobb mértékben szóba kerültek azok a témák, amelyeket a kötet boncolgat. Számomra éppen ezért volt érdekes olvasni, hiszen azok az elméletek, narratívák, összefüggések itt újraértelmeződtek, kiegészültek vagy olyan filmek esetében kerültek elő, ahol nem is számítottam volna rá. Egy nagyobb rendszer részévé váltak azok az ismeretek, amelyeket nála sajátíthattam el.

A monográfia nyolc főbb fejezetének középpontjában a populáris filmek (és olykor mesék) állnak, amelyeket az ökokritika felőli olvasat köt össze, de mindegyikben más szempontból, más kritikai irányzattal együtt kerül előtérbe – mint például feminizmus, a Foucault-féle (ön)fegyelmezés. A fejezetcímekből viszonylag könnyen körvonalazhatók az adott részt uraló elméletek, kritikai iskolák. Olyan témák kerülnek elő, mint a kereszténység és az ökológia kapcsolata Aronofsky Noéjában, vagy a nő és föld kapcsolata az Armageddonban vagy az Avatarban, valamint az állatkiképzés új irányzata a Jurassic Worldben. Csak ebből a néhány példából is látszik, hogy milyen sokféle megközelítése lehetséges a filmek ökokritikai olvasatának. De nemcsak ebben nyújt változatosságot a kötet, hiszen a zsánerfilmek mellett Lars von Trier Melankóliája is előkerül a betegség és ökológia kapcsolatában, illetve a PETA plakátjai is helyet kapnak egy feminista diskurzus szempontjából. A fejezetekbe részletesebb betekintést a könyvhöz készült weboldalon kaphat az olvasó, hiszen a szerző itt röviden ismerteti az elemzett témákat. Emellett filmekből származó illusztrációval és mémekkel is kiegészülnek a Biomozi témái.

Utópikus érettségi (Ray Bradbury – Fahrenheit 451)

Szerző Bejbor On the

Ray Bradbury: Fahrenheit 451„A Fahrenheit 451-nek kötelező olvasmánynak kellene lennie és erre minden tulajdonsága alkalmassá is tenné. Nem kötelező olvasmány és nem is lesz az” – írta Szabó István “Steve” a Fahrenheit 451-ről szóló korábbi kritikájában. Azt hiszem, az akkori olvasók mind hevesen bólogattak ezeket a sorokat olvasva, és senki se hitte, hogy a közeljövőben bárki is rácáfolhatna.

2018-ban azonban az emelt szintű magyar érettségi tételsor követelménnyé tette a középiskolákban: „Irodalmi ellenutópia és filmes adaptációja – Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és François Truffaut: 451 Fahrenheit (1966)”. Ez miért is meglepő? Az iskolarendszer szinte kínosan ügyel arra, hogy a diákok csak és kizárólag a kanonizált irodalommal találkozzanak, a kortárs populáris irodalomnak csupán a gyökereit ismerhetik meg, az aktuális képviselőikről nem esik szó. A disztópiával – vagy ellenutópiával – mint műfajjal szintén csak érintőlegesen találkozhatnak olyan művek esetén, mint például Az ember tragédiájának falanszter jelenete. Emellett Orwelltől az 1984 úgy hangzik el az egyetemen, mintha természetes lenne az ismerete a gimnáziumból, holott említés szintjén se kerül szóba. Véleményem szerint egy érettségiző diák komoly feladat előtt áll, amikor a Fahrenheit 451-et kell feldolgoznia, mivel tanulmányai során (történetileg) nincs megágyazva ennek a műnek (mint ahogy Esterházy Péter munkájának, a Pápai vizeken ne kalózkodjnak se feltétlenül, annak ellenére, hogy 2017 óta követelmény az emelten).

A tétel elvárja, hogy a könyvet, illetve az adaptációt mint zsánert dolgozzák fel az érettségizők, illetve bizonyítsák, miért beszélhetünk a Fahrenheit 451 kapcsán ellenutópiáról. A művekben megjelenő utópikus, disztópikus vonások kiemelése kulcsfontosságú a tétel elmondása közben – Ray Bradbury, illetve a műfaj ismertetése után –, majd ezek összevetése a különböző médiumokban. Ez a megközelítés azért kiemelendő, mert a tétel a gimnáziumban elvárt értelmezés helyett (a szerző életének rávetítése az adott műre) új módszereket vár el. Hogy ebben a felfogásban mit érdemes kiemelni? Nekem a lenti szempontok jutottak eszembe a tavalyi érettségire készülve:

A Fahrenheit 451 azt a hőfokot jelöli, amin a könyvek elégnek – ezt a regényt felvezető idézet is elmagyarázza. A történet Guy Montagról, a tűzőrről szól, aki ráeszmél arra, hogy munkájával – a könyvek megsemmisítésével – nem a társadalom jólétét, hanem annak elbutítását segíti elő. Montag jellemfejlődésén keresztül ismerhetjük meg a társadalom felépítését és működését, amelynek fő mozgatórugója a „boldogság és béke” fenntartása. Ezt az állapotot a gondolkodás, az összefüggések keresése, az értelemkeresés szünteti meg a társadalmat uraló ideológia szerint.

Újraírni a sorsot (Nnedi Okorafor – A halálmegvető)

Szerző Katsa On the

Nnedi Okorafor: A halálmegvetőA Könyvhéten jelenik meg Nnedi Okorafor első magyarul is olvasható regénye. A halálmegvető egy Afrikában játszódó, disztópikus fantasy, amelyben két elkülönült törzs áll harcban egymással. Közös azonban a szent írásuk, A Nagy Könyv, amely felfedi teremtésmítoszukat: az éjsötét bőrű okekék azok, akiket elsőnek teremtett meg Ani isten, a nuruk pedig később érkeztek a csillagokról, ezért bőrük aranyszínű. A Könyvben található eredettörténetek, parabolák és bölcseletek determinálják is a sivatagban élő embereket azzal, hogy hierarchiát állítanak fel köztük: „Ezekben a nevekben bizonyára békés időkben állapodtak meg, mert köztudott volt, hogy az okekék azért születtek, hogy a nuruk rabszolgái legyenek. Nagyon régen, még a Régi Afrika idejében valami borzalmasat műveltek, ezért tette Ani ezt a terhet a vállukra.” A Nagy Könyvben megírtak szerint  tehát a nuruk állnak az okekék felett, s utóbbiak sorsa az örök elnyomás.

A nuruk ennek eleget is tesznek, hiszen időnként stratégikus jelleggel lerohanják az okeke településeket; mészárlás kísérletében megerőszakolják az asszonyaikat, akiket viszont ezután életben hagynak. Az így születő félvér gyermekek az ewuk, akik könnyen felismerhetőek homokszínű bőrükről és hajukról. A születésüktől fogva stigmatizálva ewuk élete pedig örökös szenvedés: mindkét törzs kiveti őket magából, ugyanis az említett hierarchiára emlékeztetik őket pusztán a kinézetükkel, s úgy gondolják, az erőszakból születettek csakis kegyetlenek lehetnek.

Egy ilyen ewu gyermek a főszereplő, Onyesonwu is; neve jelentésére – “Ki fél a haláltól?” – utal vissza a regény címe. Egyes szám első személyű narrációja epizódokat mutat be gyermekkorától a felnőtté válásáig, majd pedig kalandját a barátaival. Azonban a  lobbanékony és akaratos kamasz esetében ez a fajta elbeszélés inkább eltávolító volt: Onyesonwu karakterével meglehetősen nehezen sikerült azonosulnom. És erre még ránehezednek a helyenként sértő hangvételű kiszólásai is az olvasóhoz.

 

Oldalak